Balogh Endre: Mementó (Kertész Imréről)

   
   Jorgosz Baiának
   
   Kertész Imre kíméletlen. Kíméletlen az események, akár a mindennapi események megragadásában is, kíméletlen a következtetések levonásában, és kíméletlen a túlzásban. Mondják, és egyre többen mondják, hogy Magyarországon talán kevésbé ismerik a frissen Nobel-díjassá választott Kertész Imre munkásságát, mint némely más országokban.

Mondják, hogy most ezért is rohan mindenki fővesztve a könyvesboltba. Kérdezik az okát. Megtalálják a magyarázatokat. Elégedetten továbbmennek.
   "Van-e még érvényes jelkép? A modern mitológia egy gigantikus negatívummal kezdődik: Isten megteremtette a világot, az ember megteremtette Auschwitzot." (Valaki más, Magvető, 1997 Budapest, 132. o.)
   Az lenne a mirákulum, ha Magyarországon ismernék Kertész Imre munkáit. Veszélyes lenne. Akkor egy következetes gondolkodást kellene ismerni és elismerni. Idegen ma ez Magyarországon. Rossz példa. "Kicsiben" nem működik, nem célravezető. Vallani, hogy érdemes ragaszkodni az elveinkhez - még akkor is, ha tévedések szegélyezik őket. Szemrehányást tenni magunknak, mondván: "nem ügyeltem eléggé arra, hogy minden tévedés mindig az én tévedésem, tehát az egyetlen lehetséges igazságom legyen." (Valaki más, 89-90. o.) Kertész Imre nem található meg a többezer oldalas, kétkötetes Akadémiai kislexikonban (Akadémiai Kiadó Budapest, 1989; 14 évvel a Sorstalanság megjelenése után).
   Miért szeretnék? Alakjai nem hősök a szó "hero" vagy "Held" értelmében, és nem aljasok a mindennapi megszokásoknak megfelelően. Nem működnek a nap mint nap begyakorolt olvasási reflexek: sem csodálni nem lehet őket, de arra sem alkalmasak, hogy ki-ki a maga kisszerűségére ismerve vihorászni kezdjen. "Ezekben a hetekben szakadatlanul jegyzeteket írok a tényekről, amelyek közt élek, s e jegyzetek semmiben sem hasonlítanak a tényekre, amelyek közt élek." (Valaki más, 162. o.)
   Megtestesülésük után a protagonisták egytől egyig egy rendszer porszemei. Porból lettek, és porszemmé váltak. Ki akar porszem lenni? A teremtés utáni minimalizálódás áldozata. Legyen egy különcé ez a súly. Mert mindenki csillogni vagy röhögni akar. Nem rokona lenni a gondolkodó nádszálnak. Kertész moralizálása ismeretlen, az olvasónak nem vágya az idegenség tapasztalata - nehogy kiderüljön: valami nincs rendben az olvasóval.
   "Mindig hajlottam rá, most sem kevésbé, hogy laquo;Jedermannraquo;-nak tartsam magam, aki bizonyos tekintetben mindenesetre nem restellte az erőfeszítést, mindenekelőtt a tisztánlátás tekintetében." (Valaki más, 8. o.)
   Egy következetes, szellemileg önmagától fegyelmet kívánó gondolkodó ember, Friedrich Nietsche és Ludwig Wittgenstein fordítója mint író kínos.
   "Csak nem kívánjátok tőlem, hogy megfogalmazzam nemzeti, felekezeti és faji hovatartozásomat? Csak nem kívánjátok tőlem, hogy - identitásom legyen? Elárulom hát nektek: egyetlen identitásom van, az írásbeli identitás. (Eine sich selbst schreibende Identität.)" (Valaki más, 75. o.)
   Azért is nagyon kínos, mert amiről beszél, az kapcsolatban áll az elmúlt mintegy 70 évvel, több mint egy emberöltővel, és ennek az időszaknak a hazugságaival. Történetei a mi történelmünkben gyökereznek. Nem szeretik ismerni olyanok, akik végighazudják ezt a csaknem hetven évet. Nem szeretik ismerni azok, akik még a csendőrpuccsot is semmibe véve kizárólag a németekre hárítják a holocaust tetteit, és áthagyományozzák az utókorra ezt a "tudásukat". Nem szeretik ismerni olyanok, akik a nemzeti szocializmust (Hitler pártja: Német Nemzetiszocialista Munkáspárt) a szocialista szó jelenléte miatt csak fasisztának (Mussolini mozgalma) mondják, s áthagyományozzák az utókorra ezt a "tudásukat". Nem szeretik ismerni azok, akik a negyvenes évek végén kezdődő, az ötvenes években "virágba boruló", majd a nyolcvanas években végképp elrohadó időszakkal kapcsolatban állandóan magyarázkodni kényszerülnek, és áthagyományozzák az utókorra ezt a "tudásukat".

   "Esik az eső. Régi pártvezetők nyilatkoznak a televízióban. laquo;Hittekraquo; a pártban. laquo;Hittékraquo;, hogy laquo;tévedésekraquo;, laquo;hibákraquo; történtek, de laquo;hittékraquo; például, hogy minderről Sztálin nem tud. Stb. De nem kell azt hinni, hogy e közhelyeket nem tévesztették össze valódi tartalmakkal, úgynevezett laquo;hitüketraquo; valódi gondolatokkal vagy érzésekkel. A levonható tanulság: ezek az emberek a rossz nyelvhasználtra tették fel az életüket. Hanem, s ez már súlyosabb, ezt a rossz nyelvhasználatot érvényes konszenzussá avatták. És távozásukkal maguk mögött hagyták a rossz nyelvhasználat rokkantjait []" (Valaki más, 11. o.)
   Senki nem szereti ismerni azt az embert, aki élt a 20. század nemzeti szocialista és kommunista diktatúráiban, valamint a szocialista Magyar Népköztársaságban. Mindenki a rossz nyelvhasználatok rokkantja. Senki nem szereti észrevenni magán a következményeit. Nem szeretik ismerni azt az embert, aki végletes következtetéseket vont le tapasztalataiból. Nem véletlen, hogy Kertész Imre ezzel szemben alakította ki - saját tévedéseivel együtt is működő - nyelvét. És nem lehet kertelni: Kertész Imrét nem szerethetik egy olyan világban, amelyben az emberek zöme kizárólag a pénzeszsákokéhoz igazítja véleményét, s ezért súlyos hazugságokra is képes.
   Gondolkodik, és erkölcse is van. Csoda, hogy Kertész Imre még él. Aki Magyarországon gondolkodik és erkölcse van, az már rég éhen halt. Mert ez a két tevékenység van, ami biztosan az éhhalálhoz vezet. Akik szerethetnék, már rég halottak. A sorstalanság ugyanolyan zavarba ejtő provokáció mint a tulajdonságok nélküli ember. Nagyon eltávolodnánk a jelen kor problémáitól, ha feltennénk azt a hipotetikus kérdést: mi lenne akkor, ha tisztán látnánk.
   Lehetséges, hogy a fent leírtak nem csak Magyarországra érvényesek. Talán másutt nagyobb a bűntudat, ha egyáltalán igaz, hogy másutt jobban ismerik. Netán másutt nagyobb az érintetlenség, nem kell szembenézni az emlékezés következményeivel, és leányregényekként olvassák Kertész műveit? Vagy mindennapi betevő borzalomadagjukat találják meg bennük - ezek sem jobbak. Elképzelhető, hogy az egyetemes bűntudat az, ami azzal bíztat, hogy többen fogják olvasni. És a sznobizmus. De talán csodák is történhetnek.