DBZOL20241013013.jpg

Idén megelőzheti az Erkel Színház a Madáchot

Futócipős színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12-én a 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő Fut a színház versenyre idén 25 csapat nevezett. A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel.

A 2011-ben nyolc csapattal induló program mára elengedhetetlen része a fesztiválnak. Az elmúlt 13 év során összesen 280 színházi staféta ért célba; 45 színház, színházi intézmény, produkció, sőt filmsorozat összesen több mint 1200 művésze és munkatársa kapcsolódott be a versenybe. Vannak, akik a kezdetektől fogva hűséges résztvevők: a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház váltói idén, a 14. alkalommal is ott lesznek a rajtnál.

A maratonstaféta győztesének járó serleget az évek során olyan csapatok hódították el, mint a Kolibri Színház (2011), az Újszínház (2019), a Vígszínház (2013, 2014, 2015) és a címvédő, sokszoros győztes Magyar Állami Operaház. A mezőnyben olyan elismert művészek is futottak, mint a Kossuth-díjas Miklósa Erika és Udvaros Dorottya, mellettük pedig 19 Jászai Mari-díjas színművész is teljesítette már a távot.

Futni mennek

Az idei 25 csapatos részvételi csúcs egyértelműen jelzi a program növekvő népszerűségét. A mezőny idén különösen sokszínű: először csatlakozik a futókhoz a Madách Színház, a Radnóti Színház, az Erkel Színház és a Győri Nemzeti Színház.

A teljes idei indulói lista hűen tükrözi a színházi csúcstalálkozó jellegét: a Magyar Állami Operaház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a József Attila Színház, a Nemzeti Táncszínház, az Örkény Színház, a Madách Színház, az Erkel Színház, a Centrál Színház, a Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, az Ördögkatlan Fesztivál, a Jurányi-ház, valamint a zenei életet képviselő Magyar Nemzeti Férfikar, a Szent Efrém Kórus és a Magyar Rádió Művészeti Együttesei is indítanak csapatot.

A verseny rangját emeli, hogy számos színházigazgató és vezető is a futók között lesz. A váltókban neves színművészek – köztük Trokán Anna, Mészáros Blanka, Ódor Kristóf, Zöld Csaba, Szántó Balázs, Máthé Zsolt, Berényi Nóra, Zsigmond Emőke, Medveczky Balázs és Mészáros Piroska – mellett a színházi szakma szinte minden területe képviselteti magát. Az esemény különlegességét egy-egy egyéni teljesítmény is emeli: idén futja első maratonját Bátyai Éva, az Újszínház színésznője és Sebestyén Aba színházi rendező, színész.

Jótékonyság és közösség

A Fut a színház program a sportteljesítményen túl a társadalmi felelősségvállalást is fontosnak tartja. A csapatok nevezési díja jótékonysági célt szolgál: idén a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat támogatják. A kezdeményezés eddig összesen 4,7 millió forinttal segítette a kedvezményezett kulturális intézményeket.

Az október 11-12-i 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál minden idők legnagyobb magyar szabadidősport-rendezvénye lesz. A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett esemény a jubileumi évben nemcsak hazai részvételi rekordot dönt, de az egyéni maratonisták számát tekintve Budapestet Európa legjelentősebb futófővárosai közé emeli.

A kétnapos fesztiválon a rövidebb családi távoktól a tíz kilométeres és a klasszikus maratoni távig mindenki megtalálja a számára megfelelő kihívást. A futók a főváros legszebb, világörökségi helyszíneket is érintő útvonalán élvezhetik a Duna-parti panorámát. Az esemény központja hagyományosan az ELTE Lágymányosi Campusánál, a Pázmány Péter sétányon lesz.

Ez is érdekelheti

A valódi háború a Sárkányok Kabul felett

A Semmelweis és az Aranyélet alkotóinak közreműködésével készült játékfilmben a jó színvonalú akciók mellett valami mélyebb is meglapul.

Mozart és a nők – Programajánló

Lapozgatás egy régi, zenélő fényképalbumban, Amadeus a Szegedi Kortárs Balettel, születésnapi Sárkánykönny-koncert a Fonóban, Trokán Nóra kulisszafotói a szentesi Tóth József Színházban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Kezdhetünk ráhangolódni a Sárkányok Kabul felett izgalmaira

November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című nagyszabású, magyar háborús akciódráma. A Dyga Zsombor rendezésében készülő akciófilm főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.

Augusztus 13-án történt

Ma ünnepli harminckilencedik születésnapját a fotóművészként is ismertté vált Domján Edit-díjas színésznő, Trokán Nóra, akit többek között a kecskeméti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és az Örkény Színház előadásaiban, valamint számos filmben és tévésorozatban láthattunk. Trokán Nóra szülei – Trokán Péter és Papadimitriu Athina –, valamint nővére, Trokán Anna szintén színművészek.