Hogyan teltek gyerekkorában a karácsonyok? Milyen emlékek jutnak eszébe az ünnepekkel kapcsolatban?
Gyerekkoromban nagy volt a család, sok gyerekkel és sok nagyszülővel, így mindig többnapos rendezvénysorozatot jelentett az ünnep. A zsidó felmenők miatt nálunk nem angyalkák vagy Jézuska hozta a fát, hanem egymást ajándékoztuk meg, és nagyon személyre szabottan. Az én feladatom lett az asztal és a nappali ünnepi díszbe öltöztetése, és imádtam. Csak az ebéd után lehetett a fa alatti csomagokra rárontani, ráadásul legkisebb gyerekként én osztottam szét az ajándékokat, ami arra tanított, hogy tényleg adni a legjobb. Az ebédig viszont a tesómmal elég profin legeltük le titokban a szaloncukrokat. Az volt a feladat, hogy a papírt úgy hajtogassuk vissza, mintha benne lenne még az édesség, ezzel megtévesztve a többi vadászt. Az este végéről emlékszem még egy nagyon szép szokásra: egy almát mindig annyi darabra vágtunk fel, ahányan az asztalnál ültünk, és együtt ettük meg, annak reményében, hogy jövőre mindenki újra velünk ünnepel. Aztán az öregek elfogytak, és inkább abbahagytuk… Nemrég tudtam meg, hogy ez egy régi szokás, és karácsonyi almaként emlegetik.
„Akár a telet, mintha az ünnepeket is elegendő volna rábíznunk a csillagok járására, hogy a nagy égi mechanizmus engedelmesen, évről évre meghozza számunkra. De ez nem így van. Az ünnep nem csak »ránk köszönt«, az ünnepet ki is kell érdemelnünk” – mondja Pilinszky János. Valóban nem csak úgy ránk köszönt, mondhatni inkább ránk zúdul – már ami a körítést illeti. Karácsonyfa és bejgli jobb esetben mindig van, de mikortól mondhatjuk azt, hogy valóban kiérdemeltük az ünnepet? Ön hogyan tapasztalja ezt a saját életében?
Szeretem Pilinszkyben ezt a drámaiságot. Én úgy fogalmaznék, hogy az ünnepet valóban nem elég várni, rá kell készülnünk praktikusan is, de főleg lélekben. Bajzáth Mária ezt olyan szépen fogalmazta meg a Kerek élet fája című könyvében: „az ünnep különleges idő”, más, mint a hétköznapok, és ezt épp a ráhangolódás, a készülődés folyamata biztosítja. Ezért nem tudja nagy valószínűséggel ünnepként élni meg az, aki december 24-én délelőtt beront egy boltba, vesz valamit, aztán este átadja. A legcsodálatosabb az egészben épp a készülődés: az ajándékok kitalálása vagy elkészítése (nálunk sok a saját készítésű), az ajándékok rejtegetése, aztán gondos becsomagolása; a menü kitalálása, a ház feldíszítése. Ebben óriási segítség a rítus – karácsonykor erre ad lehetőséget az adventi időszak, de más vallások más ünnepeinél is lényegi a hangolódási folyamat.
Van hagyománya annak, hogy karácsonykor könyveket ajándékozunk a szeretteinknek. Annak idején még Szendrey Júlia is saját Andersen-fordításaival lepte meg karácsonykor a gyerekeit. Miért szeretünk könyveket adni? És persze kapni. Miért volt és bizonyára lesz mindig a könyv tökéletes ajándék?
Remek ajándék minden személyes, hasznos és/vagy szép holmi is, de a könyv talán azért tölt be kiemelt szerepet az ajándékozásnál, mert komplexebb üzenetet hordoz: vele mindig többet adunk egy tárgynál.
Egy jól megválasztott könyvvel kifejezzük az érdeklődésünket is a másik iránt, hiszen figyelembe vesszük a kedvenc témáit vagy szerzőit, és lehetőséget teremtünk egy későbbi beszélgetésre, erősítjük a kötődésünket.
Egy szép pulcsival ugyanezt nem érjük el. Ugyanakkor a könyv értékálló tárgy, és amúgy is hódítanak a szép kiállású kötetek, vagyis látványos ajándék is. Ha gyereknek adunk könyvet, azzal még több jót teszünk: megtanítjuk rá, hogy a könyv érték, ráadásul közös élményeket, beszélgetést vagy a kisebbek esetében a közös meseolvasás élményét is adjuk a családnak.
Ilyenkor, ünnepek előtt úgy képzelem el a könyvkiadókat, mint valami mikulásgyárakat, ahol a szorgos kis törpék lázasan készülnek, hogy minden gyerekhez és felnőtthöz eljussanak karácsonykor az ajándékok. Egy korábbi interjújában azt mondta, hogy egy átlagos napja a kiadóban meglehetősen kaotikus. Milyen ebben az időszakban, az ünnepekre készülve?
Nagyon tetszik a mikulásgyáras hasonlat, de őszintén szólva nálunk a karácsonyi készülődés jóval korábbra datálódik. A karácsonyi ajándéknak szánt könyvek nyáron, legkésőbb kora ősszel készülnek, hiszen októberben már a boltokban kell lenniük. Viszont az ünnepi hangulatot ilyenkor kihelyezett vásárokkal és rendezvényekkel igyekszünk megteremteni. Idén egy hatalmas Harry Potter-eseményünk volt, ahol egy délután alatt 1300 ember ünnepelte velünk, hogy 25 éve jelent meg magyarul. Aztán megtartottuk a kiadó első karácsonyváró mesefesztiválját és könyvvásárát is, legószobával, diavetítéssel, meseszínházzal, kézműveskedéssel és rengeteg szerzővel.
Ezeken az eseményeken a kiadó dolgozói is mind ott vannak, tehát mégiscsak igaz a hasonlat: mi itt látjuk először, szemtől szemben, hogyan fogadja a nagyközönség a „mikulásgyárban” nagy gonddal elkészített „ajándékokat”, és részesei lehetünk az általuk okozott örömnek is.
Sokszor magától értetődőnek vesszük, hogy könyvek vesznek körül minket, hogy az olvasás által olyan világokba jutunk el és olyan kapuk nyílnak meg előttünk, amelyek másképp elképzelhetetlenek lennének. De bizonyára nagyon sok családnak, gyereknek nem adatik meg ez a lehetőség. Tud arról, hogy van-e bármilyen kezdeményezés – elsősorban a könyvkiadók részéről –, hogy legalább ilyenkor, az ünnepek alkalmával ezek a gyerekek, családok is kapjanak könyveket?
Igen, szerencsére rengeteg ilyen kezdeményezés van. Időnként a gyerekkönyvkiadók össze is fognak egy-egy különleges helyzetben. Ilyen volt legutóbb, amikor a menekült ukrán gyerekeknek együtt gyűjtöttünk könyveket és mindenféle hasznos dolgot. Ezt nagyon szeretem egyébként a gyerekkönyvesekben, hogy ugyan konkurálunk egymással, mégis sokszor és sokféleképpen fogunk össze fontos ügyekért, mert a legtöbbünk szívvel-lélekkel csinálja. De minden évben közvetlenül is megkeresnek minket intézmények és szervezetek, őket is segítjük a lehetőségeink szerint.
Azt is tudom, hogy a Lampion Könyvkiadónál – csakúgy, mint a Centrálnál és az Animusnál – a mennyiséggel szemben vagy azzal összhangban, a minőség az első. Odafigyelnek arra, hogy milyen könyveket, milyen szerzőktől és hogyan, milyen kivitelben adnak az olvasóknak. Milyen mértékben fokozódik ez a fajta precizitás egy olyan időszakban, amikor egy könyv ajándékként is funkcionálni fog? Hogyan, mi alapján gyűjtik össze a karácsonyi repertoárt?
Nagyon érdekes kérdés! Elsőre rávágtam volna, hogy semennyire, mert valóban minden egyes könyvnél figyelünk a gondosságra, az összhatásra. De mégis nagyobb figyelmet kapnak az úgynevezett ajándékkönyvek, már csak e nemes „funkciójuk” miatt is. Kicsit több lakkot, extra felületkezelést, esetleg élfestést, vastagabb papírt, mikor „mi áll neki jobban”. Ráadásul a ma már költségvetési szempontból luxusnak számító keménytábla-védőborító kombó is népszerűbb ilyenkor, hiszen vásárlóként is szívesen ajándékozunk olyan könyvet, aminek van „teste”, „súlya”, ami mutatós.
Legyen az karácsony vagy egy átlagos hétköznap, úgy gondolom, hogy egy kiadó főszerkesztőjének a munkája mindig hosszú, nehéz és felelősségteljes. Mi az, ami önt motiválja?
Irtózatosan motivál, hogy ez első sorban kreatív munka. Sőt kicsit addiktív is: folyton azon jár az agyad, miről, kivel lenne jó könyvet készíteni, mi nincs még a piacon; minden beszélgetésről, filmről, könyvről asszociálsz, ötletelsz. Csodálatos dolog egy kiadónak az arculatát megálmodni, a stílusát csiszolgatni és sajátos jelleget adni neki. Ezért nem lehet napi nyolc órában csinálni, szerintem.
Egy kiadó akkor lesz felismerhető, ha a mögötte álló kiadóvezető vagy főszerkesztő felvállalja és konzekvensen képviseli azt, amiben hisz, vagyis a saját ízlését és a meggyőződését.
Így kerülnek a piacra az úgynevezett küldetéskönyvek, amelyekről sejtjük, hogy nem lesznek kirobbanóan sikeresek, mégis meg kell jelentetni, mert az nem lehet, hogy a magyar közönség ne ismerje, ne jusson hozzá. Ha egy kiadó listáját csupán a piac formálja, akkor az egy jól felépített gazdasági vállalkozás, de a mögötte álló ember gondosság nélkül lecserélhető.
Körkérdéses sorozatunkban több alkotótól is megkérdeztük, hogy milyen könyveket ajánlanának az olvasóknak idén karácsonyra. Most ugyanezt kérdezem öntől is: mit ajánl főszerkesztőként az olvasóknak az imént említett repertoárból?
A felnőtteknek, ha krimirajongóról van szó, egy kivételes, számozott díszkiadású Jo Nesbø-kötetet ajánlanék (Vérségi kötelék); ha a világ összefüggései érdeklik, Yuval Noah Harari Nexusát. Fontos témákat érint a mesterséges intelligencia korában és nem ijesztget, hanem olvasmányosan tájékoztat és elgondolkodtat.
A saját könyveink közül a családoknak most elsősorban Bajzáth Mária Karácsony- és újévváró történetekjét. Elképesztően szép és hiánypótló könyv. Nem is értem, miért nem volt még ilyen kötet a piacon: a karácsonyi és újévi szokásokat és jelképeket gyűjti össze rövid ismertetővel és egy-egy szép mesével. Valójában persze pontosan tudom, miért nem jött létre eddig hasonló vállalkozás: Marcsi hatalmas, sokéves munkája kellett hozzá.
Ha visszakanyarodhatok egy korábbi kérdéséhez: épp az ilyen könyvektől születik meg az ünnep bennünk és általunk. Amikor elolvassuk, hogyan került a narancs (alma, diótörő stb.) a fa alá, és ennek ismeretében tesszük már oda. A rákészülés és a gondosság által érkezik meg hozzánk.
Ön mit vesz figyelembe, amikor könyvet ajándékoz?
Elég sok ideig válogatom a könyveket. Szeretem személyre szabottan kiválasztani; fejben tartom, ki mit kapott már tőlem, és mi volt a visszajelzése róla. Nagyon szeretem, ha sikerül olyan könyvet találni az illetőnek, amiről még nem is hallott, mégis kedvére lesz. De igazából ez egy fordított folyamat nálam: egy-egy könyvről egy-egy személy jut az eszembe, és így hosszabb idő alatt válogatom össze karácsonyig. A kiadót és a vásárlás helyét is igyekszem tudatosan megválasztani, de ez már a szakmai fanatizmus része.
Sok mindentől függ, hogy épp melyik könyvet emeljük le a könyvesboltok polcairól, de talán sok esetben mégiscsak a borító milyensége határozza meg a döntésünket. Mostanság sokat foglalkoztatott a kérdés, hogy míg az olvasóvá nevelésről annyiszor beszélünk, rengeteg módszerünk és elképzelésünk van arról, hogy miként kellene ezt jól csinálni, addig a vizuális igényességre való nevelésről csak kevéssé vagy egyáltalán nem esik szó. Ön szerint fontos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni rá? Az ön által vezetett kiadóknál mennyire fontos ez a szempont?
