A Franciaország délnyugati részén fekvő Albiban látta meg a napvilágot. Grófi családból származott, szülei elsőfokú unokatestvérek voltak. Hóbortos apja szerette a madarakat és az állatokat, szenvedélyesen vadászott, és szívesen mintázott agyagot. Fiával nem sokat törődött, annak neveltetése csendes és szelíd anyjára maradt. 1872-ben a család házat bérelt Párizsban, Henri itt kezdett el rajzolni, festeni. Anyja műtermet rendezett be neki, kedvtelését támogatták szülei és Charles nagybátyja, aki maga is amatőr festő volt.
A művész édesanyja reggelizés közben (1881–1883)
A törékeny csontozatú fiú tizennégy évesen eltörte az egyik, egy évvel később másik combcsontját is. A csontok ugyan lassan összeforrtak, de a lába tizenöt éves korában megállt a növekedésben, Toulouse-Lautrec fogyatékos maradt.
Az érettségi után, 1882-től előbb Léon Bonnet, majd Fernand Cormon festőiskoláiban tanult, és eközben Vincent van Goghgal is megismerkedett. Korai festményein egyértelmű a japán fametszetek hatása, de az impresszionistáké is érezhető. Húszévesen Párizs bohémnegyedében, a Montmartre-on bérelt műtermet, abban a házban, ahol példaképe, Edgar Degas is lakott.
Ahogy a lóversenyek, kánkánt járó táncosnők, akrobaták, prostituáltak életre keltek a vásznain, ő maga úgy csúszott lejjebb abból a társadalmi közegből, ahova született. Lautrec, hogy ne kompromittálja családját, neve anagrammájával, Treclau álnéven szignózta műveit.
Először Aristide Bruant költő, zeneszerző és sanzonénekes, a Mirliton kabaré tulajdonosa bízta meg azzal, hogy készítsen illusztrációkat dalszövegeihez, és a képeknek állandó kiállítóhelyet biztosított a kabaréban. Lautrec hálából sokszor megfestette őt fekete bársonyöltönyében, nagy, vörös sáljával és széles karimájú kalapjában. Az éjszakai élet szereplőinek mozgását újfajta, eredeti eszközökkel ragadta meg, olyan szabadon kezelte a vonalakat és a színeket, hogy az a mozgás érzetét keltette (Táncjelenet az Élysée Montmartre-ban, 1886; A Fernando-cirkusz műlovarnője, 1888). 1887-ben Toulouse-ban állított ki az akadémia nemzetközi tárlatán, majd egy év múlva a belgiumi Exposition des XX kiállításon tizenegy művét mutatta be nagy sikerrel. Részt vett a Függetlenek Szalonján olyan művészek társaságában, mint Georges Seurat és Camille Pissarro.
Aristide Bruant (1892)
Nappal ott dolgozott és kiállításokra járt, esténként a környéken egyre-másra nyíló cirkuszokat, kabarékat, zenés kávéházakat, mulatókat és bordélyokat látogatta, ő lett a párizsi éjszakai élet „Monsieur Henri-ja”.
Festőtársa, Pierre Bonnard tanácsára megismerkedett a litográfia, vagyis a kőnyomtatás technikájával, ami képeinek sokszorosítását tette lehetővé. Harmincegy nyomatával a modern plakátművészet egyik megalapozója lett.
Az elsőt 1891-ben készítette a törzshelye számára, Moulin Rouge – La Goulue címmel – ezen a mulató híres kánkántáncosnője látható, aki számos további alkotásának is modellje volt. 1892-től kezdve háromszáznál több ilyen grafikát készített, ezek közé tartozott a 16 darabból álló sorozat Yvette Gilbert énekes-táncosnőről (1894), valamint az Elles (Ők, 1896) című sorozat 11 képe egy nyilvánosház életéről. Nem az eszmény, hanem modelljei lelkialkatának ábrázolására törekedett, amit gyakran pusztán néhány ecsetvonással ért el.
Tánc a Moulin Rouge-ban (1891)
La Goulue a Moulin Rouge-ban (1891)
A Rue des Moulins szalonja (1895)
A Moulin Rouge-ban (1896)
Marcelle Lender bolerót táncol (1895)
Hölgyek az ebédlőben (1893)
Ekkor volt pályája csúcsán. Megrendezte első önálló tárlatát a Goupil képtárban, dolgozott különféle képeslapoknak, folyóiratoknak, kottafüzetekhez címlapokat tervezett, színházi díszleteket festett. Bebarangolta Franciaországot, járt Spanyolországban, Portugáliában, londoni útján lerajzolta Oscar Wilde-ot. Érdeklődött a körülötte lévő világ iránt, és anyagi biztonságát nem fenyegette veszély.
A sikerek csúcsán azonban testi-lelki állapota romlani kezdett, egyre többet ivott, és egyre kevesebbet dolgozott, azt is rendszertelenül. Sétapálcája nyelét úgy alakíttatta ki, hogy elférjen benne egy 39 centiméteres italosflakon, amit használt is – neki tulajdonítják az abszintből és konyakból kevert Földrengés koktél feltalálását.
A nagy páholy (1896)
Vérbaja és alkoholizmusa 1899 elején mentális összeroppanáshoz vezetett, három hónapig kezelték egy idegszanatórium zárt osztályán, itt készült Cirkusz című litográfiasorozata.
Cirkusz (1899)
Miután egészségesnek nyilvánították, egy ideig nem ivott, barátait is csak egy pohár tejre hívta meg. 1901-ben azonban újra az alkoholhoz fordult, lábait paralízis támadta meg, és tudta, hogy közel a vég. Három hónappal harminchetedik születésnapja előtt, 1901. szeptember 9-én halt meg a Bordeaux-hoz közeli Malromé családi kastélyban. Anyja a képeit és az írásait felajánlotta a művész szülővárosának, Albinak, hogy ott múzeumot rendezzenek be belőlük.
Toulouse-Lautrec életéről Moulin Rouge címmel 1952-ben amerikai film készült, ebben José Ferrer, Toulouse-Lautrec alakítója végig a térdén közlekedett, hogy hitelesen ábrázolja a művész alakját. A budapesti Szépművészeti Múzeum plakátjainak, rajzainak és litográfiáinak igen gazdag gyűjteményét őrzi, tulajdonában van az Ezek a hölgyek az ebédlőben című festménye is. 2014-ben a születése 150. évfordulójára rendezett tárlatot több mint 90 ezren látták a magyar fővárosban. 2015 decemberében a római Museo dell'Ara Pacisban nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeum Toulouse-Lautrec-litográfiáiból és grafikáiból. 2018-ban a grafikáit láthatta a közönség Salgótarjánban. 2019-ben, huszonhét év után először, életmű-kiállítást rendeztek emlékére Párizsban. 2023-ban litográfiáiból nyílt mintegy száz művét felvonultató tárlat Pécsett.
