Cegléd „Kossuth városa”, ahol Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál várja az érdeklődőket szeptember 19–21. között a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium szomszédságában. A Kossuth-kultusz elemei megtalálhatók az emblematikus intézményben is, ahol 1903 szeptemberében indult meg a tanítás. Mit érzékelt ebből a kitüntetett figyelemből az épület felújításakor?
Nagy érdeklődés kísérte a munkánkat a tervezés első pillanatától kezdve, ami nekem szokatlan volt. Korábban inkább zöldmezős beruházások találtak rám. Megszoktam, hogy a tervezés-kivitelezés során kizárólag az érintettek vagy még inkább az őket képviselők figyelme kíséri az építész munkáját, és csak a fizikai megvalósulást követően érzem azt az izgatott várakozást, amely arra irányul: miként fogadja az épületet a közösség, amelynek szántuk? Az újdonság varázslatos vonzása átalakul-e megbecsüléssé, pótolhatatlan közkinccsé az évek során? Befogadja-e a hely, a környezet és a használók közössége az épületet?
Lesz-e belőle műemlék?
Igen, ez nagy titok, és minden építész erre a kérdésre keresi a választ: mitől válik igazán fontossá egy épület? Ez a keresés adja a munkánk értelmét. Jó vagy rossz válaszaink minősítenek bennünket és rajtunk keresztül az épületeinket is. Bevallva-bevallatlanul minden építész műemléket szeretne tervezni, ami nem azt jelenti, hogy régi házat, hanem olyan épületet, amely a hely épített és teremtett környezetéhez, a közösség kultúrájához úgy illeszkedik, hogy meghatározza az ott élők mindennapjait évszázadokra, s oly fontossá válik, hogy jogi védelem alá kerül. Más a helyzet egy százhúsz éves épülettel: ami ilyen szép kort megért, az már bizonyított, részévé vált a közösség mindennapjainak. Sokan sokféleképpen segítették a munkánkat, előkerültek értékes eredeti tervek, régi képeslapok, fotók, és a jótanácsokból, a felelevenített múltbéli legendákból sem volt hiány.
Személyes emlékeket őriz az épületről?
Az 1980-as évek első felében gimnazistaként egy tanulmányi versenyen vettem részt az iskolában, amely alapítása óta, így az én diákéveimben is a középfokú oktatás regionális központjának minősült. Már nem emlékszem, milyen versenyen voltunk, az eredményről se kérdezzen, de egy hangulatot, homályos képet megőriztem magamban a főlépcső kagylószerű kupolájáról, amely gyerekként is lenyűgözött. A következő találkozásom az épülettel 2020 januárjában történt, akkorra már azt is tudtam, hogy az eredeti terveket Pártos Gyula műépítész készítette, aki rövid ideig munkatársa volt Lechner Ödönnek, a korszak legjelentősebb építészének.
Milyen szempontok alapján készült a felújítási terv?
Az előkészítést és a megvalósítást is a Magyar Állam finanszírozta. A megrendelő a tervezési munka során változott, vagy úgy is mondhatnám, kibővült. Kezdetben kizárólag a tankerületi központ volt a megbízónk, ezért az épület leromlott műszaki állapota mellett a gimnázium felújítására, az oktatás körülményeinek javítására került a fókusz. Amikor az Építési és Közlekedési Minisztérium is bekapcsolódott az előkészítő munkába, a program kibővülhetett az épület teljes körű, külső és belső rekonstrukciójával.
Milyen élmény volt immár építészszemmel bejárni a gimnáziumot?
Szomorú helyzettel szembesültem az első bejáráskor: a lehulló, hámló külső vakolat és vakolatdíszek miatt védőtetővel volt körbeépítve az épület. Elöregedett, több helyen működésképtelen nyílászárókat találtunk. A hiányos bádogozás és tetőfedés miatt a beázások is komoly károkat okoztak a homlokzati architektúrában, valamint a tetőszerkezet évszázados gerendáiban. Az U alakú, kétemeletes épület udvarában eredetileg baluszteres mellvéddel díszített tornacsarnok állt.
Lenyűgözőek lettek a belső festések!
Tényleg csodálatosak, Uri Mátyás készítette a főhomlokzati sgraffitókhoz hasonlóan. Az erősen elkoszolódott eredeti minták lemásolása után egyenként határoztuk meg a színeket, több próbafestést is elvégezve. Türelemre parancsoló munka volt, de megérte! A rekonstrukció során megújultak az épület nyílászárói, burkolatai, szigetelései, az új gépészeti, elektromos és informatikai rendszer mellett a 21. századi oktatástechnológia struktúrái is kiépültek. A homlokzat az eredetit megidéző, a főépülethez illeszkedő megjelenést kapott. A hátsó lépcsőházak feletti tornyokat eredeti formájukban visszaépítettük, az épület tetőfedése szintén az eredeti állapot szerinti, díszítő cserépfedést kapott. Régi képek alapján rekonstruáltuk az országcímert: a megújult főhomlokzat tengelyében ismét angyalok emelik a koronát a magyar címer fölé.
Ez volt tehát a koncepció: az épület eredeti állapotának visszaállítása?
Hogy jól értsük ennek jelentőségét, látnunk kell azt a sajátos építészeti karaktert, amelyet alföldi szecessziónak nevezünk. Ez nem más, mint a magyar kulturális életben, elsősorban a képzőművészetben és az építőművészetben lezajlott útkeresés a 19–20. század fordulóján. Az új építészeti formanyelv forrásának a magyar népművészet motívumkincsét tekintették. Azokat a színeket, formákat, jeleket, amelyek a paraszti kultúra változatos fejlődése során kitörölhetetlen nyomot hagytak a közösségek érzésvilágában, ízléskultúrájában, gondolkodásmódjában. Amelyek a magyarság eredetére, a keleti nagy kultúrákkal való kapcsolatunkra utaltak. Ez a kulturális forradalom egybeesik a nemzettudat ébredésével, Magyarország felemelkedésével a millennium idején.
Milyen lehetőséget lát erre az Országos Főépítészi Kollégium alelnökeként?
Mesterem, Makovecz Imre az épített környezet minőségét szenvedélyesen ostorozva arra biztatott, vállaljak főépítészi feladatokat a tervezői munkám mellett. Szakmai és közéleti fórumokon egyaránt hangsúlyozta: minden településen szakember jelenlétére, gazdára van szükség. Mindig a hely, a közösség szolgálatáról beszélt, olyan előkészítő munkáról, amelynek következtében az ott élők a vágyaik szerinti – magasabb minőségű – életet élhetnek. 1998 óta látok el főépítészi feladatokat – tizenhat évig Ócsán, öt évig Maglódon, jelenleg Visegrádon –, ezt a feladatot az építészi lét elválaszthatatlan részének tartom. Minden kollégát arra biztatok, hogy próbálja ki magát, és segítse a településeket a legapróbb falvaktól a nagyvárosokig. Szükség is van erre, hiszen ma közel ötszáz vizsgázott főépítész van, amelyből alig háromszáz lát el valamely településen főépítészi feladatot. A jelenlegi helyzet tehát nem jó. Úgy gondolom, az Országos Főépítészi Kollégiumnak, valamint a hamarosan megalakuló Kamarai Főépítészi Tagozatnak sokat kell tennie a szakmán belül és a településvezetőkkel együttműködve azért, hogy ez a szám a közeljövőben jelentősen növekedjék.
A teljes interjú itt olvasható.
