Mit jelent ma a mítosz, amikor a technológia a teremtés eszközévé vált?
A Hyperion hatodik évfordulójának hívószava a Leviatán volt: egy jelkép, amely az ősi mítoszoktól a modern politikai filozófián át a digitális kultúráig ível. A konferencia fókusza a szimuláció és az elképzelt világképek fogalmára irányult – arra, hogyan alakítja át a digitális technológia az érzékelést, a reprezentációt és a valóság megértését. Az elméleti előadók és művészek arra keresték a választ, mit jelent ma a mítosz, amikor a technológia a teremtés eszközévé vált, és miként alakítja át a valóság érzékelését és az ember önértelmezését.
Az elméleti előadók a szimuláció fogalmát filozófiai és társadalmi nézőpontból vizsgálták, rámutatva arra, hogy a hálózati rendszerek és algoritmusok nem pusztán eszközök, hanem a tapasztalat struktúráját formáló erők. A meghívott művészek ehhez kapcsolódva konkrét alkotásokon keresztül tették láthatóvá a technológiai képzelet működését: installációk, digitális képek és intermediális munkák mutatták meg, miként válik a virtuális tér az alkotás, a kísérletezés és a kritikai reflexió helyszínévé.
A reggeli szekcióban Benczik Vera a science fiction felől indított: Baudrillard nyomán arról beszélt, hogy a szimuláció nem egyszerű másolat, hanem önállóan működő modell. A sci-fi nem elmenekül a valóság elől, hanem kimozdítja, kifordítja, és ezzel láthatóvá teszi a benne rejlő feszültségeket – sőt, sokszor előbb képzeli el azt, ami később technológiai valósággá válik.
Ehhez kapcsolódva Kőszeghy Ferenc józanabb nézőpontot hozott: szerinte a digitális korszak nem új hatalomformát teremtett, inkább a már létező kapitalista logikákat gyorsította fel és tette intenzívebbé. A „láthatatlan Leviatán” régóta velünk van – a platformok csak hatékonyabban működtetik. Januško Klaudia a videójátékok nőalakjain keresztül mutatta meg, hogyan dolgozik a digitális tekintet: az erő és a tárgyiasítás egyszerre van jelen ezekben a figurákban.
A délutáni blokk más irányból közelített ugyanahhoz a kérdéshez. Tilmann József a járművek történetén keresztül gondolta tovább a Leviatán alakját: a ló megszelídítésétől az autóig és a rakétákig a technika mindig az érzékelés, a tér- és időélmény átalakulását is jelentette. Miklósvölgyi Zsolt spekulatív, posztdigitális installációk példáján mutatta meg, hogyan csúsznak egymásra organikus, geológiai és technológiai rétegek – mintha a digitális kultúra mélyén is anyagi, történeti „üledékek” rakódnának egymásra.
Szimán György személyesebb hangon beszélt a játék és a munka összemosódásáról: performatív végigjátszásokon és saját „hősútjának” diagramjain keresztül arra jutott, hogy a digitális korban nem az adat, hanem a történetté formálás ad identitást. Végül Kocsis Eszter Angéla a bábművészet és robotika találkozásán keresztül az „új animizmus” fogalmát vezette be: azt a nagyon is emberi gesztust, hogy szándékot és lelket tulajdonítunk annak, ami mozog és reagál – még akkor is, ha algoritmus működteti.
A Hyperion Meetup 2026 – Leviatán végére nem egyetlen, nagy válasz rajzolódott ki, hanem egy sűrű gondolati háló. A mítosz itt működő struktúra, amelyen keresztül a technológiát értelmezzük. A nap során újra és újra kiderült, hogy a digitális Leviatán nem kívül áll rajtunk: nem egy távoli gépszörny, hanem a képzeletünk, vágyaink, rendszereink és történeteink összjátéka. A kérdés éppen ezért nem az, hogy ural-e bennünket a technológia, hanem az, hogy milyen történeteket mondunk róla – és magunkról általa.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
