Ambrus Attiláról köztudott, hogy 1988-ban a vonat alján kapaszkodva szökött át a román határon Magyarországra, évekig jégkorongozott, de valójában rablóként vált ismertté. Híres és hírhedt lett egyszerre. Nem bagatellizáljuk azt a tényt, hogy bár rablásai során kerülte a fizikai erőszakot, a tettei következtében emberéletek is mentek tönkre, de azt sem hallgathatjuk el, hogy a popkultúra különös alakjává vált, a kilencvenes évek egyik hőse lett, aki rendszeresen túljárt a rendőrök eszén. Titokzatos és ravasz volt, sokaknak szimpatikus is, holott 1993 és 1999 között harmincszor rabolt: bankot, postát, utazási irodát, takarékszövetkezetet. A rablások előtt a helyszínekhez közeli kocsmákban whiskyt ivott, ezért kapta a médiában a Viszkis rabló nevet. Álöltözetének kellékei, parókái, napszemüvegei ma már múzeumban vannak: a híres magyarországi bűncselekményeket és a hazai kriminalisztika relikviáit bemutató Rendőrmúzeumban ugyanis külön vitrint kapott a Viszkis.
Ambrus Attilát idővel elkapták, de fél év múlva megszökött, majd további három rablást követett el. Ismét elfogták, 2002 szeptemberében 17 év fegyházbüntetésre ítélték, de jó magaviselete miatt 2012 januárjában szabadult. A börtönben leérettségizett, majd elvégezte a kommunikáció szakot, diplomamunkájában a fiatalkori bűnözésről írt, és a bűn gyökerének fogalmát vizsgálta különböző kultúrákban. A rács mögött a keramikus szakmát is kitanulta, most ebből tartja el a családját – a kerámiái kelendő portékák, a vásárokban mai napig keresik őt a rajongók. Nemrég Szentendrén üzletet nyitott, itt ülünk le a vevők érkezése előtt beszélgetni.
A bolthelyiség egyik sarka relikviákkal van berendezve, és egy falkép is összegzi a Viszkis történetét, de van itt jó pár róla szóló cikk is, meg persze kötetek – több könyvet is írtak az életéről, dokumentum- és mozifilm készült a történetéről, és most van rá esély, hogy egy amerikai film is létrejöjjön. Kalandos sztori ez – ha csak a dramaturgiai fordulatokat nézzük. De ha a valóságot, akkor jóval mélyebb rétegei is vannak gyerekkori bántalmazással, fatalizmussal, modern démonokkal. És ott van a konok, sajátos igazságérzet is, a határozott vélemény a világról – és egy egyenes ember. Végül is sikertörténet arról, hogy meg lehet érkezni oda, ahol már nem kell hazudni.
Nem a Viszkis történetét akarom vele sokadjára elmeséltetni, hanem az érdekel, hogy Ambrus Attila milyen ember, ezért azzal az elhatározással érkeztem, hogy a Proust-kérdőívként elhíresült viktoriánus szalonjáték néhány kérdését teszem fel neki.
Ki az az élő személy, akit a legjobban csodálsz?
Hú, megfogtál! Az a baj, hogy rengeteg hiteltelen ember van akár a sportvilágban, akár a közéletben. És aki nem tűnik annak, arról is gyakran kiderül, hogy nem az, akinek látszott. Valami csontváz mindig kiesik a szekrényből. Ez annyira méltatlan. Egyetlen embert sem tudnék mondani, akiről ki merném jelenteni, hogy hiteles, és felnézek rá. Ez most nagyon profánul hangzik egy volt bankrabló szájából, de ez van.
Melyik az a tulajdonság, amit leginkább elítélsz saját magadban?
A fatalizmusom. A végletek embere vagyok, sajnos. Mindenben. Ha például elkezdek piálni, akkor a vödör a mérce.
Mi az a tulajdonság, amit leginkább elítélsz másokban?
A gerinctelenség.
Mit tartasz a leginkább túlértékelt erénynek?
Azt, amiről épp papolnak, hogy olyannak kell lenni, de közben úgy érzed, nincs akkora tétje. Én azt vallom, hogy abban a közösségben, ahol élsz, ott harmóniában élj. Nem kell mindenkinek megfelelned, de a szűk, közvetlen környezeteddel békében kell tudnod élni. Azt, hogy milyen erényeket és normákat próbálnak rádtukmálni, nem kell komolyan venni.
Milyen esetekben szoktál hazudni?
