Kihalóban az ojkanje éneklés Dalmácia hegyekkel borított hátországában és Dubrovniktól délre, a konavlei fennsíkon él még néhány köztiszteletben álló idős férfiú, aki ismeri az ojkanjét, a balkáni többszólamú éneklésnek ezt a legrégibb előadásmódját, a hangrezgetést, vagyis az ooooojkálást, amikor a hangot addig rezegtetik, amíg levegőjük van.
"Az ojkanje a szlávok előtti balkáni zene maradványa. A betelepült horvátok bukkantak rá, átvették és megőrizték. Régi, primitív zene, benne a többszólamúság legősibb formáit vélik fölfedezni a zenetudósok. Régebbi a középkori diafoniától, amelyből a későbbi polifónia alakult ki. Egy érett korú férfiénekes kezdi a nótázást gazdagon díszített rövid dallammal, és a dallam végére "tűzi" az ojkálást, vagyis a strófa végére kerül az ooooojos rezgetés" - magyarázta Josko Caleta, a 46 éves trogiri (Közép-Dalmácia) születésű, Splitben diplomázott és Kanadában tovább tanult népzenekutató, a zágrábi etnográfiai és folklorisztikai intézet munkatársa az MTI-Pressnek. "Az új keletű életvitel, az elvándorlás a falvakból a városokba megszakította az ojkanje éneklés hagyományozásának folyamatát a családok férfitagjai között, nagyapáról unokára."
Megjegyezte, hogy 60-70 évvel ezelőtt többet és gyakrabban énekeltek az emberek városban és falun egyaránt. A hagyományozás ugyan megtört, de van még néhány olyan férfi, aki ünnepélyes alkalmakkor - esküvőn, keresztelőn vagy díszlakomán - az óbor dicséretére ojkálós énekbe fog, és a végén elhangzik a hosszan és vontatottan kitartott oooooj. "Remélem, hogy az UNESCO védelme fölhívja a figyelmet erre a különös értékünkre, és újra föléled a főként Dalmácia hátországában honos ojkanje éneklési mód" - húzta alá Josko Caleta.
Fából készült forma UNESCO-védnökséget kapott a horvát mézeskalács is. Ljerka Bicak Dragija és szülei Zágrábtól 40 kilométerre északra, Marija Bistricán, Horvátország legnagyobb Mária kegyhelyén élnek, és közösen viszik az ipart.
"Hetvenéves családi tradíció nálunk a mézeskalács-készítés. Már a harmadik generáció foglalkozik vele. A Horvát Iparkamara 2009-ben Hagyományőrző műhely címmel ismerte el a munkánkat. Őszintén remélem, hogy az UNESCO-védjegy nyomán a horvát mézeskalácsot az emberek jobban fogják becsülni, és ez a termék illően képviseli majd országunkat a világban" - mondta Ljerka Bicak Dragija az MTI-Pressnek.
Felidézte, hogy az első mézeskalácsosok a 17. században érkeztek Ausztria területéről a horvátok lakta vidékre. A 18. században varasdi, zágrábi, kaproncai (Koprivnica) céhek csatlakoztak a grazi mézeskalács-gyártókhoz. - Grazban és Ausztria-szerte is hároméves volt az iparos képzés, a segédgyakorlat megszerzése után sok fiatal érkezett Horvátország északi területeire, és alapított műhelyt. A 20. század második felére erősen hanyatlott a mesterség a mézes sütemények ipari gyártásának terjedése miatt. Mára a Karlovac(Károlyváros)-Varasd-Eszék(Osijek) vonalon mindössze 30 műhely van bejegyezve az iparkamaránál - magyarázta a mester.
Érdekességként említette, hogy a műhely vezetését csak férfiágon lehetett örökölni, később azonban az özvegyek vihették tovább a mézes gyártását. Általában a segéd házasságot kötött az özveggyel, de ma már a lányok is örökölhetik a műhelyt az apától.
A 17. században fából készült formába öntötték a mézeskalács tésztáját, az öntőforma mint alapeszköz tükrözte a kor stílusát, és lehetett figurális vagy ornamentális. "A régi öntőformákat mára fölváltotta a rézlemezből készült, és hát a műhelyek is követik a technikai fejlődést, gázzal sütnek, keverőgépet használnak. Mindazonáltal a mézeskalács-készítés erősen kötődik nálunk a hagyományokhoz. A kézi munkának ma is alapvető szerepe van, mert minden egyes darab mézes szív, baba vagy lovacska díszítése egyedi, és minden mézeskalácsosnak megvan a saját stílusa, mert a mézeskalácsosság kizárólag családon belül hagyományozódó mesterség" - tette hozzá Ljerka Bicak Dragija.
