Goethe természettudományos munkásságában a Színtan hasonló jelentőséggel bír, mint irodalmi művei között a Faust. Miként a Faust-téma is egész életében foglalkoztatta, a színek sem hagyták nyugodni. Goethe először 1790-ben vette szemügyre prizmán keresztül dolgozószobája falait és berendezését. A színek kavalkádja, amelyet a tárgyak peremén és a világos és sötét felületek találkozásakor pillantott meg, annyira magával ragadta, hogy több mint 40 éven keresztül újra és újra kísérletekbe fogott a színek titkainak megfejtésére.
Az eredményeket rögzítő első könyv 1792-ben jelent meg Adalékok az optikához címmel. Ezt éppen 200 évvel ezelőtt, 1810-ben követte a két kötetes alapmű, a Színtan. Utóbbiról így nyilatkozott az idős Goethe: ?Mindazt, amit költőként alkottam, nem sokra tartom. Kiváló költők éltek koromban, még kiválóbbak előttem, s hasonlóan kiválók fognak élni utánam. De hogy századomban a színtan bonyolult tudományában én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat, erre büszke vagyok, és ezért sokak fölött állónak érzem magam."
A számos izgalmas eseményből álló programsorozat nyitánya október 5-én, 18 órakor lesz a Goethe Intézetben, ahol három tudományág szakértője beszélget Goethe legfontosabb természettudományos könyvéről, annak hatásáról, egykori és mai jelentőségéről. Október 6-én ugyanott egész napos konferenciára kerül sor.
További részletek itt.
