Nyugodt mederben folydogálva indul a regény. Népes család tűnik fel a színen, amelyet Rómába kísérünk, ahol az apa-nagyapa, Sverre hetvenedik születésnapját ünneplik. Sverre és felesége három felnőtt gyermekével, Livvel, Ellennel és Håkonnal utazik, akik szintén magukkal viszik a hozzátartozóikat. Liv a férjét és két gyereküket, Ellen a pasiját, Håkon, a legkisebb pedig leginkább a monogám kapcsolatokról vallott furcsa elveit hozza magával. A viszonyrendszer tisztázottnak tűnik, a hierarchiák adottak, a kisebb súrlódások nem különösebben zavarók. Hiszen minden normális családban vannak nézeteltérések, viták, olykor szurkálódások.

Illusztráció
Forrás: Pexels/Ivan Samkov

A modern család történetét a két nővér, Liv és Ellen szemszögéből ismerjük meg, ami dramaturgiailag érdekessé teszi a regényt, mivel az egyes események és a múltbeli emlékek így olykor egészen más és más fénytörésben jelennek meg. Liv, az újságíró legidősebb testvér édesanyja elsődleges bizalmasának tekinti magát annak ellenére, hogy már a történet elején érzékelhető a közöttük levő feszültség. Liv olyan nő, akinek az elfojtás és a szőnyeg alá seprés vált a rutinjává. Minden konfliktustól igyekszik elzárkózni, kapcsolatai a történet előrehaladtával mégis egyre feszültebbé válnak.

Ellen politikusok tanácsadója, beszédeket ír és viselkedési stratégiákat tanít. Kezdetben olyannak tűnik a többiek számára, aki mindig tudja, mely helyzetekre hogyan kell reagálni, és biztos a dolgában. Ám egyre inkább megérezzük az ő bizonytalanságát is. A teherbe esés sikertelensége frusztrálttá teszi, párkapcsolata is e súlyos terhet nyögi. A harmadik testvér, Håkon még csak harminc, a fiatal felnőttek laza és szabad életét éli. Erősen tartja magát az elveihez, és engedi, hogy mint a család legkisebb tagját mindenki őt gyámolítsa.

A borítót az eredeti norvég kiadás ötletének kreatív felhasználásával Szalay Miklós készítette
Forrás: prae.hu
Az első négy fejezetben Liv és Ellen felváltva monologizál, az ő szűrőjükön keresztül látjuk az eseményeket. De nemcsak a történéseket ismerjük meg általuk: elénk tárják azt a szennyest is, amit a lelkük mélyére rejtettek.

Liv próbál jó anya lenni, Ellen kétségbeesetten igyekszik teherbe esni, Håkon pedig a későn érkezett és sokáig várt legkisebb gyermek sorsának terhét cipeli a vállán. Az egyéni küzdelmek sokáig a felszín alatt zajlanak, a családi harmónia fenntartása érdekében mindenki mélyre ássa őket magában.

Aztán óriási robbanás következik, és a szőnyeg alá rejtett porcicák kimásznak a rojtok alól.

Helga Flatland érzékletesen vezeti fel a jelenetet. Mindenki az apa hetvenedik születésnapjára készül, Liv már hetek óta beszédet fogalmaz az alkalomra, pompázatos ünnepi menü készül kagylós spagettivel és saltimboccával… Aztán Liv szívhez szóló beszédet mond. Édesanyjához is intéz néhány kedves szót. „Nehéz, sőt szinte lehetetlen apáról beszélni anélkül, hogy rólad ne beszéljünk, anya (…). Annak ellenére, hogy két külön személyiség vagytok, számunkra és egymás számára is egy egységet alkottok. Ahogy kiegészítitek egymás, együttműködtök, ahogy tisztelitek és szeretitek egymást, és közben elég teret hagytok egymás számára.”

Innentől már csak néhány pillanat, amikor minden, ami biztosnak tűnt, romba dől: Sverre a desszert és a beszéd után bejelenti, hogy a feleségével negyvenévnyi házasság után elválnak.

A bőrünkön érezzük az ünnepbe betüremkedő döbbenetet. A jól felépített struktúrák, a biztosnak hitt viszonyrendszerek kártyavárként omlanak össze. 
Illusztráció
Forrás: Pexels/cottonbro

A három gyermeknek nemcsak a felnőtt életükben jelentkező kihívásokkal kell továbbra is megküzdeniük, hanem a viszonyukat is újra kell definiálniuk. És a szüleikkel való kapcsolatuk is egészen új fényben kezd derengeni a számukra. Vajon mennyi a valóság abból, amit eddig igaznak hittek? Mi az, amit elnyomtak magukban annak érdekében, hogy fenntartsák az idilli látszatot? A szülők hangsúlyozzák, hogy a válással semmi sem változik, de ez nincs így. Liv, Ellen és Håkon élete, és azok a dolgok, amikről azt hitték, biztosak bennük, óriási kérdőjellé formálódik át. Nemcsak a jelen az, ami megkérdőjeleződik és bizonytalanná válik, hanem az átélt múlt is.

Vajon az egész gyerekkoruk hazugság lett volna? Bízhatnak az emlékeikben?

A három testvért nagyon erős szembenézésre készteti a szüleik döntése. A szétmálló biztonságérzet, a túl későn felismert igazságok és a személyes csalódások olyan helyzetbe kényszerítik őket, amelyben teljesen magukra vannak utalva. Fel kell ismerniük, hogy a család, ami értékeik, döntéseik és ambícióik legfontosabb forrása volt; az origó, amihez mindent viszonyítani lehetett, nincs többé. És mivel a stabilnak hitt mag semmivé vált, kénytelenek új horizontot keresni az életük számára. Szerelmi, családi, testvéri kapcsolataikat és önmagukhoz való viszonyukat egyaránt a nulláról kell újrakezdeniük.

Új keretrendszert kell konstruálniuk, amelyben tovább élhetnek.
Helga Flatland
Forrás: norla.no

Miközben a hőseink apró szilánkokból, morzsákból megpróbálják újraalkotni a viszonyrendszereiket, a regény fontos társadalmi kérdésekre is kitér. Joguk van-e a szülőknek a saját életükről dönteni, miután felnevelték a gyerekeiket? Dönthetnek-e szabadon, a gyerekeik kihagyása nélkül a jövőjükről? Érdemes-e benne maradniuk lapos párkapcsolatukban a családi idill fenntartása érdekében? Megéri-e feláldozni minden romantikát a családtervezés oltárán? Fontos-e megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és mennyire áldozhatjuk fel a személyes szabadságunkat a közösség oltárán?

Egyáltalán: létezik olyan, hogy egyéni szabadság, ha a társadalom tagjaiként élünk? 

A történet arra késztet, hogy mi magunk is elgondolkodjunk olyan, evidensnek hitt alaptémákon, mint a család, az összetartozás, a függetlenség, a közösség és az egyén kapcsolata.

A Prae Kiadó gondozásában megjelent Egy modern család nem ad végleges válaszokat, viszont az utolsó fejezetben újabb szempontot mérlegel. Ekkor halljuk először Håkont, aki szembemegy a társadalmi elvárásokkal, és hosszasan fejtegeti, hogy nem hisz a monogám párkapcsolatok szentségében. Míg Ellen szerint a szüleik azért válnak el, mert sosem voltak igazán közel egymáshoz, Liv pedig a kettejük között meglévő, apró mozzanatok által igazolt bensőségességet bizonygatja, Håkon egész egyszerűen úgy gondolja, hogy azért válnak el, mert ez az egyetlen természetes megoldás. „Mivel tiszta elmebaj ugyanazzal az emberrel ilyen sokáig együtt élni, és most, hogy már nincsenek gyerekeik, belátták ennek abszurditását.” Håkon szerint tehát ez a dolgok rendje, és ő igyekszik is társadalmi elvárásoktól mentesen tekinteni a kapcsolataira. Ám szilárdnak hitt elmélete megdőlni látszik, amikor találkozik Annával, és egy idő után teljesen átadja magát az érzelmeinek. 

Illusztráció
Forrás: Pexels
Az Egy modern család fontos tanulságokat hordoz. Világossá teszi, hogy nincs tökéletes család, tökéletes viszonyok: sajátos életutak vannak, az emberek pedig sokféleképpen tudnak egymáshoz kapcsolódni.

Története arra is megtanít, hogy a kapcsolatainkon folyamatosan dolgoznunk kell. A különféle viszonyrendszerek olykor éppúgy felülvizsgálatra szorulnak, mint a magunkkal való kapcsolatunk. Semmi sem szilárd és kőbe vésett, bármennyire szeretnénk is ezt hinni.

Sőt arra is rá kell döbbennünk, hogy amit magunkról gondolunk és az a kép, amit másoknak mutatunk, olykor egészen különböző. A magam teljességében senki sem ismerhet: kívülről mindig csak a társas viszonyrendszerekben látszódom. Mint John Donne írja:

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja.”

#olvasósarok