A mézeskalács tésztájának alapanyaga a cukorszirup, a liszt, a víz, az élesztő, a zselé, a fűszerek és az étkezési színezőanyag a tárgyak festéséhez. Az apró, karácsonyi dísznek is használatos mézesek tésztájába kevernek csak mézet, gyömbért vagy más illatos fűszert. - A tészta formákba öntve egy éjszakán át pihen, majd sütjük, szárítjuk és ételszínezékkel, főleg piros festékkel festjük. A legjellemzőbb a szív alakú forma, amellyel szerelmet vallanak, a barátság jeleként adják vagy emléktárgynak szánják az emberek.
A szív legkeresettebb díszítménye az indarajz, a virágminta és középen a tükröcske, képet is ragaszthatnak vagy versikét írhatnak rá habbal - sorolta a gyártó. A mézeskalács árusítása kezdetektől a nagy vallási ünnepekhez, búcsúkhoz, illetve manapság különféle ökovásárokhoz kötődik, újabban azonban a külföldi turisták is keresik mint eredeti horvát emléktárgyat. Marija Bistrica a 15. századi, fekete fából készült csodatevő Szűz Mária-szobrot őrző kegyhely, és minden év július 13-án hatalmas zarándoktömegek keresik föl városkánkat. Ilyenkor nálunk is nagy a mézeskalács-kereslet.
Mozsárágyú jelzi a találatot A harmadik horvát tradicionális szellemi örökség, a sinji Alka máig az egyetlen hagyományőrző vitézi játék Európában, amellyel Sinj lakosai 1715 óta arra a csatára emlékeznek, amelyben a 60 ezer fős támadó török sereget 500 horvát vitéz meghátrálásra kényszerített. A nagy adriai kikötővárostól, Splittől 40 kilométerre északra, a Cetina folyó völgyében fekvő városban három évszázada minden év augusztus első hétvégéjén rendezik meg az Alka lovagi tornát. Az első írásos feljegyzések a játékokról 1798-ból valók.
Az alka szó karikát jelent. A 320 méter hosszú versenypályán a 160-ik méternél van keresztben fölfüggesztve 3 méter 30 centiméter magasságban a két koncentrikus kört ábrázoló alka. A külső kör átmérője 13 centiméter, a belső kör pedig 3,5 centiméter: a belsőbe kell beletalálnia a vágtató lovon ülő alkárnak három méter hosszú kopjájával. Minden egyes találatot a korabeli mozsárágyú lövése jelez, és aki a legtöbb találatot szerzi, egy évig - a következő játékokig - viselheti a Sinji Alka vitéze címet.
A versenyen legkevesebb 11-en, legtöbb pedig 15-en indulhatnak szigorúan hagyományos öltözékben: sötétkék filc dolmányban ezüst filigran kapcsokkal, filc nadrágban, széles selyemövvel, fehér ingben, magas szőrme kucsmában, fekete csizmában. Lovaikat is ezüst- és aranylemezekkel kivert istrángokkal szerszámozzák föl, a ló fején, a két füle között színes bojtok és drágakövekkel díszített lapocska van.
Ivo Pervan spliti fotóművész, Horvátország egyik legjobb és külföldön díjakkal elismert fotográfusa hosszú évek óta fényképezi az Alka eseményeit, fotóalbuma is megjelent 2001-ben a vitézi játékokról. Elmondása szerint az alkárok lovainak kiválasztása is külön tudomány.
"Mivel a 160 méteres távot 13 másodperc alatt kell lefutni és beletalálni az alkába, ezért fontos a ló típusa. Az arab mén igen temperamentumos, ezért a hazai félvérrel keverik, vagy angol telivért választanak, de manapság a lipicai ló, amelynek "hattyúnyaka" van, mint az angol telivérnek, egyre népszerűbb a sinji alkárok ménesében" - tárta fel a részleteket. "Sinjben már kisgyermekkorban kezdik fölkészíteni a fiúkat a versenyre, és kizárólag sinji születésű férfiak indulhatnak a megmérettetésen. Nemrég hatalmas fölháborodást keltett a horvát egészségügy átszervezésének az a pontja, hogy megszüntetik a kórházat a városban, a szülészetet is, így máshol kénytelenek világra hozni gyermeküket a sinji anyák, ezzel pedig kihalnak a sinji alkárok... Akkora volt a fölzúdulás, hogy visszavonták a rendelkezést."
A sinji alkár vitézek egyesületét 1833-ban jegyezték be, 1997-ben megújították az alapokmányukkal együtt. A vitézi játékok fölött uralkodók, államfők, hadvezérek vállaltak fővédnökséget, köztük volt Ferenc József (1830-1916) osztrák császár és magyar király, Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök és az önálló Horvátország megteremtése, 1992 óta pedig a mindenkori horvát államfő.
