A járványhelyzettől függően augusztusban vagy szeptemberben rendezik meg az idei Felvidéki Szépművészeti Biennálét. 

Az idei kiírás tematikája az elmozdulás és a lendület.

A biennálén művészeti egyetemet vagy művészeti akadémiát végzett, hivatásos alkotók vehetnek részt, kiemelten Komáromhoz és a régióhoz kötődő művészek. 

A felhívásra ez idáig hat országból érkeztek be pályamunkák, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyar, erdélyi és csehországi alkotók is küldtek műveket.

A kurátorok május első hetében zsűrizik a pályamunkákat.  

Az Észak- és Dél-Komáromból induló Elmozdulás/Lendület tematikájú biennále elsősorban a kisebbségben élő magyar alkotókat megszólító, hiánypótló kezdeményezés a régióban. A határon túli művészeti élet bemutatásának jelentős mérföldköve az I. Felvidéki Szépművészeti Biennále. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület 2020-ban Határtalan_képzőművészet címmel rendezett három országot, öt kiállítóhelyet érintő kiállítássorozatot felvidéki, vajdasági és Komárom-Esztergom megyei fiatal képzőművészek számára. Ezt a hagyományt folytatja a  kuratórium a Kárpát-medencére kitekintő biennále szervezésekor.

Forrás: Múzsa.sk

A nyitóképen a Határtalanul című vándorkiállítás tatai állomása. Fotó: Kuny Domokos Múzeum