December 28-án este 7-kor a Centrál Kávéházban ?Évértékelő, évzáró" Irodalmi Centrifuga lesz. A műsorban: a Pillangóhatás, A nő szerint a világ és számos nőtörténeti alapműről, a sikerlistás Párnakönyv című regényről, és egy rendhagyó önéletírás, a ?Táncrend nélkül? szerzőjével, Lévai Katalinnal beszélgetnek a szervezők: Bódis Kriszta és Gordon Agáta. Ígéretük szerint utóbbi esetben szó lesz a női nézőpont létjogosultságáról, a sokoldalú emberről, aki történetesen nő, sikerről, női sikerről, szocializációról, családról, a független egyéniségért való harcról, hogy milyen európai a magyar, hogy milyen politikus a nőíró, hogy milyen írónő a politikus...
A szervezők felhívása:
?Találkozzunk az Irodalmi Centrifugában "táncrend" és protokoll nélkül Lévai Katalinnal az Európai Parlament tagjával, az EP Jogi Bizottságának alelnökével és az Emberjogi Bizottságának tagjával, aki eddigi élete során "baloldali politikusként - nem is olyan régen miniszterként, a "kormány lelkiismerete volt"- , és aki "nemcsak az egyes társadalmi csoportok hátrányos megkülönböztetésének csökkentését, felszámolását és helyzetük javítását" tekintette küldetésének, "hanem azt is, hogy az esélyegyenlőség szemlélete beépüljön a magyar és az európai politikai döntéshozatal egészébe, legyen jelen a civil társadalom, az önkormányzatok, a véleményformálók, valamint a helyi, az országos, és az európai politika képviselőinek gondolkodásában.
A nőtörténelem a magánélet mentális állapotváltozásainak közösségi története. Rengeteg történelmi öncenzúrával és kisebbségi komplexussal most épp egy multikulti rendszerváltásban élünk, a maga összes mentális, pszichoszomatikus és nyelvi változásával együtt. Az írók is érintettek, miközben dokumentálniuk és értelmezniük kell. Az irodalom lehet egyéni és társadalmi terápia, segítség, tudás és szembenézés helye. Lehet közös, lehet "ügy", ideológiák és diktátumok nélkül.
Küzdelem van. Túl keveset tartanánk az irodalomról, ha azt gondolnánk, hogy két-három nagy elme mögé felsorakozó néhány száz műszavász belügye. A kisebbségeknek gyakran van kisebbségi komplexusuk, ezzel így van a szépirodalom is, mióta sokat veszített társadalmi tudatformáló szerepéből. Kortárs szépirodalmunk apadó ágacska, komoly hordaléka van, amely alkalmas arra, hogy táplálja az új hajtásokat, meg arra is, hogy elnyomja őket. Az irodalom a nyelvi evolúció hömpölygő áradata, amelyben folytonosan felbomlanak és átrendeződnek a határok!
És milyennek látszik Magyarország? Betolakodó, akit folyamatosan kirekesztettek, elfoglaltak, gyarmatosítottak, feltételeket szabtak, hátrányosan megkülönböztettek, szétszabdaltak, ide-oda integráltak és jól-rosszul asszimiláltak? Vagy diktatórikus partnerét túlélő, traumatizált nő, egyedül nevelt kisebbségével, aki helyét keresi Európában??
