A Szolnoki Galériában február 8-án nyíló tárlat A színekben rejlő hatalmas erő címet viseli.

Szolnokon utoljára csaknem negyven éve, 1986-ban rendeztek nagyobb kiállítást Tornyai János munkáiból. Akkor a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeum mellett a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönzött festményeket a tárlatra. A szolnoki és a hódmezővásárhelyi múzeum együttműködésével létrejövő új kiállításon mintegy százhúsz festmény lesz látható abból a csaknem ezer alkotásból, amelyet a Tornyai János Múzeum gyűjteményében őriznek.

Nagy Imre, a tárlat anyagát válogató művészettörténész felidézte: Hódmezővásárhelyen 2019-ben rendeztek gyűjteményes kiállítást Tornyai János munkáiból azzal a céllal, hogy árnyalják, gazdagítsák a munkásságát csak az alföldi festészethez soroló képet. A szolnoki tárlat is egy lépés azon az úton, hogy Tornyai János elnyerje azt a rangot a magyar festészetben, amely őt megilleti. Való igaz, hogy a művész a magyar parasztság ikonikusnak tekinthető témáit festette pályája elején, de 1917-ben „kiszeretett a parasztból”. Ezt követően kezdte képein rendkívüli színgazdagsággal megörökíteni többek között az alföldi tájat. Új látásmódjának kialakulásában fontos szerepet játszott házvezetőnője, élettársa és később festőtársa, Kovács Mári. Naplójában az akkor már idős mester maga is nőábrázolásaira, főként aktjaira helyezte a hangsúlyt saját életművében.

Képiró Ágnes, a Damjanich Múzeum művészettörténésze közölte, a február 8-án nyíló és egészen április 14-ig látható kiállítás esszenciáját adja Tornyai János munkásságának. A tárlaton a közönség láthat festményeket a művész valamennyi alkotói periódusából és az általa ábrázolt témákból. Korszakos művei, a Juss, a Csokorkötő, a Csizmahúzás vagy a Bús magyar sors változatai mellett bemutatják érzéki női portréit és aktjait, valamint bajai és szentendrei korszakának „konvencióktól-szabályoktól, rajztudástól és aprólékosságtól felszabadult” alkotásait is.

Kép forrása: Tornyai János Múzeum