| Faludy Györgynek megkezdődött az utókora. Költő, műfordító, újságíró volt. 96 éves koráig mindvégig megadatott neki a fiatalság. Pátriárkaként sem öregedett meg. Megőrizte kamaszosságát. Sosem vesztette el az embereket meghökkenteni vágyó csintalanságát. Tapintatosan udvarias volt mindenkivel, de sosem mondott le a komoly képpel végbevitt huncutságokról. Kezdve főművén, a huszonhét éves korában zajt ütő Villon-fordításon, Villon-átdolgozáson (ennek köszönhette legszélesebb körben ható, legtartósabb, időtálló népszerűségét), végezve azon, hogy tv-csatornák napi szenzációja, pletykamagazinok legfőbb újdonsága, képeslapok címlapja tudott lenni levetkőzve, újranősülve, fél évszázaddal fiatalabbhoz kötve végnapjait, és zajt csapva Szendrey Júliája közeli örökösödési körülményeivel. |
Az irodalmi életet 1937-ben fölkavaró Villon-átköltése utójátéka volt az akkor már évtizedes berlini szépirodalmi botránynak, amikor: K. L. Ammer Villon-átköltéseit Brecht az irodalmi tolvajlást kimerítően átköltötte. Brecht Ammertől elcsórt Villonjai beletorkoltak a Koldusoperába. Utóbb regényváltozatába: A háromgarasos regénybe. Ezt Faludy csillogóan lefordította. Nevét azonban csak parány betűkkel szedték hátul a könyv impresszumában, mivel 1957-ben, megjelentekor, a költő már túl volt a határt övező árkon és bokrokon. Bécs - Párizs - London - Firenze - Málta útvonalon végül Torontóban érkezett. Ott dolgozott és élt diadalmenetnek beillő hazaköltözéséig. Szerencsés és teljes élet jutott Faludy Györgynek. Szerencsésnek mondható akkor is, ha kétszer kényszerült emigrációba. Egyszer a világháború előtt. Másodszor börtönből szabadulván 1956-ban. Akkor is, ha második, önkéntes száműzetése tovább tartott három évtizednél. Amikor hazajött: az olvasó ország fogadta, az egyetemi és középoskolás ifjúság szakmányban ült lábainál és hallgatta a kifogyhatatlan, színes szavú, lobogó üstökű aggastyánt, aki kikezdhetetlen emlékezettel regélte filológiailag nem egészen kikezdhetetlen elbeszéléseit életéről, régóta utcanevet vagy emlékszobrot kapó kortársairól, a költészetről és a világról. Amikor Horváth Balázs, az Antall-kormány belügyminisztere a Zeneakadémia költői estjén, az emelvényen álló hangversenyzongora tetején írta alá a költőt hazája fiává hivatalosan is visszafogadó személyi igazolványt: ebben a gyengéd és komikus pillanatban úgy érezhettük, a magyar demokrácia jó úton jár. A rendőrminiszter nevéhez méltóan szolgálja a közt, a költészetet. Személyében minden hivatali fontoskodás és komolykodás nélkül kiigazítja a különböző történelemi koroknak a költőre mért méltánytalanságait. Túl a kilencedik évtizeden Orbán János Dénes kolozsvári költő és vendéglős ("a legjobban kereső magyar költő") irodalmi kocsmája megnyitójára meghívta Faludyt, s ott ismerkedett meg Kovács Fannyval, akit hamarosan feleségül vett. Roppant életvágy és életerő kell aggastyánként is kihívni a világ száját. A felkeltett érdeklődést fenntartani. Szakadatlan gondoskodni új meg új megütközni valóról. Fotó: Peti Péter |
