Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: ez az együttműködés a két ország közeledése és a szomszédos régió kapcsolatának erősítése szempontjából is nagyon fontos.

A varasdi rendezvénysorozat ettől az évtől kapcsolódik be a nemzetközi vérkeringésbe az Európai Fesztiválszövetség (EFFE) tagjaként ? jegyezte meg Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára. Hozzátette: a fesztivált azonban nem ez a tagság teszi naggyá, hanem az a 46 év, ami mögötte van.

Pacsay-Tomassich Orsolya nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a korábbiakban akadozó vagy megrekedt kulturális együttműködés a két ország között új lendületet kapott a jelenlegi horvát kormány megalakulásával, a 2018-as kétoldalú kulturális munkaterv aláírásával pedig a lehetséges együttműködési területek széles skáláját sikerült felölelni.

?Ennek a rendezvénynek a jelentősége messze túlmutat a két szomszédos ország vagy a régió területén, hiszen ez a rendezvénysorozat európai szintű, sőt világszínvonalú eseménnyé vált? ? mondta a Varasdi Barokk Estéket méltatva.

?A fesztivál fennállásának 47 éve alatt egyesítette a horvát és az európai kultúrát, példát mutatva arra, hogyan tudnak a kultúrák együttműködni, hogyan tudják egymást erősíteni és gazdagítani? ? hangsúlyozta Iva Hraste Sočo, a Horvát Köztársaság Kulturális Minisztériumának nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára, aki felsorolta, hogy eddig a rendezvény partnere volt már Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Izrael, Olaszország, Spanyolország és Oroszország is, jövőre pedig Japánt látják vendégül.

Raymond Rojnik, a Varasdi Koncertigazgatóság igazgatója a programról elmondta, hogy a vasardi székesegyházban a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar nyitja a fesztivált, majd a Marquise Együttes ad hangversenyt Trakoscan kastélyában.

A program keretében szeptember 23-án Varnus Xavér Bach zenéjét ötvözi Pilinszky János költészetével, másnap pedig a Pannon Filharmonikusok kórusa és zenekara zárja a fesztivál első hétvégéjét.

Különleges élménynek ígérkezik Kónya István lantművész gyertyafényes koncertje és a Savaria Barokk Zenekar fellépése, amely Antonio Caldara olasz zeneszerző Szent István, Magyarország első királya című oratóriumát adja elő.

A fesztivál 12 napja alatt mintegy 20 hangversenyt hallhat a közönség.

A Varasdi Barokk Estékhez kapcsolódó rendezvényeken további magyarországi partnerek, így Szombathely és Zalaegerszeg turisztikai és kulturális kínálatát is megismerhetik a látogatók, a Balassi Intézet ? Zágrábi Magyar Intézete és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia pedig közösen szervez tudományos szimpóziumokat.

Forrás: MTI

Fotó: Varasdi Barokk Esték