 |
- '87 óta Svédországban élsz. Változott-e írásmódod ennek következtében?
- Az, ahogyan írok, nem most változott meg. Az még Bukarestben, amikor egy balkánfülledt este kockás viaszosvásznú konyhai asztalunk mellett - négy négyzetméteren hat személy meg egy üveg bácsi szilvapálinka - James (Lelik Elemér néven temesvári íróként futott) feltette a kérdést: neked olyan humorod van, hogy mi csak kapdossuk a fejünk, minden kis tüske talál, miért nem látszik meg ez az írásaidon is? Még ki sem hűlt szájában a szó, elkezdtem gondolkozni igazán, a következő nyáron pedig odaadtam neki a Lúdas Matyi általam átírt változatát. Abban a ludak együtt szalonnáznak Döbrögivel és nagyokat röhögnek Lúdas Matyin, szóval sírni meg kacagni egyformán lehet rajta.
Svédországban nem a "mit" vagy a "hogyan megírni" változott, hiszen például hosszú ideig a Túrterebesen elkezdett egyperceseket bütyköltem, s mai napig az otthoni dolgokat boncolom, tulajdonképpen egy érzés, egy világ csángója lettem, számomra a megírni való valóság továbbra is a hetvenes, nyolcvanas évek romániai diktatúrája. Hanem a "hogyan látni és láttatni", az lehet, hogy változott. Szívesen hoznám itt fel példának a Struccpurc című színpadi jelenetem, ám az már "elmerült" - megjelent ugyan a Látóban, de nem mutatták be se Marosvásárhelyen, se Kolozsváron, nem vált belőle élő szöveg. Ha kaptam valamit ettől a valóságtól, akkor az a szemléletmód, hogy "hűvösebben", tárgyilagosabban tudom figyelni magam, sőt, egykori önmagam, tudlak vizsgálni benneteket.
- Szövegeid és leveleid olvasva úgy tűnik, elszigetelve érzed magad. Befolyásol-e elszigeteltséged a munkában?
- Leszámítva a kolozsvári diákéveket, mindig is elszigetelt voltam: Tamásváralján tanítottam például, ahonnan a Szatmárra való beruccanás is kalandnak számított, Bukarestben meg egy olyan lapot szerkesztettem, mely a Kárpátokon túl élőknek szólt, és Szőcs Géza Fellegvárának küldözgettem az egyperceseim, oda szerettem volna tartozni. Mostanáig itt is egy szigeten léteztem, úgy szerepelek például a Brassói Lapok kolofonján a szerkesztők között, hogy a fél szerkesztőség mellett elmennék a Kapu utcán, nem ismerném meg őket Viszont az internetes kapcsolat hirtelen megváltoztatta a viszonyokat. Egyrészt a Jani Istvánnal fél évvel ezelőtt indított Brassó-Stockholm weboldal közelebb hozott olyan emberekhez, akiket személyesen nem ismertem. Másrészt most kitaláltam egy új, igazán internetes műfajt, a "szóbogáncs"-ot, melynek lényege, hogy a maximum háromsoros rövid szöveget, melyet többnyire magam írok, s amelyet sajátkezűleg naponta a világhálóra kiteszek, szerteküldöm a világba, Kolozsvártól, sőt Bukaresttől Mexikó-városig, együtt vagyok tehát azokkal, akik azt elolvassák
- Rövid, mondod, rövid szövegeket írsz többnyire, melyeken Örkény hatása érződik, de mintha érzelmesebb lennél nála Te ezt hogyan látod?
- Ezt, hogy "érzelmes" vagyok, már Láng Zsolt is leírta, ha már ketten állítjátok ugyanazt, biztosan úgy is van. Én mindössze "érzékeny"-nek tartom magam. Azért nem örvendek különösebben a minősítésnek, mert azt a legtöbben "érzelgős"-nek olvassák.
