D__YT20260505004.jpg

Hírmozaik – május 12.

Átadták az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, ritkaságok a Virág Judit Galéria aukcióján, különleges vendég érkezik a Múzeumok Majálisára – hírösszefoglalónk.

Átadták az Artisjus Irodalmi Nagydíjat és az Artisjus Zenei Díjakat

Krasznahorkai László kapta az Artisjus Irodalmi Nagydíjat A magyar nemzet biztonsága című regényéért, valamint teljes életművéért a Magyar Zene Házában hétfőn tartott ünnepségen. A fődíjas mellett Tóth László, Kornis Mihály, Soltész Márton és Kenyeres Zoltán részesült elismerésben, négy különböző kategóriában. A díjakat a korábban bejelentett zenei Artisjus-díjakkal együtt adták át – közölte a szerzői egyesület az MTI-vel.

Az irodalmi elismeréseket odaítélő vezetőség döntését irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság készíti elő, ebben idén Báger Gusztáv, Bakonyi István, Báthori Csaba, Filip-Kégl Ildikó, Keresztesi József, Radics Viktória, valamint Szörényi László vett részt.

Az Artisjus Zenei Díjakat előző héten hirdette ki a szerzői egyesület, a nyertesek szintén a hétfőn tartott eseményen vehették át az elismeréseket. László Attila életműdíjat kapott, a többi könnyűzenei kategóriában Rúzsa Magdi, Rácz Gergő, Kökény Dániel, Gerlóczy Zsigmond, Halász Kolos (Co Lee) és Fábián Balázs (Blaize), a komolyzene területéről Dobszay-Meskó Ilona és Virágh András Gábor részesült díjban, az év magyarnóta-szerzője ifj. Sárközy Lajos lett, az év produkciója a Hungária koncertje.

Fotó: Virág Judit Galéria
Aba-Novák Vilmos: Komédiások, (1932) Fotó: Virág Judit Galéria

Ritkaságok is felbukkannak a Virág Judit Galéria aukcióján

Szobotka Imre és Faragó Endre egy-egy remekműve is aukcióra kerül a galéria május 17-i árverésén. Mint az intézmény tájékoztat, az alkotók művei igazi ritkaságnak számítanak a műtárgypiacon, mivel kevés festményük maradt fenn.

Szobotka Imrét gyakran a „magyar Picassóként” is emlegetik, az egyik legeredetibb magyar kubista festőművész. Képeit Pablo Picasso, Jean Metzinger és Georges Braque festményeivel együtt állították ki Párizsban. A legtöbb, 1910 és 1919 között festett Szobotka-mű megsemmisült, vagy elveszett a történelem viharaiban, pedig ezek a Párizsban töltött évek voltak a legfontosabbak a festő életművében. A most aukcióra kerülő Műteremben című, 1915-ben, Párizsban készült mű a magyar kubizmus egyik jelentős alkotása. A gyűjtők 26 millió forintos kikiáltási árról licitálhatnak az olajfestményre.

A galéria közleménye szerint Faragó Endre rövidre szabott életét és munkásságát rejtélyek övezik – keveset tudunk a magyar avantgárd úttörőjéről. Fiatalon halt meg, kevés festmény maradt utána, művei ritkák és keresettek. Az egyedi stílusjegyeket viselő Faragó az elmúlt évtizedben újra a gyűjtők látókörébe került, a Kávéházi jelenet című alkotásáért komoly licitharc bontakozhat ki. A festmény kikiáltási ára 10 millió forint.

Az említett műveken túl Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly egy-egy műve is szerepel majd az aukción. A 81. Tavaszi aukció összes tétele látható a galériában a május 17-i árverésig.

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának főigazgatója is részt vesz a Múzeumok Majálisának megnyitóján

Május 16–17-én rendezi meg a Magyar Nemzeti Múzeum a 29. Múzeumok Majálisát, ahova Medea Sógor Ekner, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának főigazgatója is elfogadta a meghívást, a megnyitón ő is köszönti majd az látogatókat és a múzeumi szakembereket – adta hírül az intézmény. A Múzeumok Majálisán szerte az országból 104 intézmény vesz részt, a két nap alatt számtalan izgalmas programmal készül a Nemzeti Múzeum.

Mint írják, a majális egyik fő célja, hogy megmutassa, a múzeum nem csupán kiállító-, hanem élő közösségi tér is, amely valóban mindenkit összeköt történeteinken, emlékeinken és értékeinken keresztül.

A kétnapos eseményen nemcsak a 104, a Múzeumkertbe kitelepülő múzeummal és kiállítóhellyel ismerkedhetnek meg közelebbről a rendezvényre érkezők, de gazdag és sokszínű programok, interaktív bemutatók, tárlatvezetések, beszélgetések, családi programok és közösségi élmények is várják az érdeklődőket. A részletes programokról az alábbi linkeken, a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján lehet olvasni.

Címlapfotó: Krasznahorkai László Nobel-díjas író. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ez is érdekelheti

Jótékonysági árverést és kiállítást rendeznek a Vígszínház színművészeinek munkáiból

A Vígszínház művészei ezúttal képzőművészeti alkotásaikkal állnak a közönség elé. A Víg Szalonban december 13-ig megtekinthető VígArt című tárlaton harmincöt alkotás látható, amelyeket jótékonysági árverésre bocsátanak. A művekre november 10-ig lehet licitálni. Az aukció teljes bevételével elhunyt színészkollégák családjait, illetve nehéz helyzetbe került idős színművészeket támogatnak.

Haladéktalan törvényalkotást szorgalmaz az Artisjus és az EJI

Az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) közös AI Manifesztót hozott nyilvánosságra az október 8-i dalszerzők napja apropóján.

Hírmozaik – július 4.

Még lehet kedvezményes jegyeket váltani Gombaszögre, idén is mentorprogramot indít az Artisjus, elkezdődött a filmfesztivál Karlovy Varyban – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – május 4.

Megnevezték az idei Artisjus-díjasokat, átadták a Mediawawe és az MTA idei elismeréseit, százhatvanmillióra is felugorhat egy Vaszary-festmény ára az aukción, Liszt-pikniket tartanak a Zeneakadémia előtt – hírösszefoglalónk.