"Színháztörténeti pillanat!" - konferálta fel Tasnádi Csaba, a nyíregyházi teátrum igazgatója január 30-án, pénteken a Villám-drámaíró versenyre írt három egyfelvonásos színdarab bemutatását. Az intézmény névadója tiszteletére rendezett verseny részeként három meghívott írónak (Egressy Zoltán, Forgách András, Pozsgai Zsolt) tíz cím közül kisorsolt, egyetlen Móricz Zsigmond-novella nyomán kellett darabot írnia. Az új művek hosszúsága előadva nem haladhatta meg a negyven percet, illetve nem szabadott hatnál több szereplőt fölvonultatnia. Ezen kívül azonban az írók szabad kezet kaptak a darab témáját tekintve. A csütörtök éjjel elkészített darabokat három rendező (Bodolay Géza, Harsányi Sulyom László, Keszég László) úgy állította színpadra, hogy péntek délelőtt közöttük is kisorsolták: melyik művet ki rendezi.

Egressy Zoltán Comeback című játékát végül Harsányi Sulyom László rendezte, Forgách András Krammerját pedig Bodolay Géza. Az eredeti novella világához legközelebb álló Riport a pesti gyerekekről, 1908 című, Móricz Zsigmondot is felléptető Pozsgai Zsolt darabot Keszég László vitte színpadra.

A zsűri ? melynek tagjai Bagoly Vivien diákpolgármester; Dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület alapító titkára; Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője; Onder Csaba, A Vörös Postakocsi főszerkesztője, valamint Tarczy Gyula, a Nyíregyházi Napló főszerkesztője ? döntése alapján a legjobb darabért járó díjat Pozsgai Zsolt Riport a pesti gyerekekről, 1908 kapta, a legjobb rendezés Bodolay Gézáé volt, a legjobb színésznőnek járó díjat Pregitzer Fruzsina kapta a Krammerben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfiszínésznek Gulácsi Tamást (Riport a pesti gyerekekről, 1908) választották. A legjobb produkciónak járó díjat a közönség szavazata alapján a Comeback csapata nyerte el.

Béres Anna