Ha nem kapcsolják fel a világítást, nincs fény a színpadon – képriport a 44. Színikritikusdíj-átadóról

Színpad

A Színházi Kritikusok Céhe 44. alkalommal rendezte meg díjátadó gáláját. Tizenhét kategóriában adták át a Színikritikusok díját a Katona József Színházban.

A díjazottak listája itt olvasható.

Puskás Panni és Kovács Bálint a Színházi Kritikusok Céhe elnökségének nevében köszönetet mondott a támogatóknak, akik segítették a gála létrejöttét. Egyúttal felhívták a közönség figyelmét arra, már most is támogathatják munkájukat, hogy jövőre is megrendezhessék a díjátadót.

A tatabányai Jászai Mari Színház társulata kísérte a díjátadó gálát. Az elmúlt év előadásaiból válogattak, tökéletesen az adott kategóriákhoz igazítva a jeleneteket. A Játék a kastélyban, az Egy kutya különös esete az éjszakában, a Jógyerekek képeskönyve, a Te édes, de jó vagy, légy más, a Szutyok, a Revizor, A testőr, a a Részegek, illetve a Két Korea újraegyesítése című előadások részleteit helyenként átírták, így fordulhatott elő, hogy a szobalány leterelte a színészeket a színpadról, hogy átadhassák a legjobb főszereplőknek járó díjakat.


650863b77d5144a50376e476.jpg
Jelenet a Szutyok című előadásból

650863df454e5f90b9c4e25d.jpg
Jelenet a Revizor című előadásból

650863fa454e5f90b9c4e26b.jpg
Jelenet a Jógyerekek képeskönyve című előadásból

Cseri Hanna három jelöléséből hármat is hazavitt, díjat kapott a legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás rendezőjeként, övé lett a legjobb színházi zene, valamint a legígéretesebb pályakezdő díja is. A díjat tanárainak és az osztálytársainak köszönte meg, és javasolta, a legígéretesebb pályakezdő díjához igazítsanak határidőt is, például adják meg, hogy 2033-ig az ígéretes pályakezdő teljesítse be a neki szánt feladatot. Amennyiben a díjazott nem teljesíti az elvárásokat, akkor vegyék vissza a díjat, mert így, önmagában az elismerés csak növeli az életen át tartó szorongást. Talán emiatt Cseri Hannának sem kell aggódnia, de előtte állhat többek között Sodró Eliza példája, aki 2018-ban szintén elnyerte ezt az elismerést, idén pedig a legjobb női epiződszereplő jelöltjei között volt.

Több díjazott is megköszönte a műszaknak az elismerést, külön figyelmet érdemel Izsák Lili, aki a legjobb jelmez díját vihette haza a The Black Rider című előadás jelmezeiért. (Kritikánk az előadásról itt olvasható.) A jelmeztervező a díjátadó után elmondta, hisz abban, hogy a jó színház csapatmunka, a színház és a színészek nem lennének kivitelezők, öltöztetők nélkül. Sajnálja, hogy róluk ritkán esik szó, hiszen a színész mögött, aki a bőrét viszi a vásárra, ott van tíz-száz ember, akiknek ott van a helyük a tapsnál. Kiemelte, ha a technikusok nem kapcsolják fel a világítást, nincs fény az előadáson, ezért javasolja a bizottságnak, hogy vezessenek be egy új kategóriát a díjak sorában: a legnagyobb utómunkával járó előadásét, amely után a legtöbbet kell a jelmezeket mosni.


6508643ecc33641883386030.jpg
Izsák Lili a Színikritikusok díjával

Horváth Csaba a legjobb rendező díját és a legjobb kőszínházi előadás díját is elnyerte. Köszönőbeszédében reflektált a Jászai Mari Színház darabválasztására, amely egy amatőr társulatot karikírozott ki. A jelenet után azt hitte, a legjobb független színház kategóriája következik. A rendezett előadásról elmondta, régóta tervezte ezt a Móricz-darabot színre vinni, ehhez tökéletes kollégákat kapott, és háláját fejezte ki a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak, hogy már a harmadik évadra hívták vissza rendezni. Egy dolgot ígérhet meg ebben a bizonytalan időszakban: mindig büszke lesz erre a jelentős elismerésre.


