Ludas Matyi mint a népnevelés eszköze

Új technika, magas költségek

Fazekas Mihály Lúdas Matyijából 1949-ben forgattak filmet, Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezésében. Színes filmes elsőségével kapcsolatban megjegyzendő, hogy Radványi Géza A beszélő köntös című Mikszáth-adaptációját 1941-ben két kamerával rögzítették, az egyikben színes, a másikban fekete-fehér nyersanyaggal, így a moziban már színes jelenetek is szerepeltek. Azonban mindkét alkotás kizárólag fekete-fehérben maradt fenn, s mindkettőt 2003-2004-ben restaurálta a Magyar Filmarchívum és a Filmlabor.

A Mikszáth-feldolgozás kiemelkedő, háromszázötvenezer pengős költségvetésből forgott, ami mai áron négyszázkétmillió-ötszázezer forint. (Az eddigi legdrágább magyar audiovizuális produkció, a tízrészes Hunyadi-sorozat tizenhét és fél milliárdba került.) A Ludas Matyi pontos költségvetéséről nincs adat, de több helyütt a korszak legdrágább mozgóképeként említik. Ha belepillantunk a forgatás részleteibe, képet kaphatunk a pénzügyi nagyságrendről. Közel ezer statisztával elevenítették fel a történetet, amelyet eredeti helyszíneken forgattak (operatőr: Hegyi Barnabás, díszlettervező: Márk Tivadar), Alsódabason, Felsődabason, Dömsödön, Gödöllőn, Sáriban és Gyónott. A gyóni Halász Móricz-kúria szolgált Döbrögi kastélyául, s a korhűség érdekében a berendezését múzeumokból kölcsönözték. A fegyvereket a Hadtörténeti Múzeumtól kapták.

A kosztümöket az Operaház műhelyeiben varrták, tervezőjük Márk Tivadar volt. A vásárban árult csizmákat Debrecenből rendelték, másutt ugyanis már nem készítettek oldalt varrott lábbeliket.

Az Egri csillagokat (1968) és A kőszívű ember fiait (1965) szintén kilencmilliónál többen látták, az Egy magyar nábobot (1966) és a Kárpáthy Zoltánt (1966) 7,2 millióan. Az Állami áruházra (1953) 6,7 millióan, a Fel a fejjel!-re (1954) közel hatmillióan váltottak jegyet – nyilván Latabár Kálmán miatt. A Liliomfira (1955) 6,7 millióan voltak kíváncsiak.

A Ludas Matyi eljutott Kínába, sőt az Amerikai Egyesült Államokba is.

A már említett 2003–2004-es restaurálást megelőzően az 1957-ben elhunyt Soós Imrét 1961-ben Csíkos Gábor szinkronizálta a tönkrement hangsáv visszaállításakor.

Állami kézben a filmgyártás

Nem csupán a színes technika miatt számít elsőnek a Ludas Matyi, hanem ez volt az egyik első alkotás, amelyet már az államosítás után forgattak. 1948 a politikai fordulat éve volt, amikor a Magyar Kommunista Párt egyesült a Szociáldemokrata Párttal, s így létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, amely egyedüliként irányította az országot egészen 1956-ig. Szovjet mintára nyomban megindult az államosítás: a bankok, bányák, üzemek után, a vonatkozó augusztus 19-i minisztertanácsi rendelet nyomán létrejött a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat (későbbi nevén MAFILM), amely egységesen felügyelte a teljes hazai filmgyártást és -forgalmazást, s egyúttal az összes magyar filmgyárat és forgalmazó céget állami tulajdonba vették.

Abban az évben három jelentős játékfilm készült, a Talpalatnyi föld, a Beszterce ostroma és a Forró mezők, 1949-ben forgott a Ludas Matyi mellett a Díszmagyar, az Egy asszony elindul, a Janika, a Mágnás Miska és a Szabóné. Ez utóbbi Máriássy Félix első rendezése, aki emblematikus alakja lett a szocialista filmgyártásnak. A többi mozit még a „régi világ” olyan mesterei jegyezték (akik mellett Máriássy vágóként, asszisztensként dolgozott), mint Bán Frigyes, Keleti Márton, Apáthi Imre vagy Gertler Viktor. De már képezték az új szellemiségű rendezőket, dramaturgokat, méghozzá 1945-től főiskolai keretek közt: Herskó Jánost, Bacsó Pétert, Kovács Andrást, Kósa Ferencet, Szabó Istvánt, Makk Károlyt.