- A Latorcza kontinens óta nem jelent meg jelentősebb válogatás írásaidból
- A Latorcza kontinens majdnem két évtizeddel a Forrás-kötetem után jelent meg, ha ugyanilyen ütemben folytatjuk, akkor tíz év múlva lesz aktuális a kérdésed. Ha nem is válogatás, de könyv, az volt, ugye, egy hónappal ezelőtt jelent meg a Fragmentárium, magad is írtál róla a Krónikában. A Latorcza kontinens tulajdonképpen nem válogatásként él az én tudatomban, az volt számomra egyperceseim könyve, s egészében fogalmazta meg a döbbenetet, a döbbenetet, hogy a meghirdetett eszmék nem azonosak a gyakorlattal, hogy zuhanunk, bár szárnyalni tanítottak. Ha már erről kérdezel, hadd mondjam el, hogy amiről a legjobban szeretném, hogy könyv alakban megjelenjen, az nem válogatás, hanem egyetlen, nem is túl hosszú szöveg: a "Jaj, anyám!" című monodrámám, szürrealista siratóm pár évvel ezelőtt jelent meg a Korunkban, ám "meghalt". Ki olvasta, ki nem a színházat csinálók közül, nem tudom, azt viszont igen, hogy senki sem "nyúlt érte". Egy könyv talán életre keltené.
- Min dolgozol mostanában?
- Tulajdonképpen tudod, hiszen naponta kapod tőlem az említett "szó-bogáncsokat". A lényeg az, ugye, legalábbis az internet változatnak, hogy a rövidnél is rövidebb szövegekkel gondolatot ébresszek, állásfoglalásra késztessek, emlékeket hívjak elő mások tudatában - az áll mintegy alcímként mindenik elküldött levélben: "szóbogáncs, gondolataira tapad".
- Mondj példát szóbogáncsra!
- Ilyen például a "Státusmagyar". Egyetlen szó. Július elején, megtudtuk, ugye, hogy konkrétan mit is terveznek "odaát" a kisebbségben élő magyarok jövőjét illetően. Azzal, hogy én leírtam a szót, és elküldtem, kiemeltem. Én kiemeltem, aki olvassa, elgondolkozik rajta - talán meggondolkoztatja egyik-másik anyaországbelit, minket, ugye, újra összehoz.
- Néha idézet a szóbogáncs
- A szóbogáncsok egy része az utcán: a sajtóban, a tévé, a rádió egy-egy mondatában "hever". Itt van az: "Arnold Schwarzenegger megcsodálta a Szent Koronát", hát azt én a Duna tévében hallottam. Mai napig csakis a "polgári kormány" által keltett nemzeti őrülettel tudom magyarázni, hogy egy húszperces híradóba bekerül egy külföldi filmszínész azért, mert megnézte a Szent Koronát. Azt is, hogy Schwarzenegger csakis "megcsodál"-ni tudja a Szent Koronát.
- Bogáncsot készítettél egyik mondatomból.
- Bogáncsot látok meg néha magánlevelekben is. Ha ott hagyom, levélrészlet, ha kiemelem, már az én bogáncsom, hadd idézzem a jelenleg legkedvesebbet: "fejemen pedig az összefércelt sebek" . Aki megfogalmazta, Tóásó Áron Zoltán, brassói újságíró, aki mert magyar és újságíró, fején ma összefércelt sebek éktelenkednek.
- Mi az, hogy "Elkapja, és szeptember"?
- Hát az - érzelmesen most elmelegedem -, az egyik legjobb. Ösztönös, automatikus írásnak tűnik, az is. És mégis, "mégis" az életem benne van. Elindultunk szeptemberben, elkaptak, leszedtek egyenként - "ők", a sors, a történelem, kinek-kinek akit, amit asszociál, a szóbogáncs nyitott mű.
- Kire ragasztod őket?