65086492a5275271c2416652.jpg
Balogh Gyula kritikus, Horváth Csaba rendező és Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója

A legjobb független színházi előadás díját idén a Ki ölte meg az apámat? című előadás kapta. Szenteczki Zita és Kovács Domokos összeszokott alkotópáros, a díjat a társulattal együtt vették át. Közösen elmondott beszédükben felidézték, hogy 2012-ben még a terem végében figyelték az eseményeket, most pedig már a színpadon állhatnak díjazottként. Elmondták, a terem egyik végéből a másikba jutni sokkal hosszabb út volt, mint elsőre tűnik. Aláhúzták, bíznak benne, hogy a független színházak jövőre is itt állhatnak majd jelöltként, és nem tűnnek el. Hullámzik bennük a büszkeség és a szomorúság, és azt kívánták a résztvevőknek Krasznahorkai Lászlót idézve: legyen erőnk a teret magunkra tágítani.


650864e8cc3364188338603e.jpg
A Ki ölte meg az apámat? alkotócsapata

Mácsai Pál a Solness címszerepéért a legjobb férfi főszereplő díját vihette haza. Beszédében mindenkinek gratulált, akik színházukban olyan szerepeket kaptak, hogy a kritikusok észrevehették őket. A beszédkezdő mondatok logikáját megfordítva így kezdte: hosszú leszek. Számba vette azokat a színészeket, akiktől a negyvenhat színpadon töltött év alatt tanult. Hosszú felsorolásában helyett kapott többek között Sinkovits Imre, Őze Lajos, Váradi Hédi, Tolnay Klári, de olyan jelenlegi pálya- és munkatársai is, mint Polgár Csaba, Gáspár Ildikó, Molnár Piroska vagy Bagossy László. Akiket felsorolt, azok is mind tanultak valakiktől, és azok a valakik is tanultak másoktól. Így ő, emelte ki, leginkább a magyar színházi hagyományt szerette volna köszönteni, aminek mindannyian pusztán epizódjai lehetünk.


6508653546e8bf5ce7594366.jpg
Mácsai Pál

Az életműdíjat olyan 65 évnél idősebb, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező színész kaphatja, aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához. Idén Ecsedi Erzsébet kapta ezt az elismerést.

Pályatársai, tanítványai, Pap Lujza, Nagy Cili, Kiss Borcsa, Lőrinc Nikol versben köszöntötték; felidézték, hogy a színésznő nemcsak kolléga, hanem tanítómester is volt számukra. Ecsedi Erzsébet köszönőbeszédében elmondta, sosem gondolta volna, hogy kritikusoktól kap majd díjat. Tízévente történik vele ilyen csoda: 1993-ban született lánya, aki szintén színész, 2003-ban kapta az első díját, tíz évre rá a POSZT-on figyeltek fel rá a Színésznők című előadás kapcsán. Ez az elismerés is váratlanul érte, és kíváncsian várja, mit hoz számára 2033.


6508659046e8bf5ce759437d.jpg
Ecsedi Erzsébet

A díjátadó után elmesélte, ő a díjátadó napján játszott, mégpedig A hosszú élet titkát a 6színben. A díj kapcsán elgondolkodott: mégis honnan ismerhette őt ennyi kritikus? Mikor látták őt ennyien? A kritikusok munkáját nagyon fontosnak tartja, sokszor egyetért velük, akkor is, ha róla írnak negatívat. Inspirálja az is, hogy a zalaegerszegiek számontartják, figyelik a pályáját, sokan gratuláltak a díj kapcsán. Kétszer is ott akarta hagyni a pályát, de most úgy érzi, megérte visszatérni. Tervei is vannak, tovább szeretné adni a tudást, amatőr társulatoknak rendez például Körmenden és Celldömölkön.

A Színikritikusok díja ezért is végtelenül fontos. A bizonytalan körülmények között jó tudni arról, hogy a szakma megtart, számontart és elismer. Ezen az estén jó volt közösen ünnepelni ezt az örökséget, bízva abban, hogy jövőre is lesz, aki felkapcsolja a fényeket.

A nyitóképen Cseri Hanna, aki három kategóriában nyerte el a Színikritikusok díját. Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu