Tornyai János

Szeptember 20-án történt

„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt” – fogalmazta az 1897. szeptember 20-án született – és 1966-ban elhunyt – Kossuth-díjas író, Tamási Áron.

Alkotóházak festői környezetben – helyek feltöltődéshez és alkotáshoz

A Kecskeméti, a Hódmezővásárhelyi, a Mártélyi, a Galyatetői és a Szigligeti Alkotóház számos neves festőnk, szobrászunk, írónk és költőnk számára biztosított helyet, lehetőséget feltöltődésre és inspirálódásra. Ez a lehetőség ma is adott, a Petőfi Alkotóházak jelenleg is várják mindazokat, akik nyugalomra, elmélyült alkotómunkára vágynak. Ismerjük meg közelebbről is ezeket a festői helyeket!

Január 18-án történt

„A művésznek kutya kötelessége a gyötrődés. Ez a legszebb és legnehezebb föladat: elhagyni a lélek kényelmi állapotát, és vállalni a gondolkodás kényelmetlenségeit; szembesíteni magunkat saját lelkiismeretünkkel; a megismert igazságot más oldalról ismét megvizsgálni, hogy még jobban kiállhassunk érte; újra és újra megméretni, és könnyűnek találtatni; bátornak lenni önnön tévedéseink megítélésében” – fogalmazta a 2001. január 18-án elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Sinkovits Imre.

Január 18-án történt

1882-ben ezen a napon született Alan Alexander Milne angol író, költő, drámaíró. Milne számos humoros esszét, színdarabot és regényt írt, ám leghíresebb műve a Micimackó című meseregény, amely Karinthy Frigyes műfordításában jutott el a magyar olvasókhoz.

Tornyai János alkotásaiból nyílik kiállítás a Szolnoki Galériában

A Szolnoki Galériában február 8-án nyíló tárlat A színekben rejlő hatalmas erő címet viseli.

Hommage à Tornyai János

A tavalyi XX. Vásárhelyi Festőszimpózium résztvevőinek alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton Hódmezővásárhelyen.

Korszakok és látásmódok: 150 éve született Tornyai János

Gyönyörködő lélekkel festeni címmel nyílik április 28-án gyűjteményes kiállítás Tornyai János műveiből a nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban.

Az „ecsetölő polgár” gyűjteménye

Kezdetben Munkácsy Mihály látta el Párizsban jó tanácsokkal a tehetséges festőművészt, Tornyai Jánost, de ő mégsem választotta a világhírt. Hazatért szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol megpróbálta felpezsdíteni a kulturális életet és mentette egy eltűnő világ emlékeit.

Emlékévvel ünneplik Tornyai János születésének jubileumát

Kiállításokkal, kiadványokkal, rendezvényekkel ünneplik Tornyai János születésének 150. évfordulóját Hódmezővásárhelyen.

Szentendre Hódmezővásárhelyen

Tíz szentendrei művész alkotásából nyílt meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a Szentendre Hódmezővásárhelyen című kiállítás február 7-én. Nem ez az első alkalom, hogy a szentendrei és a hódmezővásárhelyi művészet közel kerül egymáshoz, több olyan festményt is ismerünk ugyanis, amelynek egyik oldalán a szentendrei Barcsay, a másik oldalán a hódmezővásárhelyi kötődésű Tornyai műve látható.