Ez egy nagyon fontos kérdés, órát tartok róla a Pécsi Tudományegyetem könyvmenedzsmentképzésén. Ma megkerülhetetlen volna a vizuális nevelés, ehhez képest a jelenlegi kormány éppen megszüntette. Holott mikor lenne rá a legnagyobb szükség, ha nem most, amikor jóval több vizuális inger ér bennünket, mint valaha? Ráadásul a gyerekeinket teljesen felkészületlenül, tehát képzés nélkül éri. Rengeteg kamasz már nem szavakkal kommunikál a különböző platformokon, hanem képekkel, gifekkel. Ez hatalmas lehetőség lenne az oktatásban, hogy a vizualitás erejéről beszéljünk, ám most kiaknázatlan lehetőség marad. Ez alapvetően állami, pontosabban oktatásügyi feladat kellene hogy legyen, amit a felelős gondolkodás kiadók és szülők megtámogatnak a saját választásaikkal. Jelen esetben viszont teljesen ránk maradt. Röviden: kardinális kérdés a borító, és nagyon nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy az minden szempontból minőségi legyen.
Eddig arról kérdeztem, hogy mit jelent könyvet adni, mit jelent az ön számára és mit úgy általánosan, de milyen az, amikor épp egy kiadó főszerkesztője kap könyvet ajándékba? Mernek egyáltalán a családtagjai könyvet vásárolni önnek? Mennyire jön elő ilyenkor a szakmai énje?
A furfangos családom biztosra megy: listát kérnek tőlem a vágyott címekről. De szerencsére közben rászoktam a szentendrei könyvtárra, mert nagyon jófejek és fantasztikus állományuk van. Ez nagy segítség, mert a könyvvel megtölthető falak egyszerűen elfogytak itthon. A dupla soros könyvespolc szerintem a könyv halála, nálunk mégis így állnak már szegények.
Milyen könyvet/könyveket tervez elolvasni az ünnepek alatt?
Bár a munkámban fanatikus vagyok, a szabadidőmben kifejezetten felnőttkönyvekre vágyom, általában szépirodalomra és ismeretterjesztőre. Számomra az ünnepekre készülés azzal is jár, hogy fejben összeállítom az elolvasandókat. Jelenleg itt tartok: Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség (pótlás), Han Kang: Görög leckék (nagyon szeretem a korábbi könyveit), Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez, Závada Pál: Pernye és fű, Kemény István: Lovag Dulcinea, Nádasdy Ádám: Billeg a csónak (újra és újra), Dragomán György: Máglya (újra, mert a lányunknak ajánlott olvasmány, szeretnék vele beszélgetni róla).
Az év végéhez közeledve mindenki végiggondolja, hogy milyen volt az elmúlt egy év, mi minden történt és hogyan lehet belőlük majd építkezni, hogyan fog folytatódni a következő év. Ön milyennek látja az elmúlt egy évet és hogyan készülnek a 2025-ös évre?
Ez egy igazán mozgalmas és sűrű év volt. Kiadói szinten is nagyon átrendeződtünk: nyugdíjba vonult a kiadó eddigi vezetője, a csodálatos és még most is nagyon aktívan velünk dolgozó Szemere Gabi. Marosi László lett a kiadó vezetője, én pedig a helyettese, és nagyon élvezem vele a közös munkát. Elment tőlünk két meghatározó szerepet betöltő munkatárs, de jött három fantasztikus kolléga. A Lampion bővült egy új emberrel és rengeteg címmel. Idén, a harmadik évre elértük, hogy minden korosztályhoz szólunk, és a kiadói csoport könyveinek felét a Lampion teszi ki. Ez hatalmas munka és eredmény, ami szerkesztőtársaim nélkül elképzelhetetlen volna. Elindítottunk egy új, kezdő olvasós sorozatot (Lampion Start), és tele vagyunk tervekkel, merre bővüljünk még felnőtt- és gyerektematikában is. Nekem személy szerint is csodálatos év volt, nagyon szeretem a közeget és a légkört, amiben dolgozhatok; imádom, hogy kamaszok a gyerekeink; hálás vagyok, hogy sokat utazhattam, ami az egyik töltekezési forrásom. Az ősz ugyan egy váratlan betegséggel és hosszú gyógyulással telt, de abban is szerencsésen alakult minden, és elképesztően sokfelől kaptam támogatást, ami egyszerre volt meglepő és megható. De azért nem bánnám, ha 2025-ben kevesebb meglepetés érne.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
