Balogh Robert a Költők könyvéről

   Ez egy impozáns könyv. Jó kézbe venni. A szépségén túl, talán nevezhetem fontosnak is. Illetve, a fontosság relatív: ma mekkora jelentősséget lehet a költészetnek tulajdonítani? A Költők könyve nemcsak szöveggyűjtemény, hanem leképez egy helyzetet, a jelenkor költészetének egyfajta reprezentációját adja szerkesztett formában, ám többféle szempont vezérelhette a szerkesztőt, melyeknek egyszerre kívánt megfelelni.
   
   Fontos, hogy legyenek olyan könyvek, amelyekben a kortárs költészet színe-java megmutatkozik, a versek mellett fényképet, kis esszét is kapunk, így nyitva utat az érdeklődők előtt, akik, mintegy bórkóstoláson, ízlelgethetik a zamatos nedűket., s ha valamelyikre rákapnak, hát vásárolnak belőle több flaskával.
   
   Él ma 90 fontos költő magyar nyelvterületen? Szomorú, de nem. Ez túl nagy szám ahhoz, hogy igaz legyen. Bár költőkből mindig jól álltunk. Nem azt mondom, hogy vannak fontos és nem fontos költők, nem életművekről beszélek, mert ha egy teljes, fél szekrényt betöltő verstermésből három fennmarad ezer évig, vagy akárcsak háromszázig, az már maga a csoda, az örökkévalóság.
   
   A kötetet szerkesztői előszavából kiderült, a válogatás szubjektív. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van egy létező, objektív mérce a "legjobb" mondjuk 30 költőre (a kánon pár éve volt divatos vitatéma), amely számot kilencvenre az illendőség, a szimpátia, és az érdek kényszere egészítette ki (gondolom én).
   
   Miképp kerülhet Baka István egy kötetbe Gát Annával? Miért nem más szerepel ott, mondjuk Horvát Orsolya, de sorolhatnám még a neveket. Nem szükséges gondolkodnom, mivel a szerkesztési elv szubjektív. Miképp viszonyul egy fiatal költőnő egyetlen kötete az 1995 óta halott költő életművéhez? (És ha Pilinszky meghalt volna a Trapéz és korlát után, akkor számon tartanánk?) De az is kérdéses, hogy egy nyolc éve halott költő, legyen akár még a kedvenc költőm is, nem kerülhet bele egy 2003-as kortárs antológiába, bármilyen fájdalmas kimondani. Azt is furcsálltam, miképp lehetséges, hogy olyan nevekkel találkoztam, amelyekről még sohasem hallottam, erdélyiek, de olyan erdélyiek is vannak, akiket meg én hiányolok. A szerkesztési elv szubjektív. Jó, abba is beletörődtem, hogy tucatnyi éve vagyok rendszeres versolvasó, még nem látom át az egészet. Viszont az a kérdés sem tehető fel, hogy, mondjuk, miért nem szerepel Bari Károly a Költők könyvében, és Borbély Szilárd miért csak esszéíró, hiszen úgyis tudom a választ.
   

Kőrössi P. József

   A Költők könyvének több az erénye, mint a hibája. Szépsége a mívességéből és a szubjektivitásából következik, felvállalta Kőrössi P., hogy számára kilencvenhárom költő létezik. Az antológia egyik erénye, hogy nemcsak vers található benne, hanem önéletrajz, miniesszé és egy-egy fénykép az alkotókról.
   
