Herczku Ágnes 2018-ban kiadott Hozomány című népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány első fecskéje volt, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye.

Az énekesnő soron következő, Hozomány – Magyarvista című albumát most egyetlen kalotaszegi asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.

Herczku Ágnes albuma ismét dupla: a Gyűjtésen az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Ez utóbbi felvételek „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.

Herczku Ágnest gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jó tanácsai vezették, ezért a sorozatot az ő emlékének ajánlja. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában, az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával jelenik meg.

Fotó: Bácsi Róbert