Hiába küldtük Weöres Sándor versét a Holdra

Egyéb

Visszairányították a Föld légkörébe a Peregrine űrszondát, amelynek úti célja eredetileg a Hold lett volna. A fedélzeten volt az a csomag is, amelyet a magyar Puli Space Technologies állított össze az első Holdra szánt magyar vonatkozású tárgyakkal, köztük egy Weöres Sándor-verssel.

A BBC hírét a HVG írta meg, mely szerint a szonda nem tudott volna leszállni egy meghibásodás miatt a Hold felszínén, így a légkörünkbe irányítva önmegsemmisítésre utasították a gyártó Astrobotic operátorai. A Peregrine csütörtökön este égett el.

A Peregrine nem csak kutatás céljából érkezett volna a Vulcan Centaur hordozórakéta segítségével az égitestre. Több különleges tárgyat is szállított volna, így például a német–amerikai DHL kézbesítőcég is „adott fel” csomagot az űrjárművel, valamint több amerikai, kanadai, japán és magyar időkapszula is helyet kapott a fedélzeten. A magyar tárgy a Puli Space Technologies Téridő Plakettje volt. A Memory of Mankind (Az emberiség emlékezete) elnevezésű különleges táblát egy kulturális és társadalmi „emléktárgynak” szánták, amely akár több tízezer évig is olvasható maradt volna.

A szövegek között magánemberek és cégek felvésett jegyzetei mellett egy Bay Zoltán fizikusról szóló megemlékezés és egy Weöres Sándor-vers, a Szembe-fordított tükrök című is olvashatók voltak. A csomagok az űrjárművel együtt elpusztultak.

A nyitóképen felbocsátják a Peregrine Holdra szálló egységet a Vulcan Centaur horodzórakéta segítségével a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontjában 2024. január 8-án. Fotó: MTI / EPA / Cristobal Herrera Ulashkevich