A salemi boszorkányok

Arthur Millernek az életében is bőven akadtak drámai fordulatok

Húsz éve, 2005. február 10-én halt meg Arthur Miller amerikai drámaíró, Az ügynök halála, a Kallódó emberek, a Salemi boszorkányok és a Pillantás a hídról című darabok szerzője, aki alkotásaiban, megnyilatkozásaiban mindig felemelte szavát a társadalmi visszásságok ellen.

A boszorkányperekben jogászok helyett a kínzást vetették be

Bemutatta A Boszorkányüldözések: Az igazság a perek mögött című, legújabb sorozatának hat epizódból álló első évadát a National Geographic tévécsatorna .

Hisztéria két részben

December 8-án mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban Arthur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján A szálemiek című előadást, amelynek alcíméből – Hisztéria két részben – is sejthető: Rusznyák Gábor ismét valami különlegesre készül a miskolci társulattal.

A salemi boszorkányok bemutatójára készül a Miskolci Nemzeti Színház

Hisztéria két részben – ezzel az alcímmel fut majd Arthur Miller kultikus drámájának adaptációja a Miskolci Nemzeti Színházban. Rusznyák Gábor A szálemiek címmel állítja színpadra A salemi boszorkányokat, amelynek próbái már javában folynak.