? Műszaki szakközépben végzett, mégis mindig erősebb volt a vágya a színészet iránt?
? Inkább úgy mondom, sok minden vonzott, s később kiderült, hogy ez mind a színjátszással függ össze: ami érdekelt, abba nagyon belebújtam. Amikor kukás akartam lenni, akkor mentem a kukásautók után, amikor mentős, akkor kerestem és lestem az orvosokat, amikor body-builder, akkor komolyan nekiálltam súlyzózni, de volt, hogy egy galambot utánoztam az Asztalos János Parkban, magokat szedegetve, amíg a többi gyerek focizott.
? Hogy fogadta akkoriban a környezete mindezt?
? Nagyon jól. Anyukám mindig mindenben támogatott. Az osztálytársaim is elfogadtak ilyennek, sőt úgy hiszem, kifejezetten rokonszenvesnek találták ezt a fajta intenzitásomat. Talán ezért történt, hogy az osztálytársam papája, Polgár András, aki a Szomszédok című sorozatot írta, beajánlott Horváth Ádámnak, a rendezőnek, így szerepeltem is a tévéjáték néhány részében. Később a Deák Ferenc Műszaki Szakközépiskolában is, ahol mindenki segítőkész volt, ha forgatásra mentem ? mert akkoriban már egyre többet színjátszottam. Az iskolával volt egy hallgatólagos megállapodásunk: cserébe megszerkesztettem az ünnepségeket, s persze szerepeltem is azokban. Így játszhattam el Petőfit. Muszáj volt magamra osztani, hiszen ki más tudta volna a lánglelkű költő alakját felidézni. Azután a Nemzetiben, a Színművészetin és a Katonában szintén szerencsés voltam.
? Nem hiszem, hogy ennyi szerencse van. Gyanítom, rengeteg munka lehet emögött, és egy képesség, hogy mindezt úgy éli meg, ahogy elmondta. Mi a legnagyobb nehézség ebben a helyzetben?
? Valahogy minden a színjátszás körül forog az életemben, és a színházban is minden az éppen készülő előadásról szól. S a legszórakoztatóbb produkcióban is mélyen igaz emberi történetek vannak, s ehhez elég alaposnak kell lenni, hogy életszerűvé váljon. Egyébként, pedig muszáj élénken reagálnunk a világra, és új generációkat, új csoportokat megszólítanunk. Illetve a Katonára régóta jellemző a pályakezdő alkotók iránti nyitottság is, szinte nincs évad, hogy ne rendezne akár több frissen végzett vagy még egyetemista fiatal, s a velük való munkába ugyancsak könnyű belefeledkezni.
? Milyen kapcsolata van egy ilyen sokat dolgozó színésznek a külvilággal?
? Egyfelől ahogy bárki másnak a hétköznapokban, másfelől pedig éppen a munkával. A színdarabjaink ugyanis jelentős mértékben éppen a környezetünkről szólnak. S ha egy-egy darab úgy kívánja, elmegyünk releváns helyszínekre, akár idősek otthonába, akár egy pályaudvarra, hogy az utóbbi időszakból konkrét példákat is mondjak. Egy adott munka alatt egyébként nagyon izgalmas, hogy akkor az életünket is a darabhoz képest éljük, azon szűrjük át a külvilágot, és persze magunkat is. A jó színdarabok mindig ráébresztenek valami személyesen is fontos állításra, valami éppen jelen idejű problémára. Engem ez rendkívüli módon szórakoztat.
? Irigylésre méltóan sokféle szerepet eljátszhatott.
? Mindig izgat, ha egy picit az alkatom ellen dolgozhatok. Persze a színészt predesztinálja az alkata ? ebből adódhat, hogy évek telnek el igazán komoly feladat nélkül, de hála istennek, az utóbbi időben sorozatosan találnak meg fontos szerepek.
? A Dilettánsok szereposztásából pedig már sejthető, hogy jelentős feladata lesz.
? Flaubert Bouvard és Pécuchet című regényét állítjuk színpadra ? a remek anyagot Forgách András adaptálta színpadra. Ascher Tamás rendezővel már számtalanszor dolgoztak együtt, s nekünk, színészeknek is érdekes részt venni egy új színdarab születésében.
? Máté Gáborral játsszák ezt az idealista párost. Milyenek ezek az alakok?
? Ascher Tamás afelé terel minket, hogy ez két naiv, kíváncsi gyerek. Közben beszélünk Godot-ról, de Stan és Panról is. Ezek a nyugalmazott írnokok imádnivalóan együgyűek ? a szó nemes értelmében: egy ügyük van. Ők jót akarnak, sőt egyenesen a tudomány nevében és az emberek érdekében igyekeznek a nagy tettekre, ám ezek mulatságos módon mindig meghiúsulnak.
? Emlékeztethet ez engem valamire?
? Nem tudom, mire gondol, ez egy százharminc évvel ezelőtt íródott regényből készült színdarab. De nyilván szól a máról (is): ez egy modern mű. A politikát pedig nem lehet megúszni, mert Flaubert sem akarta megúszni. Hozzáteszem, ha csak egy az egyben követtük volna a regényt, ismerősen mai lett volna, ezért kifejezetten abba az irányba teszünk erőfeszítéseket, hogy az előadás egyetemesebb legyen, ne pedig olcsón aktualizáló.
