A tavalyi XX. Vásárhelyi Festőszimpózium résztvevőinek alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton Hódmezővásárhelyen.

Hét festőművész összesen 21 alkotásával reflektál Tornyai János művészetére a hódmezővásárhelyi múzeumban a közgyűjtemény névadója születésének 151. évfordulóján nyíló, Hommage à Tornyai János című kiállításon.

A még rendezés alatt álló tárlat sajtóbejárásán Miklós Péter múzeumigazgató elmondta, hogy a tárlat a tavaly kezdődött, Tornyai János születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékév zárórendezvénye. Az emlékévben kiállításokkal, konferenciákkal, könyvbemutatókkal elevenítették föl Tornyai János életművét és alakját.

A programsorozat fontos eleme volt a tavaly ősszel rendezett XX. Vásárhelyi Festőszimpózium, melyen a résztvevők a vásárhelyi tájhoz, épített és természeti örökséghez kötődő, Tornyai János előtt tisztelgő műveket készítettek – tudatta az igazgató.

A hagyományosan minden ősszel megszervezett Vásárhelyi Festőszimpózium alkotói között egyaránt szerepeltek helyi és az ország más vidékéről érkező művészek. Azonban alkotók mindegyike szorosan kapcsolódik Hódmezővásárhelyhez, a Vásárhelyi Őszi Tárlat rendszeres résztvevői, díjazottjai, kettőjük – Kéri László és Szabó Klára Petra – munkáját Tornyai-plakettel is elismerték már.

Képiró Ágnes művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a szimpózium résztvevői tavaly ősszel készült vagy az akkor szerzett élményeik hatására született munkákat választottak a kiállításra. A bemutatott több mint húsz alkotást a tematikus sokszínűség jellemzi, ahogy Tornyai János művészetét is. A látogatók technikailag is változatos alkotásokkal találkozhatnak: a kiállított festmények között egyaránt szerepelnek olaj, akril és akvarell képek is.

Szabó Klára Petra munkái közül a hat akvarellből álló sorozatát emelte ki. A vásárhelyi pusztában, illetve Mártélyon készült képeket Tornyai János színkompozíciói és kis méretű temperaképei inspirálták.