NYS_2311(1).jpg

Hét esztendő termését mutatta be az MMA Kiadó

Az MMA Kiadó számvetést tartott a sajtó számára idei tevékenységéről. Az Akadémiai Klubban rendezett eseményen kiderült, 28 könyvvel, 6 újranyomással, 32 portréfilmmel lett gazdagabb a repertoárjuk.

Hét éve működik az MMA Kiadó

Szentmártoni János, aki az elnökség megbízásából augusztus óta vezeti az MMA Kiadót, a rövid időre tekintettel megjegyezte: „A mai könyvmustrán és filmszemlén idegen tollakkal ékeskedem” – majd hozzáfűzte: bízik abban, hogy e rövid idő alatt sikerült letennie névjegyét, tudniillik az év végéig megjelenő könyvek fölött már jómaga is bábáskodhatott.

Turi Attila, az MMA elnöke Kosztolányi Dezső-idézettel köszöntötte a meghívottakat: „A könyv, amely mindenütt jelenlevővé varázsolta a szellemet, megteremtette az emberiség lelki közösségét. A könyv, amely nemcsak a teret hódította meg, hanem béklyóba verte a térnél is nagyobb ellenségünket, megállította az időt. Ennél nincs nagyobb csoda. Mindig a legegyszerűbb dolgok a valódi csodák.”

Az elnök elmondta:

a Művészeti Akadémia hét éve alapította az MMA Kiadót, s mivel a hetes szám a teljesség száma, ezért a kiadó úgy döntött, hogy nem kizárólag karácsonyi újdonságait, de a korábbi évek termését is bemutatja.

„Hét év alatt közel háromszáz könyvet jelentettek meg, és ennél több a portré- és in memoriam filmek száma – ismertette Turi Attila. – Ezért fontos az akadémia számára, hogy a korábbiaktól eltérő módon, a könyvkiadás mellett bepillantást engedjen a videós szerkesztőség munkájába is.”

Díjnyertes könyv és film

Az elnök az idén kiadott közel harminc könyv közül kiemelt néhányat. Jernyei Kiss János Barokk freskófestészet Magyarországon című sorozatának negyedik, befejező részét. Joseph Ratzinger Politika, szabadság, hagyomány A kereszténység és az istenkérdés Európa jövőjében címet viselő válogatáskötetét. Mészáros Tibor irodalomtörténeti jelentőségű munkáját, a Márai Sándor élete I–II. – Egy 20. századi Odüsszeia címűt.

„Szunyoghy András Vadállatok anatómiai rajzai címet viselő alkotása a Szép Magyar Könyv verseny első helyezettje lett szakkönyv kategóriában” – jelentette be az akadémia elnöke.

Szentmártoni János pedig felhívta a figyelmet Sztanó Hédi Mihályi Gábor érdemes és kiváló művészről, Harangozó Gyula- és Kossuth-díjas koreográfusról forgatott portréfilmjére, amely elnyerte a Nemzetközi Népismereti Filmszemle első díját.

Újabb kiadványok várhatók

A magyar építészet napjára (Kós Károly születésnapja, december 16.) jelenik meg Dénes Eszter, az idén elhunyt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Ybl Miklós- és Prima Primissima díjas Finta Józsefről írt monográfiája.

A könyvkiadás mellett az MMA Kiadó másik alaptevékenysége az akadémikusi oral historyk és portréfilmek gyártásának megszervezése és az elkészült filmek utógondozása. A portréfilmek alanyaira a tagozatok tesznek javaslatot. Az elkészült filmeket heti rendszerességgel sugározza az m5 csatorna.

Turi Attila hangsúlyozta: a kiadó törekszik arra, hogy az összes művészeti ág arányosan képviseltesse magát kiadványaikban. Az évfordulókra tekintettel jövőre Barcsay Jenő, Jókai Mór és Nagy László életművére koncentrálnak.

Tudomásom szerint nincs még egy olyan kiadó, amely valamennyi művészeti ágat lefedve jelentetne meg reprezentatív alkotásokat

– emelte ki Szentmártoni János.

A Magyar Művészeti Akadémia biztosította anyagi háttér lehetővé teszi, hogy szakmai kompromisszumok nélkül, kiváló minőségben készülhessenek el a munkák.

Fotó: Nyírő Simon / MMA

Ez is érdekelheti

Nagy László költőként és képzőművészként is a legnagyobbak között szárnyalt

Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából kötettel tiszteleg az MMA Kiadó a Kossuth-díjas költő emléke előtt. „A világ képeiben mi vagyunk” Nagy László, a képzőművész című hiánypótló album a lírikus képzőművészeti munkásságának szerepét, jelentőségét foglalja össze és helyezi méltó polcra.

A keresztény misztikából ihletődik, és a faliszőnyeg fogalmát is újraértelmezte Hager Ritta

Február 20-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Hager Ritta Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas iparművész, textiltervező, gobelinművész, akinek alkotásai többek között a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Iparművészeti Múzeumban és a Savaria Múzeumban tekinthetők meg.

A kortárs magyar művészet esszenciája költözik a Pesti Vigadóba

Negyedik alkalommal tér vissza az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjasainak összművészeti programsorozata és kiállítása.

Hírmozaik – január 22.

A Kaláka kapta az MMA oklevelét, Barcsay-díjasok, Déryné Programok a Kárpát-medencében, Attila a Nemzeti Múzeumban, a jövő sztárjai a Cziffra Fesztiválon.