Spanyolnátha, H1N1, madár- és sertésinfluenza, SARS, MERS, COVID-19, koronavírus, pandémia. Bár e fogalmak egy része a közelmúltban többször okozott riadalmat a világban, mégis csak az elmúlt hónapokban, hetekben kerültek igazán előtérbe mindennapi életünk során.
2020-ban ráadásul egy 100 évvel ezelőtti világjárvány végére is emlékezhetünk. Ez volt a spanyolnátha, az influenza A vírusának első és legpusztítóbb pandémiája, amelyet a laikusok előszeretettel hasonlítanak össze a most tomboló új koronavírus-járvánnyal.
A betegség elnevezése, a spanyolnátha félrevezető. A korabeli magyar sajtó eleinte „erős náthaként” (később már „24 órás betegségként”) emlegette az egyébként rendkívül veszélyes influenzát, melynek az Ibériai-félszigethez csak annyi köze volt, mint a világ bármelyik másik tájához – ott is megjelent, de nem onnan indult.
Rengeteg katona volt járványbeteg
Bár a háborúk alatt a hadseregek általánosságban jobb ellátást kaptak, mint a lakosság, mégis rengeteg katona volt járványbeteg a rossz higiéniai körülmények miatt. Emellett a hiányban szenvedő hátország lakosságának immunrendszere jelentősen legyöngült.
Az epidémia az első világháború vége felé kezdte meg dicstelen útját.
A nyugati és az olasz fronton zajló állásháború és a némileg mozgó keleti hadszíntér küzdelmei közepette az Amerikai Egyesült Államok 1917. április 6-án lépett be az antant oldalán a nagy háborúba. Ez a lépés a spanyolnátha európai elterjedését is elősegítette.
Az első dokumentált eset az Egyesült Államokhoz köthető
Az máig vita tárgyát képezi, hogy hol ütötte fel először a fejét a vírus. Az első dokumentált eset az egyesült államokbeli Kansashez köthető. 1918 márciusának elején a Fort Riley-i helyőrség szakácsa, Albert Gitchell jelezte a tábor orvosának, hogy a náthához hasonló tüneteket észlelt magán. Estére már több mint száz katona esett ágynak.
A háborús helyzetben sem az antant, sem a központi hatalmak nem engedhették meg maguknak azt, hogy az influenza következtében elhunytak számáról az ellenség tudomást szerezhessen, vagy, hogy a fertőzés miatt seregeikben tovább csökkenjen a morál. A járványról a hadviselő államok sajtója a cenzúra miatt sokszor késve vagy torzítva tudósított. Nem úgy a semleges Spanyolországban, ahol a hírügynökségek 1918 májusában tájékoztattak először a betegségről, így világszerte innen érkeztek először tömegesen hírek a betegségről.
1918 májusától kezdtek el nagyobb létszámban és gyorsabban amerikai katonák Franciaországba érkezni. A nyugati frontra behajózottak száma ekkor 246 ezer fő volt, júniusban további 278 ezer, júliusban pedig már több mint 306 ezer amerikai érkezett Európába. A spanyolnátha gyors terjedését tehát az Amerikából Európába érkező csapatok, valamint a háború után a frontokról hazatérő katonák segítették elő, akik a polgári lakosság körében terjesztették el a betegséget.
A vírus azért volt olyan pusztító, mert az emberi szervezetben az immunrendszer túlzott reakcióját váltotta ki. A betegség gyors lefolyású volt, 40 fokos lázzal és fejfájással járt és akár huszonnégy órán belül halállal is végződhetett, amit a szövődményként fellépő vérzéses tüdőgyulladás okozhatott. Elsősorban a 14–35 év közötti korcsoportban szedte áldozatait, gyors lefolyása pedig nagyon megrémítette az embereket.
A betegségnek több áldozata volt, mint az első világháborúnak, amely mintegy 10 millió katona halálát követelte. Az 1918 augusztusában kezdődő „második hullám” a világtörténelem legpusztítóbb járványának bizonyult, ugyanis feltételezések szerint az emberiség 20%-át, mintegy 500 millió főt fertőzött meg, a halálos áldozatok számát pedig 20 és 100 millió fő közöttire becsülik. A járvány gyakorlatilag a Föld teljes egészén: a legsűrűbben lakott kontinensek mellett Ausztráliában, Új-Zélandon és a Csendes-óceáni szigetvilágban is megjelent, de nem kegyelmezett a sarkvidék környékén élő eszkimóknak sem. Valóban hatékony karanténokat az amerikai hadsereg működtetett, ezek voltak azok az egyedüli helyek, melyeket elkerült a járvány.
Hogyan érintette a járvány a korabeli Magyarországot?
A frontok járványos betegségei a katonák hazatértével a hátországban is megjelentek. A bakáknak a fizikai sérülések mellett a lelki traumákkal is meg kellett küzdeniük. A spanyolnátha a világháború után hazánkat is elérte. Magyarországon a hírek cenzúrázása és a lakosság nehéz életkörülményei nagyban hozzájárultak a betegségből eredő halálozásokhoz.
Hogy a hazai sajtó mennyire nem vette komolyan a fertőzést, jól példázza a Pesti Napló 1918. szeptember 13-i cikke, amelyben a főváros tisztiorvosa lenyilatkozta, hogy „a spanyolnátha Budapesten megszűntnek tekinthető.” Ezzel szemben ugyanaz a hírlap 1918. november 5-én már tömeges megbetegedésről és halálesetekről számol be, sőt, az egyetemek bezárásáról is közöl hírt.
A magyar hatóságok a higiénia és a réteges öltözködés fontosságára hívták fel a figyelmet. Az iskolákat bezárták, az 1919-es őszi félévben csak pár hétig volt rendes tanítás az alsó- és középfokú iskolákban. Az intézkedés először csak két hétre szólt, végül többszöri meghosszabbítás után több hónapos iskolai kényszerszünet következett.
A vendéglőket és a kávéházakat pedig utasították, hogy záróra után fertőtlenítőszerekkel mossák fel a padlókat. Budapesten éjjelente elzárták a vizet. A zsúfolt villamosokon korlátozták a felszálló utasok számát, valamint arról is rendelkeztek, hogy hányan utazhatnak a részben nyitott kocsik elején és végén, és hogy hányan állhatnak a belső térben. A főváros mellett vidéken is tragikus volt a helyzet. A betegek nagy száma miatt általánossá vált az orvoshiány, és sok egészségügyi alkalmazott is megfertőződött a kórral. A betegség az életerős fiatal felnőtteket tizedelte meg a leginkább, 1918-ban 53 201 fő vesztette életét Magyarországon a spanyolnátha következtében.
A járvány senki sem kímélt, a spanyolnátha-fertőzés következtében hunyt el többek között az utolsó magyar király, IV. Károly, Kaffka Margit írónő és kisfia, Judik Etel (Karinthy Frigyes első felesége), Ady Endre, ifj. Tisza István, az őszirózsás forradalom alatt meggyilkolt egykori miniszterelnök fia, Pártos István hegedűművész, Csontváry-Kosztka Tivadar festőművész, Szabó Ervin könyvtáros, Edmond Rostand francia költő, Guillaume Apollinaire francia költő, Gustav Klimt osztrák festő, Egon Schiele osztrák festő és felesége, Rodrigues Alves, Brazília elnöke és Max Weber német közgazdász, szociológus.
A teljes cikk a Skanzen blogján olvasható.
Nyitókép: maszkban dolgozó New York-i gépírónő, 1918. október.
