Bourbon Fülöp orléans-i herceg XVI. Lajos király unokaöccsének legidősebb fia volt. Kiskorától apja szeretője, Genlis grófné nevelte liberális elvek szerint – ennek eredményeként egy alkalommal a 15 éves herceg Mont-Saint-Michel szigetének erődbörtönét meglátogatva látványosan megrongálta egy börtöncella ajtaját. Apja az 1789-ben kitört forradalom alatt a harmadik rendhez csatlakozott, és „Egyenlőség Fülöp” (Philippe Égalité) polgártárs néven a Konventben a király kivégzésére szavazott.
Lajos Fülöp a forradalom kezdete után belépett a jakobinus klubba, majd ezredesi rangban a hadseregbe. Személyes bátorsága miatt 1792-ben tábornokká léptették elő, a forradalmi háborúk első csatájában, Valmy mellett is kitüntette magát. A forradalom radikalizálódása azonban taszította, XVI. Lajos 1793. januári kivégzése után veszélyben érezte életét és áprilisban átlovagolt az osztrákokhoz. Hazájába csak 21 év után tért vissza.
Apja a Konventben azonnal árulónak bélyegezte és példás megbüntetését kérte, de valamennyi családtagjával együtt őt vetették börtönbe. Lajos Fülöp öccsei később az ott szerzett tuberkulózisban haltak meg, Egyenlőség Fülöpöt a jakobinusok 1793 novemberében a nyaktiló alá küldték.
Lajos Fülöp emigráns évei alatt távol tartotta magát a politikától, álnéven beutazta Európát, két évig az Egyesült Államokban, majd Angliában élt, közben előkelő magániskolákban tanított. 1808-ban megkérte Erzsébet hercegnő, III. György brit király leányának kezét, de katolicizmusa miatt kikosarazták. A következő évben Nápolyba utazott és elvette I. Ferdinánd nápoly-szicíliai király lányát, Amélia hercegnőt – ehhez meg kellett küzdenie anyósa ellenkezésével, aki a lefejezett Marie Antoinette királyné nővére volt, és csak nehezen bocsátotta meg, hogy Lajos Fülöp apja a Konventben XVI. Lajos kivégzésére szavazott.
Lajos Fülöp 1814-ben, Napóleon első lemondása után hazatért, de 1815-ben, a császár száznapos uralma alatt ismét elmenekült, és csak 1817-ben utazott végleg haza. A császárság bukása után a trónt unokatestvére, XVIII. Lajos foglalta el, akivel viszonya hűvös maradt; palotáját és orléans-i hercegi címét visszakapta ugyan, de a királyi felség megszólítást csak Lajos 1824-től uralkodó öccse, X. Károly adta meg neki. A herceg és Károly viszonya jóval barátságosabb volt, ekkoriban Lajos Fülöp lett az emigránsok kárpótlásáról szóló, nagy felháborodást keltő 1825-ös törvény egyik legnagyobb kedvezményezettje és az egyik leggazdagabb francia. Mérsékelt royalista nézeteket képviselt, nem tagadta meg a forradalom vívmányait, polgári normák szerint élt, gyermekeit egy párizsi gimnáziumba küldte.
Az abszolutizmushoz visszatérni akaró, a parlamentet 1830 júliusában feloszlató X. Károly uralmának forradalom vetett véget. A lemondásra kényszerült király tízéves unokáját, Henriket jelölte ki utódául, de a parlament augusztus 1-jén inkább a tömegek körében népszerű és liberálisnak tartott Lajos Fülöpöt kiáltotta ki királynak. A trónt augusztus 9-én foglalta el, ezzel a Bourbon-ház fiatalabb, Orléans-i ága került hatalomra, Franciaország pedig liberális alkotmányos monarchia lett.
Személyét kezdetben rokonszenv övezte, mert kerülte a pompát, visszaállította alkotmányos jogaiba a trikolort, és élvezte a gazdag burzsoázia támogatását, ezért nevezték el „Polgárkirálynak”. Mivel dinasztikus háttere nem volt, Napóleon kultuszát ápolta. Uralkodása alatt hozták vissza Szent Ilona szigetéről és helyezték el az Invalidusok dómjában a császár hamvait, szobra a Vendome tér oszlopára került, felavatták a Diadalívet (amelyre azért saját nevét is felvésette). A versailles-i kastélyt a francia történelem múzeumává alakította át, amely a katonai hódításoknak állított emléket. Külpolitikai téren békére törekedett, 1844-ben baráti és szövetségi szerződést kötött Nagy-Britanniával, amelyre François Guizot miniszterelnök használta először a híressé vált „Entente Cordiale” (szívélyes megállapodás) kifejezést. Uralkodása alatt kezdte meg Franciaország a gyarmati terjeszkedést Nyugat-Afrikában.
Belpolitikai téren nem sikerült a megbékélést elérnie, a száműzött Bourbonokat támogató legitimista, bonapartista és köztársaságpárti törekvésekkel egyaránt szembe kellett néznie. Összesen hét merényletet követtek el ellene, 1835-ben egy bonapartista egy sokcsövű fegyverrel lőtt rá és 18 embert ölt meg, de Lajos Fülöpöt csak egy golyó súrolta.
A király és egyre konzervatívabb kormánya az ipari forradalom tőkés vállalkozásait támogatta, míg a munkások életkörülményei gyorsan romlottak. Az 1834-ben kitört munkáslázadásokat leverték. 1846-ban az ország gazdasági válságba került, a rendkívül népszerűtlenné vált király pedig elzárkózott a reformoktól. A liberális és republikánus erők 1847-ben kampányt indítottak ezek kikényszerítésére, és – mivel a politikai gyűlések be voltak tiltva – úgynevezett banketteket szerveztek.
Az 1848. február 22-ére tervezett bankettet a király betiltotta, amit a szervezők tudomásul vettek, de aznap felháborodott tömeg özönlötte el Párizs utcáit: kitört a forradalom. Másnap utcai harcok robbantak ki, s a sarokba szorult Lajos Fülöp február 24-én kilencéves unokája, Fülöp herceg javára lemondott a trónról, és feleségével álruhában, Mr. és Mrs. Smith álnéven Angliába menekültek. A parlament a forradalmi tömeg nyomására azonban eltörölte a monarchiát, és kikiáltotta a Második Köztársaságot.
Viktória brit királynő egy vidéki udvarházat bocsátott a menekülő házaspár rendelkezésére. A Polgárkirály 1850. augusztus 26-án száműzetésben halt meg a Londonhoz közeli Claremontban. Hamvait 1876-ban szállították haza és az Orléans-i ház Dreux-ben található sírboltjában temették el.
A képen Franz Xaver Winterhalter festménye Lajos Fülöpről (részlet).
