Horváth méhviaszból és porcelánból készült, érzékeny és elgondolkodtató szobrai jelentős visszhangot váltanak ki: nemcsak magángyűjtők körében, hanem több neves művészeti intézmény figyelmének is középpontjába kerültek.
A New Yorkban bemutatott új művek középpontjában – ahogy Horváth korábbi munkáiban is – a méhviasz áll, amely a hibriditás és fluiditás anyagi metaforájává válik. A művész ezt az anyagot egyfajta queer ökológiai matériaként értelmezi: hiperszenzitív, folyamatosan változó és érzéki anyagként jelenik meg, amely egyszerre képes finom részleteket feltárni, vagy éppen kontrollálhatatlan és vad formát ölteni. Ez a hátborzongató, testszerű matéria különböző alakokban bukkan fel a térben: odatapad, beterít, lassan átformálja a környezetét, miközben folyamatos változásra késztet. Akárcsak a faun, aki csak akkor találja meg önmagát, amikor elengedi az elnyomó bináris világnézeteket, és a folyamatos alakulás állapotában létezik.
Május 8-án a New York-i Estonian House-ban Horváth bemutatja Descartes, Fauns, and the Sweet Smell of Vulnerability
(Descartes, faunok és a sebezhetőség édes illata) című performanszát. Az előadásban a művész újra a méhviaszhoz nyúl vissza, mint konceptuális és érzelmi hordozóhoz. A kétértelmű, egyszerre gyenge és ellenálló anyag használatán keresztül Horváth azt vizsgálja, hogyan válhat a sebezhetőség csendes, de erőteljes ellenállási formává az elnyomással szemben.
A Longtermhandstand galéria és Horváth közös jelenléte az Esther vásáron világosan mutatja: a kortárs közép-európai művészet friss hangjai nemcsak relevánsak a globális diskurzusokban, hanem új anyaghasználati nyelvekkel és esztétikai stratégiákkal is gazdagítják azt.
Fotók: Weber Áron