Ma már megtehetem, hogy nem kell hazudnom. Ötven fölött már megengedhetem magamnak ezt a luxust. Mindenkinek ezt kívánom: hogy érjen el arra a szintre, hogy nyíltan felvállaljon dolgokat. Néha neki kell menni bárminek, hogy tudják, ki vagyok, nem árulok zsákbamacskát, de már nem kell hazudnom. Régen simlis voltam, ezt nem vitatom, de azóta megvilágosodtam.
Melyik az a tulajdonság, amit leginkább nagyra tartasz egy férfiban?
Az igazságérzet. Meg az, hogy kész elvekért, akár ideológiáért vagy a családjáért kockáztatni az életét. Ez, azt gondolom, ma már kiveszett erény, mert mindenki félti a nyomorult kis szar életét, és becsicskultunk, ahogy Csernus doktor mondaná.
Melyik tulajdonságot értékeled leginkább egy nőben?
Az őszinteséget. És hogy vállalja a gyengeségeit.
Melyik az a kifejezés, amelyet a leggyakrabban használsz?
Azt nem tűrné el a nyomdafesték. Szoktam csúnyán beszélni, főleg, hogyha felvágják az agyamat. Hogy ezen kívül van-e olyan kifejezés, amit gyakran használok, azt a feleségem tudná igazán megmondani. De az jellemző rám, hogy rengeteget ismétlek. Mindig többször elmondok mindent, mert úgy vagyok vele, hogy legyen rend: mindenki fejében legyen tiszta, hogy mit beszéltünk meg. Én nagyon egzakt csávó vagyok, amit vállaltam, azt betartom. Rabló is úgy voltam, hogy reggel nyolckor kiraboltam a bankot, és kilenckor ott voltam edzésen.
Mikor és hol voltál a legboldogabb?
Azt hiszem, hogy az első olyan pillanat az életemben, amikor tényleg felhőtlenül tudtam örülni, a gyerekeim születése volt.
Milyen tehetségre vágynál, ami esetleg nincs meg benned, de örülnél, ha volna?
Éppen most jöttem a dobolásból, és a kotta nagyon-nagyon kifog rajtam, néha úgy érzem, hogy tökön szúrom magam a dobütőkkel, komolyan mondom. Tavaly kaptam a feleségemtől egy dobfelszerelést. Ez egyfajta terápia is az életemben. Nem rocksztárnak készülök, hanem azt mondtam, hogy most 57 vagyok, 60 éves koromig adok magamnak lehetőséget, hogy megtanuljak dobolni. Szeretnék egy Börtön Bandet alapítani. Elképzeltem, milyen jók lennénk, ha jönne Stohl Buci, Zalatnay Cini, meg Lagzi Lajcsi is hamarosan szabadul. Ők jók, már csak nekem kellene megtanulnom dobolni.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál magadon, mi volna az?
Hogy több eszem legyen. Szókratésznek volt az egyik mondása, hogy azt tudom, hogy nem tudok semmit.
Mi tartasz a legnagyobb eredményednek?
Azt, hogy túléltem. Hogy ötvenhét évesen egyáltalán még élek. Aki ismeri a múltamat, tudja, hogy nekem már ötször meg kellett volna halnom. Nem is értem, hogyan maradtam életben. Többször azt terjesztették rólam, hogy meghaltam. Volt, amikor este 11-kor a börtönparancsnok ébresztett, hogy egy A4-es papírra írjak egy nyilatkozatot, hogy „Alulírott Ambrus Attila X napon kijelentem, hogy élek és virulok.”
Hol szeretnél a legszívesebben élni?
Több mint hatvan országban jártam az OTP támogatásával… De azonkívül is nagyon sokat utazunk. Ami bejön, az egy nyugodt és csöndes hely – de nem tudom, meddig bírnám –: az Azori-szigetek. Európához tartozik, Portugália része. Ott bent vagy az óceán közepén, ahol a postás is panorámás, óceánra néző lakásban él.
Mitől szoktál félni?
Egyetlen dologtól félek, ez pedig az, hogy nyomorék leszek, és nem tudom magam kinyírni, ott maradok teherként a családnak. Ezt nem szeretném megérni. Mondtam is a feleségemnek, hogy ha teljesen kripli leszek, akkor egy malomkövet tegyen a nyakamra, és gurítson be a Dunába. Egyébként már megbeszéltük, kivel mi legyen, ha meghalunk. Ahol lakom, a Búbánat-völgyben van egy szikla, én majd oda akarok kerülni – időnként fel szoktam oda menni próbafekvésre. Viszek fel olykor egy üveg bort, és igyekszem megszokni a túlvilági látványt. Onnan látom a Börzsönyt, a Dunát. Azt akarom, hogy ott szórják szét a hamvaimat. Eredetileg úgy akartam, hogy Csíksomlyón, a tetőn szórjanak szét, csak attól félek, hogy valami fa kipusztul. Úgyhogy maradok itt a Búbánat-völgyben, a Róka-sziklán. Annak a helynek, amit kinéztem, az a neve, hogy Vasálarcos.