   A legtöbb fényképet Peti Péter készítette. Némelyik portré kiugróan jól sikerült, már-már szociofotó, ott van például Határ Győző kortalan sugárzó figurája, vagy Karafiáth Orsolya vesébelátó boszorkányszeme, Tandori Dezső sapkás tétovasága és Lator László szinte nemtelen emberi tekintete. Azokról a költőkről készült portrékat tudom igazán megítélni, akiket személyesen is ismerek, ücsörögtem már a társaságukban egy asztalnál, néztem már az arcukba, többet sikerült Petinek hitelesen lefényképezni, elkapni egy-egy olyan pillanatot, amilyent az objektívmentes pillanatokban is produkálnak. Zalán Tibor borzasan mosolyog, Vörös István kisfiúsan mosolyog, egyszerre nyugodt, de mintha feszengene is, Térey János komoly pózt keres, a szemén látszik, kissé terhes neki ez az egész, Bertók László meg majd megszólal, láthatóan gondolkodik, Jónás Tamás révedező szemmel mered, holott nálánál beszédesebb arcú költőt talán nem is ismerek, de Lackfi Jánosról is más kép él bennem, túl szimpla ez az utcai mosoly, csak arról a pillanatról szól, mikor a kép készült, nem az emberről. Rengeteget tudnék még írni a képekről, de még talán illő megemlítem a számomra legharmonikusabbat, ez Szabó T. Annáról készült, róla elhiszem, hogy mosolyog. Ami viszont zavar a Költők könyvében közzétett arcképek fürkészésében az az, hogy túlságosan aprócskák, ráadásul a digitális technika nyújtotta képmanipulálási lehetőség több esetben inkább rontott a fotó minőségén, modoros, ahogy elhalványul a portré széle, elmaszatolja a részleteket az effektezés.
   
   Jó ötlet a miniesszé, de visszás érzést kelt bennem az a mód, hogy én írok a te versedről, te írsz az én versemről, ez is előfordul, talán lehet magyarázni a "szakma" családias mivoltával. De magam sem értem, miért a negatív benyomásom vetem előre, mintsem a dolog értékét, briliáns kis esszéket is kapunk: Alexa Károly, Balassa Péter, Esterházy Péter, Földényi F. László, Gács Anna, Halasi Zoltán, Károlyi Csaba, Margócsy István, Mészáros Sándor, Nádas Péter, Réz Pál, Szilasi Zoltán, Takáts József, Závada Pál Csak néhány esszéíró a hetven valahányból. Azt már tudjuk, hogy a válogatás szubjektív, a legtöbb fotó sem csak eszményíteni akar, az esszék pedig személyesek és valamelyest szakmaiak, elhelyezik a kortárs irodalmi közegben a költőt.
   
   A Költők könyve túlzottan laza szerkesztésű, ez megmutatkozik abban is, hogy némelyik önéletrajz cirka egy-két sóhajtásnyi, mások pedig több mint egy oldalon terpeszkednek. A konfliktuskerülés elve működött a kétezer karakteres miniesszéknél is, hiszen nem mindegyik kétezer karakteres. De nézzük a szerkesztő azon kérését, hogy ötven-hatvan soros versek érkezzenek. Nem minden költő tud számolni. Ahogy a legfontosabb művek jegyzékét kérni is naivság, hiszen a költők nagyja "az önimádat büszke heverőjén" minden művét fontosnak érzi, legjobb példa erre Csoóri Sándor, több mint egy oldalnyi fontos művet sorol fel. Mit keres a forgatókönyvek jegyzéke egy költészeti antológiában? És a szerkesztő még ezt sem merte kihúzni? Mitől félt vajon?
   

Balogh Robert

   Végül a költői személyiség megismerésének lehetőségét erősíti-e a beszkennelt aláírás? A jó minőségű esetleg, például Háy János manós dedikációja mutat valamit a játékosságból, de Jónás Tamás rossz felbontású aláírása csak technikai baki, vagy szándékosan ilyen? A grafológia is tudomány, tehát ha újra divatos lesz az irodalomtudományban a pszichológiai megközelítés, akkor itt táptalajra lelehetnek a kutatók.
   
   Nem tudom, szégyelljem-e magam, hogy bírálni mertem a Költők könyvét. Talán nem derült ki abból, amit írtam: ez egy jó könyv, látszik a rengeteg munka, az alázat, a szándék, s amit én bírálni mertem? Az a szubjektív realitás.