Bak Imre egyik fő művére 36 millió forintról indul a licit
Bak Imre 1969-ben készített Ünnep című műve lesz a Virág Judit Galéria november 21-i kortárs aukciójának legnagyobb művészeti szenzációja, de Keserü Ilona, Mengyán András és Lakner László egy-egy kiemelkedő festménye is kalapács alá kerül. November 7. és 21. között a nagyközönség ingyenesen megtekintheti a műveket a Virág Judit Galériában.
Harminchatmillió forintos kikiáltási árról indul Bak Imre Ünnep/Celebration című, 1969-es olajfestménye, becsértéke pedig 60–80 millió forint. A kép a 2022-ben elhunyt mester egyik korszakos fő műve. Az Ünnep annak az időszaknak a lenyomata, amikor Bak az amerikai és nyugat-európai absztrakt „hard edge” festészet, valamint a minimalizmus tanulságaival felvértezve személyes stílusjegyeket alakított ki. Ezzel Bak Imre a saját útjára lépett, s a közép-európai neoavantgárd egyik vezéralakjává vált.
Az Ünnep egy olyan múzeumi szintű Bak-kép, amelyet a hazai és külföldi gyűjtők is szívesen látnának kollekciójukban – olvasható a galéria közleményében. A magyar művész nemzetközi jelentőségét jól mutatja, hogy olyan rangos közgyűjtemények is büszkélkedhetnek alkotásaival, mint a berlini Neue Nationalgalerie, a bécsi Albertina, a kölni Museum Ludwig, a londoni Tate Modern vagy éppen a New York-i MET.
Keserü Ilona alkotásai bejutottak a New York-i Metropolitan Múzeum Epikus Absztrakció című tárlatába, de megtalálható festménye a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is. Az Iparterv-generáció legismertebb – és egyetlen női – alakja sajátos nézőpontot képvisel alkotásaival, amelyet a most aukcióra kerülő, 1964-es Alakzatok (Piros) című festménye is jól megvilágít. A Keserü-műre 12 millió forintos kikiáltási ártól licitálhatnak a gyűjtők.
A Virág Judit Galéria aukcióján kalapács alá kerül Mengyán András Formák logikája II/2 című, 1977-ből származó alkotása. Fajó János festőművész öccse egy sajátos geometriai-matematikai világot alkotott meg. A Formák logikája című kép- és grafikasorozatában Mengyán bizonyos logika szerint változó, sajátos mozgással és térbeliséggel rendelkező elemek kombinációját hozta létre. A kép kikiáltási ára 10 millió forint, becsértéke pedig a 30 millió forintot is elérheti.
Lakner László Lettre Imaginaire című festménye az idén 90 éves mester szkripturális festészetének egyik legszebb példája. A festészet és a kalligráfia határán mozgó megközelítés lényege az olvashatóság és az olvashatatlanság közötti feszültség: a betűk nem írásjelként, hanem művészeti formaként bukkannak fel. A Lakner-kép kikiáltási ára 5 millió forint, becsértéke 7–10 millió forint között mozog.
Címlapfotó: Licitáló a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban 2026. október 18-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt