Megvan a Barcsay-emlékév első szenzációja

Képző

Már dolgoznak a Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai azon a monumentális szénrajzon, amelynek megtalálása a Barcsay 125 jubileumi emlékév egyik szenzációja. Az Asszonyok című, hatalmas, 21 négyzetméteres mű 1964-ben készült, és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Barcsay-mozaikjának egy az egyes arányú kartonja.

A két tekercsből álló szénrajzot kibontják az FMC restaurátorai. Barcsay Jenő: A miskolci mozaik kartonja, 1964, 3×7,4 m, szén, papír, magántulajdon. Fotó: FMC/Deim Balázs
A két tekercsből álló szénrajzot kibontják az FMC restaurátorai. Barcsay Jenő: A miskolci mozaik kartonja, 1964, 3×7,4 m, szén, papír, magántulajdon. Fotó: FMC/Deim Balázs

Barcsay Jenő 3×7,4 méteres, két tekercsből álló alkotása alapján készítette el Csákvári Nagy Lajos tört márványdarabokból a miskolci mozaikot. A szénrajz hat évtizednyi lappangás után, 2024 szeptemberében került elő a mozaikrakó Csákvári hagyatékából. A rajz Barcsay életművének egyik kiemelkedő alkotására vezethető vissza, egy 1949-ben készült, szintén Asszonyok címet viselő rajzra.

Az alkotás abban a periódusban készült, amikor Barcsay már a Képzőművészeti Egyetemen anatómiát oktatott, de eközben a szabadság kapui bezáródtak, és a Rákosi-korszakkal elkezdődtek Magyarországon a diktatúra évei. A mestert ezekben az években nagyon erősen megviselte a családját ért tragédiák sorozata, és egyfajta terápiás céllal készítette el ennek a műnek az első változatát. Az 1950-es évek folyamán az első Asszonyok-rajz a figyelem középpontjába került, és hamar megmutatkozott az igény, hogy mozaikban valósítsák meg.

A mozaik végül 1964-ben készült el, majd 1969-ben avatták fel a miskolci egyetemen. Ez volt Barcsay első murális alkotása, amelyet a későbbiekben még számos mozaik kivitelezése követett.

Az Asszonyok mozaik a miskolci egyetemen, 1964 (felavatása: 1969), márványmozaik, mozaikrakó: Csákvári Nagy Lajos, fotó: KOGART Archívum
Az Asszonyok mozaik a miskolci egyetemen 1964-ben (felavatása: 1969), márványmozaik, mozaikrakó: Csákvári Nagy Lajos,. Fotó: KOGART Archívum

A miskolci mozaik elkészülte után Csákvári Nagy Lajos a rajz középső, négyes figuracsoportját is megalkotta. A „hordozható mozaik” 1964-ben megjárta a velencei biennálét, majd 1966-ban kiállították az Ernst Múzeumban és még számos más helyen, míg végül Szentendrén, először a Városházán, majd pedig a Dumtsa Jenő utcai Barcsay Gyűjteményben kapott helyet.

A tervek szerint a restaurálás után a monumentális szénrajzot is kiállítják a Barcsay 125 jubileumi emlékévben.

A Barcsay Jenő születésének 125. évfordulója alkalmából rendezendő programsorozatban Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban május 28-án nyílik meg a Közelképek 2. című fotókiállítás. A tárlat Barcsay emblematikus figuráját idézi meg az 1960–1980-as évek ikonikus portréfotósainak lencséjén keresztül.
Június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján Művek és történetek – BARCSAY 125 címmel nyílik meg Barcsay Jenő újrarendezett állandó kiállítása a Fő téri Kmetty Múzeumban. Ugyanekkor mutatják be a Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött Barcsay-gyűjtemény katalógusát.
Július 7–20. között NESTArt – Szentendrei Nyári Művészbázist rendeznek a MűvészetMalomban, hat fiatal képzőművész meghívásával, Barcsay Jenő tiszteletére. Az itt készült művekből nyílik kiállítás a Vajda Múzeumban, július 20. és augusztus 31. között.
A programsorozat Szentendrén megemlékezésekkel, koszorúzásokkal, emléktábla-avatásokkal egészül ki, és szeptember 22–23. között a MűvészetMalomban rendezett Barcsay-konferenciával zárul.