A 20. századi női alkotók pályáját gyakran a töredezettség, megszakítottság, folyamatos újratervezés jellemzi. Ebben a személyes életesemények, vagy a történelmi fordulatok kényszerítő hatása is közrejátszik. Révai Ilkánál és Évánál is megfigyelhetőek a cezúrák, az alkalmazkodás és a határátlépések mintázatai magánéleti és szakmai téren egyaránt.
Anya és lánya, alkotótársak és bajtársak: kapcsolatuk szerepet játszott érvényesülési stratégiájukban Budapesten és Párizsban. Munkásságuk a fotográfiához és az iparművészethez kötődött, ahol egymást ösztönző módon találkozott az alkotói és az alkalmazott szemlélet. Ilka fényképei és Éva ékszerei egyrészt az önállósulást, a megélhetést szolgálták, másrészt biztos technikai tudásról, eredeti látásmódról, a társművészetek közötti újszerű átjárhatóságról, határátlépésekről tanúskodnak.
Dr. Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész március 26-án 18 órakor kezdődő tárlatvezetése a női pozíciókat, lehetőségeket veszi szemügyre a 20. század elejének művészeti törekvéseiben itthon és az emigrációban.
Március 29-én 10:30-tól egy háromórás workshopon fényképezőgép nélkül készíthetnek fotókat a résztvevők Vékás Magdolna fotóművész szegítségével. A módszer a következő: a kiválasztott tárgyakat a fény útjába helyezzük, akár közvetlenül a fényérzékeny papírra, az előhívás után pedig itt jelenik meg a tárgy körvonala, lenyomata. A technika az 1910-es években vált népszerűvé. Az avantgárd művészek, többek között Moholy-Nagy László is szívesen kísérletezett vele, aki fényiratnak is nevezte a fotogramot. Apró, részletgazdag tárgyakról, növényekről készülnek a fotogramok.
Aki saját felvételt szeretne használni, annak nagyméretű, kontrasztos, fekete fehér negatívokat kell hoznia fóliára printelve, fontos, hogy negatív mérete ne legyen nagyobb A5-nél.
