Munkacs-Krisztus-Pilatus-elott-700x473.jpg

Hétfőnként is látható lesz a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása

Már csaknem 150 ezren látták a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. Az intézmény hétvégenként már kilenc órakor megnyitja kapuit, március 10-től pedig hétfőnként is nyitva áll majd a közönség előtt.

A Munkácsy Mihály születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából november végén nyílt, Munkácsy – Egy világsiker története című nagyszabású tárlaton a mester kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség. A kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, illetve hatásokat, amelyek a művésznek az 1870–1880-as években kibontakozó karrier- és sikertörténetét befolyásolták, s nagyban hozzájárultak az idehaza máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.

Munkácsy Mihály a 19. századi magyar művészet legismertebb alakja. Nagy mestere a realizmusnak, egyik úttörője a modern kiállítási technikák alkalmazóinak, életformájában pedig sikerei csúcsán valóságos nagypolgár, egy időben a világ legjobban fizetett művésze. A tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak mentén segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.

A Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás március 30-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban. További információk a múzeum honlapján.

Ez is érdekelheti

Tíz kiállítás, mert mindjárt itt a tavasz

Lassan kibújhatunk a barlangunkból, és már a bőrünkön érezzük a tavasz első sugarait. Ennek örömére tíz olyan kiállítást ajánlunk, amelyek hasonló zsongást idéznek elő bennünk, mint az évszakforduló.

Megvan a Barcsay-emlékév első szenzációja

Már dolgoznak a Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai azon a monumentális szénrajzon, amelynek megtalálása a Barcsay 125 jubileumi emlékév egyik szenzációja. Az Asszonyok című, hatalmas, 21 négyzetméteres mű 1964-ben készült, és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Barcsay-mozaikjának egy az egyes arányú kartonja.

Tíz kiállítás, amelyet látnunk kell 2025-ben

A quattrocentótól a kortársig, nagy formátumú férfiak és feminista alkotók, izgalmas párosítások és újszerű megközelítések: tíz olyat mutatunk, amelyekért biztosan megéri repülőre vagy vonatra szállni.