Ideológiai nyomás

A filmgyártás államosítását az ideológiai harc tette szükségessé. Erős példával szolgáltak a Lunacsarszkij-féle agitvonatok. A Szovjetunióban a polgárháború után felismerték, hogy a mozgókép gyorsan és hatékonyan képes elérni a tömegeket, különösen az írástudatlanokat, ezért mobil mozikkal járták be az országot agitációs céllal. A szovjet módszert követve a Magyar Népköztársaságban szintén a népnevelés, a szocialista eszmék terjesztésének fontos eszköze lett a film. A művészi ábrázolást gúzsba kötötte a szocialista realizmus, a forgatókönyveket tematizálták és cenzúrázták.

A forgatókönyvet író Szinetár György (Szinetár Miklós nagybátyja) politikailag korrekt anyagot adott ki a keze közül, ami alkalmassá tette a filmet, hogy a Magyar–Szovjet Barátság Hónapjában mutassák be. Amúgy a forgatás az – 1936-os szovjet alkotmány mintájára írt (fordított) – új magyar alkotmány hatálybalépésének napján kezdődött, 1949. augusztus 20-án.

A régi rendszer művészei

Mivel az új rendszer ideológiailag képzett alkotói még az iskolapadot koptatták, a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat arra kényszerült, hogy a „burzsoá rendszer” rutinos művészeit kérje fel a siker érdekében. Így került képbe Nádasdy Kálmán és társrendezője, Ranódy László. A páros később a Föltámadott a tengeren is (1953) együtt dolgozott.

Ranódyt a szó szoros értelmében felőrölte a cenzúrával folytatott állandó küzdelem. Az erőszakos téeszesítésről szóló, Csillagosok című ironikus filmjét forgatás közben leállították, a Föltámadott a tenger forgatókönyvét napról napra átíratták, a jugoszláv–magyar politikai viszony változásának megfelelően, tekintettel a Görgey–Jellasics-viszonyra. Ranódynak összesen huszonhárom ízben utasították el szinopszisát, forgatókönyvét, vagy állították le forgatását, tiltották be kész filmjét. Végül a szíve felmondta a szolgálatot.

Hegyi Barnabás 1940-től forgatott önállóan operatőrként, 1945-ig több mint húsz film társalkotója volt, ő fényképezte A beszélő köntöst, amelynek munkálatai közben belekóstolhatott az Agfacolor színesfilm-technikájába.

A szereposztásban olyan háború előtti sztárok kaptak lehetőséget, mint Kiss Manyi, Balázs Samu és Somlay Artúr.

Matyi szerepére először a Valahol Európában és a Mágnás Miska ifjú sztárját, Gábor Miklóst szemelték ki. Szerelmét, Pirost az ötgyermekes földműves családból származó, nékoszos Horváth Teri alakította. Méghozzá olyan természetességgel, hogy a próbafelvételeken egyáltalán nem működött köztük a kémia. A még főiskolás színésznő ajánlotta évfolyamtársát, a szintén Nékosz támogatta, egykori gyereknapszámos Soós Imrét.

Az életben Soós Imre nem vált Ludas Matyivá. Az első színes film pedig a sematikus ábrázolás egyik mementója a honi filmtörténetben. De nem lett több a második színes mozgókép, a Föltámadott a tenger sem, amelyben Nádasdy és Ranódy mellé a rendezői székbe ültették Szemes Mihályt. Végre aztán a szintén sematikus Én és a nagyapám (1954) közönségsikert aratott, mert vígjáték volt. Olyan háború előtti művészek alkották, mint a rendező Gertler Viktor, a főszereplő Gózon Gyula és Balázs Samu, valamint a tizenöt éves Koletár Kálmán.

Az igazi áttörést a negyedik színes film, a Liliomfi hozta meg. Ez minden ízében remekmű, amely szembemegy a szocialista realizmus dogmáival. Makk Károlyt diploma előtt eltávolították a főiskoláról, mert apja mozis volt, azaz kulák, ő pedig ideológiailag nem tudott megfelelő vizsgafilmet forgatni (Úttörők). Máriássy Félix vette maga mellé asszisztensnek a téesz gépállomásán traktorosként dolgozó fiatalembert, akinek bemutatkozó alkotása, a Szigligeti Ede-adaptáció a mai napig filmművészetünk egyik megunhatatlan ékköve – Darvas Ivánnal, Krencsey Marianne-nal, Dajka Margittal, Pécsi Sándorral, Balázs Samuval, Ruttkai Évával, Soós Imrével, Tompa Sándorral és Garas Dezsővel.