A Bondoró elsőként vágott bele a régóta áhított koncert- és fesztiválszezon nyitásába. Magyarország egyetlen utcaszínházi fesztiválja újult erővel, nemzetközi produkciókkal és új helyszínnel törte meg a fesztiválcsendet Kapolcson.

Az idén hároméves Bondoró ez alkalommal a korábbiaknál is több érdeklődőt vonzott, a fesztiválon jelenlévők száma mintegy duplájára emelkedett. A látogatók idén összesen nyolc helyszín kínálata közül választhattak maguknak az újcirkuszi produkciók, gólyalábas programok, koncertek és meseelőadások közül.

A pénteki napot a fesztivál a szokásokhoz híven egy színes, vidám menettel indította.

A felvonulásban részt vettek a BAB Társulat óriásbábjai, valamint a Langaléta Garabonciások, de ott volt a Mágustones Masír Banda és a Bondoró saját, életre keltett figurái is. A Bondoró csodaszép főnixmadarát itt láthatta először idén a közönség. Néder Janka alkotása a Bondoró Porondtól egészen a Kecskekő Sátorhelyig repült, ahol a menet végén az egybegyűltek előtt bemutatkozott az új Bondoró Színpad. A fesztivál fő helyszínén ebben az évben elsősorban külföldi artisták, hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciók, valamint egy-egy nagy koncert kapott helyett. A Francia Intézet által bemutatott látványos artistaműsor rögtön az első napon debütált a színpadon Nicolas Fraiseau előadásában.

Az est leszállta után Fabók Mancsi jóvoltából egy-két pajzán gondolat is felröppent a MeseKertben, mialatt a Bordűrben Kárász Eszter sanzonestje vette kezedtét. De Mark & Jason (Mörk) is a húrok közé csapott a Torkolat-Sörkertben, mielőtt a Kreatív Kráter Kör kozmikus keretek közé helyezett népmeséje, valamint a Ledpuppets gyönyörű fény-báb-színháza ámulatba ejtette a nézőket. Az estét a Lantos Zoltánnal kiegészült Bin-Jip, valamint a Gypo Circus fergeteges hangulatú balkáni koncertje zárta.

A szombatot Gulyás László Vándormuzsikus indította,

akinek szekérmeséit áhítattal hallgatták a legkisebbek a MeseKertben, miközben Danny Bain a fán lakó gyermekekről mesélt a Bordűrben. Ezen a délelőttön nyitották meg Szegedi Katalin egyszeri és megismételhetetlen kiállítását is, amelyre az illusztrátor a legkedvesebb könyveinek képanyagából válogatott műveket. De az Ethnosound örömzenélése is sokakat megmozgatott a torkolatban. A Wallonie-Bruxelles International együttműködésének köszönhetően a szombati napon három belga produkciót is megtekinthettek a látogatók, méghozzá a La Cie des Six Faux Nez és a La Compagnie Les Petits Délices előadásában. Ezek mellett az Olasz Kultúrintézet is bemutatott egy látványos kötéltáncos műsort, a Bordűrben a La Compagnia Autoportante vidám előadása szórakoztatta az egybegyűlteket.

Szintén a szombati napon volt jazzjátszótér a Modern Art Orchestra jóvoltából, valamint ládaszínház és marionettjáték is várta az érdeklődőket. Teremtésmesét mondott Écsi Gyöngyi, Papito prezentálta, milyen az ő világában egy átlagos nap, emellett a Szamárfül Projekt és a Ziránó Színház is bemutatkozott egy-egy bábelőadással. A Bondoró Színpad a szombati napot egy légtornász duóval nyitotta. Gaia Santuccio (IT) és Georgina Cassels (UK) bemutatóját követően pedig a Tűzmadarak Cirkuszcsoport vette át a terepet, hogy a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világából adjon ízelítőt.

A Freak Fusion Cabaret látványos zsonglőr-, akrobiatika-, légtornász- és burlesque jeleneteit óriási érdeklődés övezte.

