Hírmozaik – augusztus 16.
Koreai gyöngyházberakások is készülnek a Mesterségek Ünnepén, az invazív szúnyogok fittyet hánynak az aszályra, honfoglaláskori vitézeket is megidéznek Szent István napján Ópusztaszeren, Kenyérlelke Fesztivál és Artisan Design Vásár is lesz a Skanzenben huszadikán – hírösszefoglalónk
Koreai kézművesek is részt vesznek a Mesterségek Ünnepén
Hagyományos koreai épületfestészettel, gyöngyházberakásos lakkművességgel és kalligráfiával is megismerkedhetnek az érdeklődők az idei Mesterségek Ünnepén augusztus 20. és 23. között a budai Várban.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által negyvenedik alkalommal megszervezett eseményhez a Koreai Kulturális Központ együttműködésével koreai kézműves programok is kapcsolódnak. Kim Szujon, a hagyományos koreai épületfestészet, a tancshong mestere olyan díszítőművészetet mutat be, amely évszázadok óta királyi paloták és buddhista templomok meghatározó eleme. Li Dzsongjun mester a koreai gyöngyházberakásos lakkművességet, a nadzsoncsilgkit mutatja be. A nagy precizitást igénylő technika során finoman megmunkált gyöngyházdarabokat illesztenek természetes lakkrétegek közé. Li Szangbe a koreai kalligráfia, a szodje világába vezeti be a közönséget. A bemutatókon a hangul, vagyis a koreai ábécé művészi alkalmazásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kiállított kalligráfiák és díszített legyezők mellett élő bemutatókra is sor kerül, és a látogatók maguk is kipróbálhatják a hangul kalligráfiát.
A tartós szárazságban is szaporodnak a szúnyogok
A tartós szárazság és a nagy meleg ellenére is képesek túlélni és szaporodni a szúnyogok, az inváziós fajok pedig különösen sikeresek a városi környezetben, ahol az öntözés miatt a csapadékszegény időszakokban is találnak a szaporodásukhoz szükséges vizet.
Garamszegi László Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója, a Szúnyogmonitor program szakmai vezetője elmondta az MTI-nek, hogy a lakókörnyezetben kialakuló pangó vizek, az öntözés, illetve a különböző víztároló edények megfelelő tenyészőhelyet biztosíthatnak az inváziós fajoknak. A szúnyogok egy része a száraz időszakot tojás formájában vészeli át, akkor kelnek ki, amikor ismét víz kerül a szaporodóhelyre. Más fajok nagyobb, tartós vízfelületekbe, például kisebb-nagyobb tavakba rakják tojásaikat.
A kutató kitért arra, hogy Magyarországon a csípőszúnyogok között jelenleg 50 őshonos és három idegenhonos, inváziós faj van. Az utóbbiak az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus), a japán bozótszúnyog (Aedes japonicus) és a koreai szúnyog (Aedes koreicus). A kutatók már télen is kapnak lakossági bejelentéseket kifejlett példányokról, ami arra utal, hogy egyes inváziós szúnyogok felnőtt formában is képesek áttelelni. Garamszegi László Zsolt szerint további, Európában terjedő inváziós fajok megjelenésére is számítani lehet. Különösen figyelni kell az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) terjedését, amely több, emberre veszélyes kórokozó, köztük a dengue-láz vírusának vektora lehet.
Honfoglaláskori lovasokkal köszöntik Szent István napját Ópusztaszeren
Változatos hagyományőrző programokkal köszönti Szent István napját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark - tájékoztatta Kodácz Csengele marketingvezető az MTI-t. A park augusztus 20-ai programjai – a 3D-s filmvetítés kivételével ingyenesek. A vendégek kipróbálhatják az íjászatot a Nomád Parkban, részt vehetnek kemencés látványsütésen és kóstolón, a legkisebbeket népi játszóház, kézműves foglalkozások és jurtában kialakított gyerekkuckó várja. A programok között gyógynövény- és teakóstoló, a dél-alföldi szélmalmokról szóló előadás, valamint a népi fafaragást bemutató rendezvény is szerepel. A nap egyik látványos eseménye a honfoglaláskori lovasbemutató lesz, amely a lovaspályán idézi meg a magyarok harci hagyományait.
A programokról itt is tájékozódhatnak az érdeklődők.
Idén is Szentendrén tartják a Kenyérlelke Fesztivált
Augusztus 20-án ismét a szentendrei Skanzen ad otthont a Kenyérlelke Fesztiválnak. Az egész napos eseményen mintegy 70 kiállító, köztük 25 kézműves pékség, 6 malom, valamint gazdálkodók, kistermelők és szakmai szervezetek várják a látogatókat. Az idei rendezvény egyik központi témája a bio lisztek és a tiszta alapanyagok szerepe lesz. A Magyar Kézműves Kenyér Társaság által szervezett rendezvény programjai azt is megmutatják, hogy a minőségi kenyér útja már a termőföldön elkezdődik: a gazdálkodás módja, a gabona minősége, az őrlési technológia és a természetes kovászolás egyaránt meghatározza, milyen kenyér kerül végül az asztalra – idézi a szervezet közleményét az MTI.
A fesztivállal egy időben rendezik meg az Artisan Design Vásárt a Skanzenben, amelyen kortárs tervezők és alkotók mutatják be saját tervezésű, kisszériás termékeiket: ruhák, táskák, ékszerek és különleges kiegészítők mellett lakberendezési tárgyak és gasztronómiai termékek közül is válogathatnak a látogatók. A nemzeti ünnepen a múzeumba való belépés minden látogató számára ingyenes.
Címlapképünkön: Egy kovács mester a 2025-ös Mesterségek Ünnepén. Fotó: Csíki Vivien/Kultúra.hu