Posztszovjet underground és dán gyorstechno az inotai rozsdaövezetben

Program

Reggelig tartó új hullámos techno és határfeszegető elektronika költözik az inotai rozsdaövezetbe július 12-én és 13-án. A 6000 négyzetméteres ipari épületben hazai és külföldi művészek gyakorolnak erős hatásokat minden jelen lévő szemre és fülre.

2023 nyarának végén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legsikeresebb eseményeként a múlt és jövő formái rendeződtek megismételhetetlen egységbe az első Inota Fesztiválon az NVC rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production közös kollaborációjaként. Az innovatív audiovizuális előadókat, DJ-ket, fényművészeket, képzőművészeket, kortárs táncosokat, helyspecifikus installációkat felvonultató elsőéves fesztivál gravitációját jól jelezte, hogy összesen közel húszezer látogató fordult meg rajta, a szombati napra pedig villámgyorsan kikerült a telt ház tábla.

Idén koncepciók mentén haladó, de nem kevésbé izgalmas események formájában jelentkezik az Inota-projekt: július 12-én és 13-án ismét feléled az erőmű területe.

A Turbinacsarnok, amely számos sci-fi mozi kedvenc helyszíne, erre a két napra Magyarország legnagyobb technoklubjává alakul. A betonkatedrálisban a pénteki, lábak mellett az agyakat is igénybe vevő napon fellép Izland legismertebb ausztrál lakosa, a minimalista-experimentális hangtájakon lépdelő Ben Frost, akinek a kompozícióit mintha csak ebbe a monumentális térbe találta volna ki. Jön a légkalapácsszerű EBM techno-duó, a Schwefelgelb és az úttörő koppenhágai gyorstechno szcéna színeiben a mindig megújuló Schacke. A posztszovjet területek egyik legjobb underground klubjának tartott KHIDI rezidensi pultjából Ancient Methods, Neux és Frequency Shifter érkezik el Inotára.

Hazai oldalról is érdekes felállások várhatók: az egyik legígéretesebb kísérleti zenész, a Katona Kati vizuális kíséretével megtámogatott Yibai mellett Mankind és Sikztah is feltűnik egy sosem hallott b2b szettel.

A szombati nap a gyorsabb tempóké és a legújabb tánczenei csapásoké. Az Olaszország egyik ipari központjából, Torinóból érkező, aciddel és dobgépekkel dolgozó Boston 168 mellett fellép a berlini BCCO színeiben érkező, beszédes nevű DJ Hyperdrive. Ott lesz az újhullámos trance nagykövete, Alpha Tracks, a hardcore techno nyers, arcba vágó hangzását kortárs kontextusba helyező Gabber Eleganza, és szerepet kapnak a fiatalok is: a pult mögé állnak a KamaRave dj-i és a Káosz-bulik ügyeletese, Blue Advance is.