Október 1. és 3. között ismét megrendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programot. Pénteken Gyulán, szombaton Gyula-Városerdőn, vasárnap pedig a határ túloldalán, Nagyvárad közelében várják a közönséget.

Az idén 18 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket egy környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A gyulai rendezvény 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők hete regionális megnyitója is egyben.

A szervezők valamennyi napon indítanak szakvezetéses túrát:
pénteken 3,3 kilométeres kenutúrát, szombaton Békéscsabáról és Sarkadról a
koncert helyszínére induló kerékpártúrát, vasárnap pedig egy erdei sétát a
Nagyvárad közelében lévő Püspökfürdőn.

Pénteken a gyulai Csigakert tölgyfamatuzsálemei között Demeniv Mihály harmonikaművész, Csernik Szende székely mesemondó és a Bohém Ragtime Jazz Band lép fel. Itt nyílik meg a Muzsikál az erdő gyermekrajzpályázat és fotópályázat nyertes műveiből összeállított kiállítás is.

Szombaton Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében zenél
az Aurin Leánykar, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, Bolba Éva és a
JAZZterlánc, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Fonó Zenekar, de fellép Soós
Emőke mesemondó és a Körös Táncegyüttes is.

A kísérőprogramok között a klímaváltozásról, a biodiverzitásról és a komposztálásról hallgathatnak meg az érdeklődők előadásokat, részt vehetnek hagyományos szilvalekvárfőzésen, helyi termékek vásárán, a gyerekeket pedig vásári fajátékok, kézműves-foglalkozások és a Bábika Játszóház várja.

Vasárnap a Nagyváradi Állami Filharmónia Vonósnégyese, a
Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának kórusa és a Nagyváradi Művészeti
Líceum fiatal tehetségei mellett a Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó
Balázs lépnek fel. A koncertek sorát a Góbé zenekar zárja.

A részletes program a www.muzsikalazerdo.hu weblapon olvasható.