Háy János egyhuzamban írta meg a regény kétharmadát, a szövegnek éppen ezért erős svungja van. – Hetekig azt hittem, hogy benne élek a regényben, és ez mély otthonosságot adott – fogalmazott. Sokat gondolkodott azon, hogy érdemes-e a történet narrátorául egy írót választani. – Állatira utálom azokat a könyveket, amik írókról szólnak, ezért vívódtam rajta, de az író már az első változatban is szerepelt. Ráadásul idővel sokat nevettem a figuráján. Lehetőséget teremtett arra, hogy ironizáljak a magyar irodalom aktuális állapotán, a genderkérdésen, és ráadásul mindezt úgy, hogy nem én mondom, hanem a szereplőm. Ez egy játék, hogy látod, kockáról kockára hogyan épül fel egy könyv. Nem az én alteregóm az író, de közben sok mindent használok magamból. Mindig egyfajta távolságtartásból írok. Ez egy művészetelméleti ellentmondás: vizsgálhatóvá teszem az anyagomat, ugyanakkor nem szakíthatom le a szívemről.
A beszélgetést vezető Valuska László kérdésére elmondta: bár szokványos nézet – Platóntól Lukács Györgyig –, hogy az irodalom a valóság tükröződése, ő nem osztja ezt a szemléletet. – Én azt gondolom, hogy az irodalmi mű mindig teremtett világ, ami az írói tapasztalatból születik, és amelybe belép az olvasó a saját tapasztalatával. A Boldog boldogtalan nem úgy épül fel, mint egy klasszikus 19. századi regény. Ha mégis tükröződés, akkor a gondolkodásunk, a beszélgetés tükröződése. Hiszen ha találkozol valakivel, akkor is úgy működik, hogy elkezdesz egy történetet A emberről, áttérsz B emberre, aztán C-re, majd – ha jó a memóriád, amit én egyre kevésbé mondhatok el magamról – vissza tudsz kapcsolódni A emberre. A beszélgetés mágnese pedig a beszélő, ő fogja össze.
Háy János hozzátette, hogy bár az elbeszélő a történet főhőse, valójában nem szerepel benne. Mégis fontos tudnunk, hogy ki beszél a világról. – Nem mindegy, hogy ki mondja, hogy összeomlik a gazdaság: a jegybank elnöke vagy a szomszédban lakó amatőr közgazdász. Megjegyezte: az irodalmi műveket azért olvassuk, mert azokon keresztül lényegében önmagunkat olvassuk. A 19. századi regényben, amikor az ok-okozatban annyira hittek, logikusan következett a lineáris szerkezet, de a mai tapasztalat teljesen ellentmond ennek a primer logikának.
A Boldog boldogtalan című kötet úgy kezdődik, hogy egy nő elhatározza, hogy mostantól boldogtalan lesz, ettől pedig úgy megkönnyebbül, hogy már majdnem boldog. – Iszonyatosan intenzív társadalmi elvárások közt élünk, ránk lőcsölik ezt a boldogságmániát, amiről nem is mindig tudjuk, micsoda. Ebben a látszólag kényelmes 21. században szabad akaratunkból válunk rabszolgájává az aktuális társadalmaknak, próbálunk megfelelni az elvárásoknak – fogalmazott.
Az író szerint a fájdalom és az öröm egy skálán helyezkedik el, amint valamelyiket kiiktatjuk, elkezdjük kizárni az érzelmeinket, és ha megbontjuk az érzelmi viszonyulást, minden tárgyiasul számunkra. – Polányi Mihály Személyes tudás című könyvében leírja, milyen mélységesen személyes elköteleződés van komolynak látszó kutatások mögött is. Az érzelmeink nem kioperálhatóak az életünkből.
– Az irodalom nem egy demokratikus dolog, hogy bármi történhet. Ott nem az van, hogy amire többen szavazunk, az a mondat kerül bele. Nem, oda az a mondat kerül, ami oda illik, oda kell. Nádas Péter írt egyszer arról, hogy a hatodik módosításnál visszaírta az elsőt, és észre sem vette – tette hozzá. – Amikor ezt a könyvet írtam, úgy hömpölygött a szöveg, mint amikor egy sorozatot néz az ember, nehéz volt elhagyni, addiktívvé vált számomra.
A könyv fogadtatására vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: – Vigyázni kell, hogy olyan mélyen ne sértődj meg a világra, ha nem szeretnek és nem tapsolnak, hogy ne tudj érvényes könyvet írni. A sértettség privát dolog, és nem enged el, folyamatosan a saját sérelmeidet okádod rá a világra, és nem tudsz távolságot tartani a mű és magad között.
Háy János szerint érezni kell, hogy íróként elértél a határaidhoz, és ahhoz, hogy ne az eddig kitanult nyelvi dizájnjaidat, típusfiguráidat mozgasd, időt kell adni az elmélyülésre. – Minden író eljut odáig, hogy ezt a világot már láttam, belátom, és akkor két út van: vagy tágítom a horizontot, vagy megpróbálok még mélyebben belehasítani. A Boldog boldogtalan úgy érzem, mélyebbre hasított, vagy másként hasított mélyre. Ez pedig újabb feltárásokra ösztönöz és arra, hogy minél radikálisabb megoldások felé mozduljak el.
