img_8346_600x400_600x400.png
Fotó: Kőmives András

De miért pont patara? Merülhet fel mindenkiben teljesen jogosan a kérdés. Dr. Négyesi Lajos hadtörténész adta meg a választ a Stefánia Palotában tartott május 3-ai sajtótájékoztatón: a patara szó Pálffy Miklós főkapitány jegyzetei között maradt fent, és valójában azt a ?petárdát? takarja ? persze, nem a mai értelemben vett petárdára kell gondolni ?, amellyel sikeresen berobbantották a kaput, és így visszavették a tatai várat a törököktől. Ezt a ?petárdát? több várostromnál is alkalmazták, azonban a tatai ostrom volt az egyetlen sikeres, ezért is lényeges az esemény alcíme: ?a nagy durranás?.

Az idei évben 400 hagyományőrző és 300 néptáncos vesz részt az eseményeken, és a férfiak mellett a nőknek is kiemelkedő szerepe lesz, ugyanis a török sátorban még egy hárem is bemutatkozik. Négyesi Lajos hadtörténész előadása előtt Bencsik János országgyűlési képviselő mutatta be az idén tízéves fesztivált. A képviselő kiemelte: ha valaki igazán maradandó élményre vágyik, és mind fizikailag, mind lelkileg szeretne feltöltődni, a Tatai Patara a legalkalmasabb hely erre. Fizikai feltöltődés alatt nem arra kell gondolni, hogy erőpróbákat követelnek a látogatóktól, csupán bárki kipróbálhatja a bemutatók után a korabeli fegyvereket, ruházatokat, részt vehet a táncjátékokban és még azt is megtapasztalhatja, hogyan termesztettek a 16.században búzát, és miként készült a kenyér.


465064_3388811793979_2115205336_o_600x399_600x399.png
Fotó: Mónos Gábor

A szót ezután Horváth Gábor dandártábornok vette át, aki elmondta: a Patarának ma is aktuális az üzenete, hiszen másfajta kultúrát, gondolkodást is meg kell ismerni ahhoz, hogy a puskapor száraz maradjon. Majd kiemelte: a fesztivál fantasztikus időutazás, és lehetőség a tanulásra is. Az első nap ugyanis a diákoké: május 19-én a Diák-Patarával indítják a programsorozatot, ez a nap mindenki számára ingyenes, az elsődleges cél ugyanis a történelem megszerettetése és az oktatás. A Diák-Patara rendkívül népszerű, egész osztályok is érkeztek az előző évben.

Tata polgármestere, Michl József hangsúlyozta: Tatának már számos fesztiválja van, szinte már fesztiválvárosnak számít, de ezek között a Patara hosszú ideje a legnívósabb eseménynek számít. A sajtótájékoztatónak a Stefánia Palota adott otthont, a helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen a Patara nem csak történelmi, de katonazenei fesztivál is. A Az eseményen összesen négy katonazenekar lép majd fel, a fesztivál végén pedig közös zenélés lesz a Tatai főtéren.


16042_tatai_patara_1455201797_600x399.png
Fotó: programturizmus.hu

Négyesi Lajos hadtörténész megjegyezte: idén teljesen más szemszögből rekonstruálják az eseményeket, ugyanis drámai játékot szeretnének bemutatni. Így nemcsak élő történelemórát tartanak a résztvevőknek, de a dramatizált formával hangot is adnak az adott kor irodalmának és zenei életének.

A jubileumi Patara május 19-én, pénteken nyitja meg kapuit a már említett Diák-Patarával, a szombati események történelmi mustrával folytatódnak, majd egy kis csatajelent következik, végül egy technikai bemutató, vasárnap pedig teljesen dramatizált formában kerül sor a petárdás robbanásra és a csatajelenetre is. Ezenkívül számos más programmal is készülnek a szervezők: lesz fáklyás felvonulás, díszsortűz három helyen, a kornak megfelelő színielőadás, a magyar faluban pedig a búzacsíráztatástól kezdve a kenyérkészítésig minden megtanulható lesz. Több országból érkeznek hagyományőrzők: képviselteti magát többek között Olaszország, Németország, Csehország, Lengyelország és Finnország is.

Fischer Viktória