Hisztéria két részben

Arthur Miller eredetije magyarra fordítva Olvasztótégely, amely nem feltétlenül enged arra következtetni, hogy a darab „boszorkányokról” szól. De hát A salemi boszorkányok nem is igazán a „boszorkányokról”, hanem magukról a szálemiekről szól, ahogyan Rusznyák Gábor verziójának címe is jelöli.

„Az eredeti angol The Crucible valóban olvasztótégelyt jelent. Ami itt, Miskolcon, egy valamikori kohó szomszédságában nem is annyira elvont fogalom, de semmiképpen nem egy jó cím – már egy színházi előadás számára. A darab ismeretében bátran kijelenthető az is, hogy a szerzőt nem igazán a vasgyártás munkafolyamata ihlette, sokkalta inkább valami olyasmi, hogy hogyan olvaszt egyéneket, individuumokat egyneművé a közös ellenségkép, a gyűlölet vagy éppen a félelem. Hubay Miklós A salemi boszorkányokként fordította, s ez benne is van erősen a színházi köztudatban. (Bár ez a cím nekem olyan jellegű magyarosítás, mint amikor az Alient Nyolcadik utas a halálként adták a magyar mozik). A jó címeket igazából már elhasználták az átíró »elődeim«, Mohácsi János az Istenítéletet, Tasnádi István pedig a Megszállottakat. De mivel ez is egy saját verzió, s ezt valamiképpen szerettem is volna jelezni, hosszas keresgélés után ez lett, ami lett. Aki megnézi az előadást, talán megérti, hogy miért” – magyarázza a rendező.

Hozzáteszi, ez a darab nem a boszorkányokról szól, hisz nincs benne egyetlen „igazi” boszorkány sem. „Sokkalta inkább arról szól, hogy hogyan működik a tömegpszichózis. Ez egy közösség története. Egy falué. Ami lehetne akár egy magyar falu is. Arthur Miller az ’50-es évek baloldali fordulattól rettegő Amerikájában fogalmazta meg ezt a történetet. Egy olyan Amerikában, ahol »komcsifóbia« tombolt és listázott, megbélyegzett és ellehetetlenített számtalan művészt, tudóst vagy épp hétköznapi embert. A mi jelen időnkben is vannak ilyen listák, vannak a félelmeinkre építő, azt kihasználó s felhasználó fizetett vagy meggyőződéses manipulátorok, akik mestereségesen fenntartják ezt az állandó feszültséget, ami megoszt és szétzilál bennünket.”

Az előadás látványvilága erős kontrasztokkal dolgozik: hatalmas, hófehér díszletben (a Jászai-díjas Khell Zsolt a produkció díszlettervezője) fekete jelmezekbe bújtatott szereplők (a jelmeztervező Tihanyi Ildi), kiegészítve jó néhány kreatív ötlettel, mely a rendező előadásaiban olyannyira jellegzetes. „Van úgy, hogy egy díszlet egyszerre csak kipattan az alkotók fejéből, és van, hogy sok-sok kacskaringón keresztül jutunk el a végeredményhez. Van, hogy az ember teljesen rábízza magát a tervezőjére, és van, hogy egy kész koncepciót akar realizálni, és e kettő között ott van a megannyi átmenet és árnyalat. Jelen esteben voltak kiindulási pontok. Például az, hogy ez egy falusi, paraszti világ lesz vagy kell, hogy legyen. Aztán elindultunk Zsolttal egy irányba, ami zsákutcának bizonyult, vagy inkább én megijedtem, hogy csak ismételni fogok valamit, ami már megtörtént, s akkor, azt hiszem, én álltam elő a döntött imaház és a fehér verzió ötletével, amihez szinte rögtön társult Ildi a fekete-fehér ruhákból elinduló s abból némiképpen színesedő jelmezekkel. De ez igazából nem érdekes. A végeredmény az. Már ha az” – zárja szavait Rusznyák.

További részletek és jegyvásárlás a Miskolci Nemzeti Színház honlapján.

A képen Feczesin Kristóf, Baranyi Emma és Prohászka Fanni. Fotó: Gálos Mihály Samu