A fesztivál záróeseményén a XI. kerületben Makovecz Imre emléktáblájának ünnepélyes avatására kerül sor, ahol dr. Hoffmann Tamás polgármester és dr. Simicskó István államtitkár mond köszöntőt. Az avatás után a Szent Imre templomban zárókoncertet tartanak, amellyel Makovecz Imre előtt tisztelegnek.

A Héttorony Fesztivál gálaműsorát minden évben Makovecz Imre születésnapján rendezzük meg, neves előadóművészek közreműködésével. Olyan tematikus hangversenyek ezek, melyek az építészet és zene, ember és természet, közösség és mítosz, alkotás és hit elválaszthatatlan, szerves kapcsolatát, és a hagyományok fontos szerepét igyekeznek feltárni ? olvasható a fesztivál honlapján. A gálán Dresch Dudás Mihály, a Muzsikás, Lajkó Félix és az Etnofon Zenei Társulás is fellép.

A fesztivál szervezői elmondták, hogy a rendezvény célközönsége elsősorban a magyar kultúrát kedvelő, határokon innen és túl élő magyarok, aki nagy örömüket lelik például Lajkó Félix vagy a Muzsikás együttes zenéjében. Kiemelték, hogy a fesztivál helyszíneinek megválasztásánál fontos szempont volt az, hogy lehetőség szerint egy-egy emblematikusnak számító Makovecz épület adjon otthont a koncerteknek. A szervezők örömüket fejezték ki, hogy sikerült tartalommal megtölteniünk az épületeket, hiszen ez egy fontos küldetése a fesztiválnak.

Idén ősszel ? a Fonó Budai Zeneház szervezésében ? másodszor indították el a Héttorony fesztivált a Kárpát-medencében, melynek helyszínei a tavalyi évhez hasonlóan átnyúltak a határokon. Egy-egy nagyszabású programot szerveztek a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református templomba, a lendvai Színházba, a makói Hagymaházba, valamint Beregszászra, Kassára és Szabadkára is eljuottak. A fesztivál november 6-án kezdődök és november 20-án ér véget.