A Budapesti Vonósok kamarazenekar 22 éve tiszteleg Joseph Haydn munkássága előtt a fertődi Esterházy-kastélyban. A cél kezdetben olyan zenei fesztivál megrendezése volt, amely azután minden évben újabb programmal, és zenei különlegességekkel várja a zeneszerető közönséget. Az Eszterházi Vigasságok mára már a térség egyik legnagyobb, tavasztól őszig tartó színes programsorozatává nőtte ki magát, zenei palettáján pedig a klasszikusok mellett a könnyedebb műfajok is megtalálhatók.

 

diszlepcso

A Budapesti Vonósok XXII. Haydn Fesztiválja két hosszúhétvége keretében, hat napon keresztül, összesen hét hangversennyel várja a klasszikus zene kedvelőit. A fesztivál egész programja a húros hangszereket helyezi középpontba, melyeket kiemelkedő hazai és külföldi szólisták szólaltatnak meg. A Budapesti Vonósok nevével fémjelzett koncertsorozaton többek között Haydnnal, Mozattal, Giulianival, Debussyvel és a Bach család több tagjának zenéjével is találkozhatunk. A kamarazenekar első estjén az alkalomhoz illő módon Haydn 22. A Filozófus című szimfóniájának hangjai csendülnek fel nyitányként, Kocsis Zoltán és fia, Kocsis Krisztián közreműködésével. A fesztivál egyik fénypontjaként Catrin Finch, a világ egyik leghíresebb hárfaművésze Mozart 414-es zongoraversenyét adja elő hangszerén, emellett pedig saját zenei világával is megismerkedhetünk a július 23-ai Kelta concerto keretében.

 

A Budapesti Vonósok Pilz János koncertmesterrel és Botvay Károly művészeti vezetővel kalauzolják el az érdeklődőket a zene és idő ösvényén.

 

A Budapesti Vonósok XXII. Haydn Fesztiválján közreműködők: Kocsis Zoltán, Kocsis Krisztián ? zongora, a Dialogue Duo: Győri Noémi ? fuvola, Koltai Katalin ? gitár, Vigh Andrea, Catrin Finch ? hárfa, Drahos Béla ? fuvola, Szatmári Zsolt ? klarinét, Szalai András ? cimbalom, Juhász Orsolya Anna ? ének és a Passione consort gamba együttes.

 

Bővebb információkért látogassanak el a www.budapestivonosok.hu vagy a www.eszterhazivigassagok.hu weboldalra!