- Akire lehet. Barátaimon próbáltam ki, de a bogáncsok "nyilvánosak", bárki "bemegy" egy mindenki számára elérhető web-oldalba, ragadásra készen találja őket, ragaszthatod tovább magad is, Péter, amennyiben a honoldal címét közzéteszed www.geocities.com/istjan/fragment/bogncs.htm . Ha valakinek nincs internetje, elég ha egy levelet ír a következő címre: gergely90@hotmail.com . Bárki küld nekem levelet magyarul, megkapja válaszként, vagy válasz részeként, a friss bogáncsot, de aggatom ismeretlenekre is - nagy az internet-kert, mindig akad új címzett. Én mindenkinek felajánlom, hogy kérésre ragaszgatom a bogáncsot. Van, aki el sem utasít, van, aki köszöni, de nem kér belőle, más udvariatlan és visszaír, hogy postaládájában "semmit" sem talált. De akad, aki örvend neki, emlékeiről ír, megint más levelébe felveszi, terjeszti más szóval.
- Ez tehát a nagy mű
-Ez a nagy mű, igen, illetve ennek folytatásaként el szeretném készíteni a "bogáncs-bokrot", melyben a különböző szálak, szárak(?), kórók(?) találkoznának, meg szétválnának, az asszociációs rendszerre bízva a szerkezetet. Internetműfajnak tűnik, lehet akár CD-ROM lemez, de kis fantáziával ugyanúgy élvezhető egy klasszikus irodalmi lapban.
- Kicsoda Web Anna? Aki a honoldalon a bogáncsgyűjteményét mutogatja?
- Web Anna éppen az, aki a bogáncsgyűjteményét mutogatja. Vagy aki a bogáncsgyűjteményben, vagyis az egy helyre gyűjtött bogáncsok egyikében Mór Infóval együtt szerelmes pár Legjobban talán így foglalhatom ezt össze: az internet világa külön valóság, s minthogy én abban is élek, továbbá írónak tartom magam, hát arról írok.
- Már csak az internetnek dolgozol? Említettél egy nagyobb művet, a képtelen állatkertet. Kíváncsian várom!
- A képtelen Nagy Lajosnak volt egy ilyen sorozata. Egy ilyen kívülre játékos, mosolygós, befele zokogó karcolatot írtam '80-ban, "Látni" a címe, benne van Forrás-kötetemben. Ki olvasta azt, s ki mit értett meg belőle, nem tudom, mindenesetre vakokról meg látókról van szó benne, továbbá abban a zsákutca szinonimája a diktatúrának. Az azóta eltelt húsz év alatt gyakran volt kedvem megírni a magam képtelen állatkertjét. Te egy ilyen darabról tudsz, a státusmagyarról. Ez kezdődhet úgy, ahogy korábban már írtam: "A státusmagyar konok. Magyar szeretne lenni, bár azt senki nem akarja." lehet, hogy be is fejezem, azt hiszem, az elkövetkező hetek bőven fogják szolgáltatni a megírásához szükséges indulatot. Lehet, hogy érzelmes vagyok, ám engem háromezer kilométer távolságából is felbőszít, hogy nekünk alamizsnát ad az, akitől a legtöbbet várunk, hogy számukra mi nem magyarok, hanem "geci románok" vagyunk - olvastad Benkő Levente interjúját a Székelyföldben?
- Szerinted tehát a politikumnak be kell szüremkednie az irodalomba?
- Nem, nem kell beszüremkednie, nem beszüremkednie kell. Az irodalom, én legalábbis így értelmezem, tükre a valóságnak. A politikum az életnek része, része kell tehát lennie az irodalomnak is. Lehet, hogy én régimódi vagyok, de én a Lócsiszáron meg a Tornyot választokon nevelkedtem. Én akkor fogalmaztam meg a "szobrot gyújtottak" szóbogáncsot, amikor Marosvásárhelyen felgyújtották a szobrot, és akkor írtam, hogy "Hajtson busszal körmenetbe!", amikor Brassóban szolgálati idejében egy rendőr egy buszsofőrt arra buzdított, hogy hajtson az Úrnapi körmenetbe
Megjelent a kolozsvári Krónika Szempont-mellékletében
|
