Ma negyvenéves a magyar dráma napja

Program

1984-óta ünnepeljük szeptember 21-én a magyar dráma napját. Ezen a napon a színházak magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal, jegyvásárlási akciókkal ünnepelnek országszerte és a határon túl.

Részlet a Vígszínház Liliomfi című előadásából. Fotó: Dömölky Dániel / Vígszínház
Részlet a Vígszínház Liliomfi című előadásából. Fotó: Vígszínház/Dömölky Dániel

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A budapesti Nemzeti Színház szombaton nyílt napot tart: többek között kulisszajárással, nyílt próbákkal, színészkoncerttel, jelmezkiállítással és a színészhallgatók Repülni hív a magas ég című vizsgaelőadásával várják a közönséget. A programok 13 órakor kezdődnek, ingyenesen látogathatók. A nyílt napon a Nemzeti Színház előadásaira 40 százalékos kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Énekes beszélgetés a magyar dráma napján címmel szervez programot. A 17 órakor kezdődő eseményen Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba részleteket adnak elő Erkel és a felkelés című drámájukból, valamint bemutatják a mű könyvváltozatát. A program közreműködői között van Keszei Bori (ének), Dargó Gergely (ének) és Rózsa Gábor (zongora).

A Vígszínház szombaton mutatja be Szigligeti Ede Liliomfi című művét, a 19. századi magyar drámairodalom egyik legtöbbet játszott darabját. A vígjátékot Keresztes Tamás címszereplésével ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra.

A Pesti Magyar Színházban a magyar dráma napján felolvasószínházi bemutatót tartanak, amelyen Kiss Csaba Rozetta és az üstökös című darabját ismerheti meg a közönség. A dráma témája egy űrutazás, az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Radnóti Színházban szombaton Székely Csaba 10 című drámáját tűzik műsorra. A tízparancsolat ihlette színdarabot Sebestyén Aba rendezésében láthatja a közönség. A Szegedi Nemzeti Színház Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című zenés darabját játssza. A dunaújvárosi Bartók Színházban szombaton mutatják be Eisemann Mihály, Zágon István és Nóti Károly Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékát Őze Áron rendezésében.

A magyar dráma napját a határon túl is megünneplik. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a magyar dráma napja köré szervezve szeptember 16. és 21. között 15. alkalommal rendezi meg a dráMA kortárs színházi találkozót, hogy egy térbe hívja össze a magyar és román kortárs szövegekből színre vitt romániai és magyarországi előadásokat. A hat nap alatt 13 társulat előadása látható, a programot szakmai beszélgetések, koncert, könyvbemutató is gazdagítja. A találkozón szombaton a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Varga Lóránt Interaktív című darabját mutatja be.

Korábbi cikkünkben azt is elolvashatják, milyen új kincsekkel gyarapodik az idei évadban a magyar drámairodalom.