Éppúgy, mint a Swing á la Django koncertjét a Bordűrben, illetve a Firkin késő esti fellépését is. A látogatók kitöltötték a pandémia miatt előzetesen megadott létszámkeretet, így teltházat produkáltak a szombati estén, amikor is fellépett még a David Spischak Quartet, O’SULLIVAN, valamint az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció és a Broken Essentials kísérletező triója is. A közönség a közelgő eső ellenére alig akarta elengedni a szombat éjszakát, a fesztiválhangulat a látogatókat és a fellépőket is magával ragadta a mintegy másfél éves kényszerszünet után.

Képzőművészeti programokban és workshopokban is bővelkedett a Bondoró hétvégéje. Szarka Fedor Guidóval enszót készíthettek a vállalkozó kedvű látogatók, Cselőtei Zsófia Olga illusztrátor a MeseKertben állította ki alkotásait, míg Győrfi András képei fényfestés formájában elevenedtek meg a fesztiválon a Night Projection jóvoltából. Ott volt Gombor József Vándorpiktor is, aki az idei eseményre egyedi stílusában készítette el a Bondoró Fesztivál saját betűit. A felirat a látogatók egyik kedvenc fotókellékévé avanzsált ebben az évben. A Babra Műhelyben újrahasznosító, kreatív alkotóműhely várta a kicsiket és nagyokat a Nagohadesign, valamint a Kétfecske Játszóház jóvoltából. Gabiga kézműves műhelyében pedig álarcot, illetve fejdíszt is készíthettek az ügyes kezűek. A patakparti kiállítást idén a Bubutimart Manóműhely kimondottan a Bondoróra készített cirkuszi kerámia kiállítása adta.

A sétáló látványosságokhoz csatlakozott vasárnap az olasz Dario Marodin,

aki horrorisztikus csontvázmarionettjeivel varázsolt mosolyt a közönség arcára. Volt még Harkels Puppetry Bábjósda, mímes játékával szórakoztatott Stubnya Béla és Mimuido, a mindenrekellő is. A Játszóház Projekt szervezésében modern társasjátékokat próbálhattak ki a gyerekek (és felnőttek), a Taurin Cirkusz vasárnap zsonglőrjátszóházat tartott, ahol ördögbottrükköket próbálhattak ki, de labdával és buzogánnyal is lehetett zsonglőrködni. A fesztivál utolsó napján vásári bábtáncoltató játékkal lépett fel Fekete Dávid, ott volt a Kajárpéci Vízirevü, valamint Marék Veronika két ismert figurája, Boribon és Annipanni is.

A Zubolyból jól ismert Ágoston Béla mesekoncertet tartott Danny Bainnel karöltve, ahol a gyerekek különlegesebbnél különlegesebb hangszereket ismerhettek meg és próbálhattak ki. Az utolsó napon két belga előadást is megtekinthetett még a közönség. A Maritime mellett a Cie Scratch akrobatikus és zsonglőrelemekkel tűzdelt előadását mutatta be a Bondoró Színpadnál. Ezen a délutánon szólóprojektjével a Bondoróra érkezett Egyedi Péter, ott volt a fesztiválon a Barboncás Társulat, az Álomzug Társulás, valamint Sallai László és Szabó Benedek duója is. Vasárnap karmesterjátékot tartott a porondon a Bélaműhely, ahol a koncentráció, a nyitottság és az interakció érvényesült.

Eközben a vállalkozó kedvűek már közös erővel díszítették a Bondoró Főnixet a torkolatban,

hogy egy kicsit mindenki hozzátegyen a madár utolsó útjához. A Bordűr zárókoncertjét Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös műsora adta, akiket a Bondoró Színpadon a Sena Live Band követetett. A fesztivál utolsó zenei eseményén a Bondoró teljes közönsége összegyűlt, kicsik és nagyok, kétlábúak és négylábú kedvencek együttesen alkottak bohém forgatagot a ghánai származású énekesnő zenekarának első, idei fellépésén.

A koncert olyan remek hangulatot alapozott a fesztivál zárófelvonulására, hogy a főnixmadarat minden eddiginél többen kísérték el utolsó útjára, hogy aztán a Taurin Cirkuszcsoport egy pazar tűzshow keretében máglyára küldje a fesztivál totemállatát. A főnix hamvai felett még egyszer utoljára összeborulhattak a rég látott cimborák és mindenki nyugtával dicsérhette a tényt: lesz még itt fesztivál.

Fotó: Kelemen Gergő Photography