huszárok.jpg

Rengeteg ingyenes családi programot kínál március 15-én a Budavári Palotanegyed

Idén is egész napos programkínálat várja az újjászülető Budavári Palotanegyed látogatóit március 15-én. Az ingyenes családi programok sorában hagyományőrző honvédek elevenítik fel a forradalmi hangulatot a Csikós udvaron, a gyerekeket kézműves-foglalkozások és huszárdalok várják a Lovardában, és a Szent István-terem is ingyenesen lesz látogatható.

Immár hagyomány, hogy a nemzeti ünnepen ingyenes családi programok, előadások, kiállítások, zene, tánc, irodalom, történelmi séták és huszárok várják a megújuló Budavári Palotanegyed több helyszínén az érdeklődőket. Az ünnep idején látogatható lesz a Szent István-terem, de kicsik és nagyok egyaránt válogathatnak a Lovardában, a Csikós udvaron és a Főőrség épületében megrendezett programok közül.

A Lovardában 10 órától 17 óráig kézműves-foglalkozásokon akár ünnepi kokárdát vagy lovacskabábot is lehet készíteni. Citerás katonamesék, fegyverbemutató, valamint a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület közreműködésével izgalmas interaktív játékok, huszárdaltanítás, toborzó és élő történelemóra várják a gyerekeket.

A Csikós udvarról indulva gyalogsági honvéd díszjárőrök menetelnek majd dobszóra, de a korabeli katonai táborok is megelevenednek, ahol meg lehet ismerkedni az egykori harci felszerelésekkel a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület közreműködésével. Rendhagyó történelemórát tart Katona Csaba történész a szabadságharc ismert és ismeretlen hőseiről. Néptáncbemutató lesz a Fitos Dezső Társulat előadásában, és ünnepi koncertet ad a Zenélő Budapest Huszárzenekara.

A Budavári Palotanegyedben feltűnő lovas huszárok az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korát idézik meg. A Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség tagjai teljesítenek szolgálatot honvédelmi hagyományaink és kulturális értékeink megőrzésének jegyében.

A Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján ingyenesen lesz megtekinthető a Tizenkét hét a pokolban – Budapest ostroma a Várhegyen című tárlat, amely a városrész második világháborús eseményeire tekint vissza.

A nagy érdeklődésre tekintettel érdemes előzetesen itt regisztrálni a népszerűbb programokra.

Ez is érdekelheti

A legnevesebb uralkodói központok közé került a Budavári Palotanegyed

Teljes jogú tagjai közé választotta az Európai Királyi Rezidenciák Szövetsége az újjászülető Budavári Palotanegyedet. Olyan rangos helyszínekkel együtt nyertek felvételt, mint a spanyol Alhambra és a lengyel Wawel.

A foci-Eb bevette a budai Várat is

A magyar futball egykori és mai sikereihez kapcsolódó különleges történeteket, emlékeket mutat be a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt a Minden idők focija című tárlat. A Budavári Palotanegyedben látható kiállításhoz kísérőprogramok csatlakoznak, a focirajongók a szurkolói teraszon követhetik az összes mérkőzést.

Huszárok tartanak élő történelemórát gyermeknapon a Budai Várban

Családi programokat szerveztek gyermeknap és a Hősök Napja alkalmából a Budavári Palotanegyedben.