táncháztalálkozó

A néptáncosok idén is dupla Arénát csináltak

Kétezer táncos közreműködő mellett több mint 15 ezren vettek részt a 44. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron a hétvégén, ahol átadták a Táncház Díját és a Táncház Érméket is.

Az Arénában táncház lesz a javából

Az élő népművészet nagy múltú összművészeti fesztiválja, az immár negyvennegyedik alkalommal megrendezendő Táncháztalálkozó április 4–6. között várja a látogatókat. A fesztivál fő helyszíne idén is a Papp László Budapest Sportaréna.

Tizennyolc országból húszezren érkeztek a Táncháztalálkozóra

Április 5. és 7. között tartották meg a 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, amelynek felvezető eseményére a Fonóban, hétvégi egész napos programfolyamára a Papp László Budapest Sportarénában került sor. A színpadon közel kétezer táncos, zenész, énekes lépett fel.

Hétvégén Táncháztalálkozó lesz Budapesten

Idén is megrendezik a Táncháztalálkozót, amelynek április 14-i nyitóestjét hagyományosan a Fonóban tartják. A találkozó április 15–16. között a Papp László Budapest Sportarénában kap helyet.

Megjelent Sőregi Anna első szólólemeze

A táncháztalálkozó alkalmából a Fonó gondozásában megjelent Sőregi Anna első szólólemeze Széki versek címmel.

Herczku Ágnes lemezbemutatója a Fonóban

Herczku Ágnes lemezbemutató koncertje április 1-jén lesz a Fonóban a Táncháztalálkozó elnevezésű sorozat nyitóestjeként.

Népzenei koncertsorozat a Benczúr-kertben

Hat alkalommal várja szerdánként az érdeklődőket a Benczúr Kerti Esték népzenei koncertsorozata június 23. és szeptember 1-je között Budapesten, a Benczúr Ház Kulturális Központ udvarán.

Ismét találkoznak a Kárpát-medencei táncházzenészek

A Hagyományok Háza szeptember 5-én rendezi meg a VII. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját Zalaegerszegen.

Tágasságot nekünk is...!

Idén is indul a Táncháztalálkozó „Tágasságot nekünk is...!” műsora, amelyre a Dunától keletre fekvő megyék népzeneoktatási műhelyei jelentkezhetnek. A beérkező pályázatokat Navratil Andrea és Vavrinecz András állítja sorrendbe. A jelentkezési határidő március 4. Eddig kell beküldeni a jelentkezési lapot és a demóanyagot.