Vannak kedvenc íróid?
Egyik nagy kedvencem Henryk Sienkiewicztől a Quo vadis. Többször elolvastam a börtönben.
Azelőtt is sokat olvastál?
Gyerekként igen. Minden könyvet elolvastam, amihez hozzájutottam. A könyvtárakból ki is tiltottak.
Miért?
Mert loptam a könyveket. Ráadásul a tanárok mindig elvették, ha órán olvastam, és azt mondták, hogy év végén visszaadják, ezért a könyvtárban rengeteg mínuszom volt, mert nem tudtam időben visszavinni őket. Egy idő után már nem adtak könyvet, de megoldottam, mert ami nem volt lebetonozva, azt elvittem. Nem problémáztam ezen, úgy voltam vele, hogy bármit el lehet lopni. Sajnos az én értékrendembe ez pont belefért. Akkoriban már gond volt velem, pár hónap múlva le is tartóztattak. Kellett volna valaki, aki a vadhajtásaimat levágja. Apám vágta, hetente kétszer-háromszor szarrá vert, de az igazából nem volt nevelés. A tanárokat meg nem vettem komolyan. Istenigazából nekem 31 éves koromig az volt a szabály, hogy nincs szabály.
Milyen könyveket loptál, miket szerettél olvasni?
A klasszikusokat: Jókait, Móriczot, Adyt. Tőle az egyik kedvencem:
»Fölszállott a páva a vármegye-házra, / Sok szegény legénynek szabadulására.« // Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, / Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.”
A koszon kívül más is ragadt rám… Alapvetően lázadó alkat vagyok, és mindig azokat a költőket, írókat szerettem, akik meghaladták a korukat, és mindig lázadtak, mert nem akarták elfogadni a mindenkori rendszert. Azokat szeretem, akik másképpen látták a világot, csak a saját koruk nem értette meg őket.
Ki az a filmszereplő vagy irodalmi hős, akit nagyon szimpatikusnak tartasz?
A remény rabjai nagy kedvencem. Tim Robbins alakítja a főszereplőt, akit ártatlanul ítélnek el gyilkosságért. De ugyanígy nagyon szeretem a Monte Cristo grófját, a főhős ott is ártatlanul van fogságban. Az igazságérzetem miatt ez a sok igazságtalanság nagy hatással van rám. Meg hogy mindkét történet azt bizonyítja, hogy nem szabad feladni.
Melyik történelmi személyiséggel azonosulnál leginkább?
Mondanám, hogy Caligula… Végül is a lovát, Incitatust nevezte ki konzulnak. De az igazság az, hogy ezzel a kérdéssel megint megfogtál. Olyan történelmi alakok közül választanék, akik nagyon sokat tettek a civilizációért, és akik nyilván diktátorok voltak, mert másképpen nem működött volna a rendszerük. Például Napóleont, aki megalkotta a Code Civilt. Az más kérdés, hogy szerencsétlen a végén nagyon csúnyán ráfázott. Azt gondolom, hogy ő megosztó személyiség, de nagyon jelentős. Méltatlannak tartom az életéről ezt az új filmet, amit Ridley Scott rendezett. Borzalmas, nagyon lejáratják. Én nem ilyennek látom Napóleont. Amúgy elmentem a sírjához. Különben is szeretem a történelmi helyszíneket, például a Colosseumban kértem meg a feleségem kezét, mert ott nem illik térdelni, így térdelés nélkül megúsztam a lánykérést.
Kik a hőseid a való életben?
Például az a pék, aki hajnalban fölkel, vagy le se fekszik, és egész éjszaka dolgozik, hogy reggelre megsüsse a kenyeret. Nekem ő a hősöm. A kisember. Én nem hiszek a nagy dolgokban. Azokban a dolgokban hiszek, amikért izzadni kell.
Mi az, amit megtanultál a pénzről?
Hogy egy szükséges rossz. Amióta ezek a szerencsétlen föníciaiak kitalálták, azóta csak a baj van vele.
Mi az életed mottója?
Bármit csinálsz, azt csináld jól.
Fotók: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra
