Van-e olyan pillanat az ember életében, amikor „kedve” van megnézni egy holokauszt-kiállítást? – morfondíroztam magamban, amikor a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont felé baktattam. Valószínűleg nincs. Mégis, időről időre nem árt elmerülni a fájdalmas témában, hiszen az események mélyen beágyazódtak az emberiség történelmébe, és hatásaik messze túlmutatnak az érintett generációkon. Apropója is volt a látogatásomnak, ugyanis idén nyolcvan éve, hogy az első magyarországi vonatok elindultak a haláltáborok felé.
Az emlékközpont Jogfosztástól népirtásig című állandó kiállítása nyolc szakaszon keresztül mutatja be azt a folyamatot, amely végül százezrek deportálásához és kivégzéséhez vezetett. A fekete falakon fotók és különböző dokumentumok révén megelevenedik a magyar zsidóság története, amely évszázadokon át alakította, gazdagította hazánk kulturális, gazdasági és szellemi életét, 1910-re már közel egymillió zsidó élt Magyarországon, akiknek az ország fellendítésében elvitathatatlan érdemük volt. A későbbi plakátok, politikai rendeletek, régi újságok azonban már egy sokkal sötétebb képet festenek le és hatásosan mutatják be az antiszemitizmus terjedését. A numerus clausus, majd a zsidótörvények és a munkaszolgálatok mind olyan fejezetek, amelyek lassan, de biztosan vezettek a tragédia felé.
A hazai romák története is hasonló fordulatot vett, és bár a történelem e sötét foltja mindeddig kevesebb figyelmet kapott, a kiállítás kísérletet tesz az ő történetük bemutatására is. Az 1928-ban bevezetett országos cigányrazziák és az őket érő megkülönböztetések már évekkel a második világháború előtt elkezdődtek, majd a német megszállás idején még erőszakosabbá váltak. A hatóságok célja az volt, hogy megszabaduljanak a vándorló romáktól, és bár egyesek letelepedtek, a közösségük továbbra is állandó megfigyelés alatt állt. Az aszociálisnak bélyegzett romákat később bebörtönözték, majd deportálták.
A tárlaton végighaladva egy-egy relikvia megtorpanásra késztetett. Például az az 1944-es hirdetmény, amelyben Komárom város polgármestere felszólítja a lakosokat, hogy jelentsenek be minden olyan tulajdont, amelyet a zsidók lakásainak kiutalásakor megszereztek: bútorokat, műtárgyakat, élelmiszert. Az elvett kerékpárok, írógépek, fényképezőgépek – hétköznapi tárgyak, amelyek egyszer egy család életének részei voltak – így hirtelen az embertelenség eszközeivé váltak.
1944 tavasza ugyanis a magyarországi zsidóság számára tragikus fordulatot hozott: a német megszállás után a zsidókat nemcsak emberi jogaiktól fosztották meg, de vagyonuk is célponttá vált. Gettókba zárták őket, családi tulajdonukat lefoglalták, az elkobzás pedig nagyon sokszor személyes megaláztatásokkal és kegyetlen kínzásokkal járt.
Az egyéni sorsok jóval túlmutatnak a statisztikákon és törvénycikkelyeken. A makói Bárdos család például, sok más vidéki zsidó famíliához hasonlóan, a német megszállás következtében elveszítette mindenét. A hatóságok nemcsak a boltjukat és műhelyüket vették el, de a személyes értékeiket is módszeresen kifosztották. Pál édesanyja, Földes Erzsébet, kétségbeesett próbálkozásként odaadta rokkáját egy keresztény ismerősnek, hogy az megpróbálja elrejteni fiait a tanyáján. Ez a segítő gesztus azonban tragikus következményekkel járt: egy irigy szomszéd feljelentette őket zsidó vagyon rejtegetése miatt.
A család egy részét végül nem Auschwitzba, hanem ausztriai munkatáborokba deportálták, ahol – bár a körülmények szintén elviselhetetlenek voltak – legalább együtt maradhattak, és elkerülték a tömeges kivégzéseket. Egy részük végül visszatérhetett, de a helyzetük később sem lett jobb: a kommunista rezsim alatt az állam újra kisajátította megmaradt vagyonukat. Az egykori házvezetőnő és más személyek, akiben megbíztak, minden rájuk bízott értéket megtartottak arra hivatkozva, hogy az oroszok vitték el azokat.
Jóval ismertebb Radnóti Miklós sorsa és sorai, amelyek örökre bevésődtek a magyar történelem és irodalom lapjaira. 1944-ben munkaszolgálatra hurcolták, a halál árnyékában született verseit, a Bori noteszt kivégzése után a zubbonya zsebében találták meg.
A tárlat egyik legmegrázóbb története mégsem az övé, hanem az erdélyi, 1935-ben született Mózes ikreké. A két fiatal lányt dr. Josef Mengele borzalmas orvosi kísérleteinek vetették alá Auschwitzban, apjukat, anyjukat és két nővérüket pedig meggyilkolták. Így amikor 1945-ben a szovjetek felszabadították a tábort, árvaházba kerültek, majd egy lágerbeli ismerősük vette őket magához, de közben átéltek egy minszki deportálást is, így csak 1945 őszén térhettek haza az akkor már ismét Romániához tartozó Erdélybe, ahol egy nagynénjük nevelte őket. A kommunista diktatúra és az újra fellángoló antiszemitizmus elől 1950-ben kivándoroltak Izraelbe. De még itt sem nyugodhattak meg, mivel Mengele kegyetlen kísérletei tönkretették Mirjam egészségét. Bár megkapta testvére, Éva egyik veséjét, végül ez sem segített rajta, és 1993-ban elhunyt.
Az ehhez hasonló, végtelenség sorolható egyéni történetek hűen tükrözik azt a közönyt és kíméletlenséget, amely a magyar zsidóság módszeres kifosztásához, megsemmisítéséhez vezetett. De arra is rávilágítanak, hogy milyen szintű volt a magyar hatóságok kollaborációja. A németek valójában eszköztelenek lettek volna a helyi közigazgatás és a rendvédelmi szervek aktív közreműködése nélkül, Eichmann mindössze néhány száz katonájával nem tudta volna deportálni a több mint négyszázezer magyar zsidót. A hivatalnokok és rendőrök viszont alázatosan, szinte parancs nélkül alkalmazták az antiszemita törvényeket, hiszen számukra 1944-re már rutinná vált a zsidókkal szembeni intézkedések végrehajtása. Nem meglepő, hogy a világháború után tömegek kerültek törvényszék elé: 1948 végéig hatvanezer ember ellen indult eljárás háborús vagy népellenes bűncselekmények vádjával, közülük 27 ezer főt elítéltek a népbíróságok, 146 főt pedig ki is végeztek.
De a kiállításon időnként megcsillan az emberi természet szebbik oldala is. 1944 végére nyilvánvalóvá vált mindenki számára, mi történik a deportálások során, így sokan életük kockáztatásával vettek részt a zsidók mentésében. A zsidóság társadalmi beágyazottsága a fővárosban volt a legerősebb, itt több ezer keresztény bújtatta, segítette zsidó barátait, üzletfeleit, de akár ismeretleneket is, hogy elkerüljék a nyilas terrort.
A kiállítás végén, már a zsinagóga részben újabb egyéni sorsok rajzolódnak ki. Míg a sport eleinte arisztokrata szórakozás volt, később polgári tömegmozgalommá vált. A sportegyesületekhez való csatlakozás a zsidó sportolók számára az előítéletekkel szembeni védekezést és integrációs stratégiát is jelentett. A rollupok tizenhárom olyan magyar zsidó sportoló életét – többek között Kemény Ferenc, Brüll Alfréd, Kabos Endre, Keleti Ágnes – mutatják be, akik a sportolói pályafutásuk során kimagasló sikereket értek el, de származásuk miatt később üldözöttekké váltak. A legtöbben a holokauszt áldozatai lettek, de néhányan túlélték a borzalmakat, és folytathatták sportpályafutásukat.
A zsinagóga galériáján látható, A Tóra fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a vészkorszak előtt című időszaki kiállítás gazdag történeti betekintést nyújt a magyarországi ortodox zsidóság életébe. Nem csupán a vallási közösség belső struktúráira és életmódjára összpontosít, hanem arra is, hogyan hatottak rájuk a modernitás kihívásai és a külvilág változásai. A fényképekben gazdag tablók szemléltetik, hogy hogyan igazodtak az ortodox zsidó családok a technológiai fejlődéshez és a városi életformához, miközben hűek maradtak kóser hagyományaikhoz. A kiállítás egyik erőssége, hogy a közösségre gyakorolt hatásokat alulnézetből mutatja: milyen volt a gyermeknevelés, hogyan tudták összeegyeztetni a hagyományos tóratanítást a modern oktatással, miként öltözködtek, mi volt az elfogadható üdülési forma és hogy milyen szerepe lehetett egy nőnek. A tablókat eredeti kegy- és használati tárgyak egészítik ki, így téve teljessé az ortodox zsidó kultúra megértését.
Az állandó és az időszaki kiállítás témája sem könnyű, de az egyéni történetek megismerése segít abban, hogy ne pusztán statisztikákról, hanem konkrét emberi sorsokról folyjék a diskurzus. Az emlékezésnek pedig kritikus jelentősége van abban, hogy a jelenben újra egyre nagyobb teret nyerő kirekesztő ideológiák ne vezessenek hasonló tömeges katasztrófákhoz.
A Holokauszt Emlékközpontban idén a Holokauszt80 emlékév kapcsán 80 százalékos kedvezménnyel lehet kombinált jegyet vásárolni az állandó és időszaki kiállításra.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
