Tavaly Romániában 65 százalékkal csökkent a múzeumok látogatottsága a koronavírus-járvány miatt, a különböző előadóművészeti intézmények produkcióira 81 százalékkal kevesebb néző látogatott el – közölte a román országos statisztikai intézet.
Az intézet szerdán tette közzé a kulturális
intézmények 2020-as tevékenységének adatait.
A múzeumokat és a különböző közgyűjteményeket 4,488
millióan keresték fel a 2019-es évi 12,777 millióhoz képest, ami 65 százalékos
csökkenést jelent.
Az előadóművészeti intézményeknek összesen 1,5 millió
nézőjük volt a 2019-es 8,1 millió képest, ami 81 százalékos visszaesést jelent.
Ezen belül tavaly továbbra is a színházaknak volt a
legtöbb nézőjük: a 2019-es 3,596 millió után 2020-ban 825 ezer.
Az operaelőadásokat 178 ezren látogatták az előző évi
615 ezerhez képest, míg a komolyzenei koncerteket 157 ezren keresték fel az
előző évi 508 ezerhez képest. A népzenei együttesek előadásainak, a
táncelőadásoknak és az egyéb szórakoztató jellegű koncerteknek 251 ezer nézőjük
volt az előző évi 2,385 millió után.
Tavaly 41 román film készült, 13-mal kevesebb, mint
2019-ben. A mozikban a vetítések száma az egyharmadára csökkent éves
összevetésben, a filmszínházaknak 3,3 millió nézőjük volt a 2019-ben jegyzett
13,1 millióhoz képest.
Nyitókép: Közönség a Kolozsvári Magyar Opera The Symphonic Rock Show című előadásán Kolozsvár Fő terén 2020. szeptember 5-én. Fotó: MTI/Kiss Gábor