Kiss László: Tiszatáj, 2002. augusztus

1.

Az első olvasás után vegyes érzésekkel teszi le az olvasó a Tiszatáj késő nyári számát - uborkaszezon vagy ellenkezőleg: őszi-téli feltöltődés előtti időszak, nem tudni. Mindenesetre az előbbit látszik megerősíteni a már régóta kellemes tapintású, igényesen kivitelezett borító most éppen kicsattanóan zöld színe, a "foghíjas" szerkezet, vagy például az, hogy a prózák közötti hasonlóság is csupán a nem kellően és nem megnyugtatóan erős színvonalban érhető tetten. Balogh Tamás szellemes című regényrészlete (Átlag regénye) remek ötletre épül: egy a hegyek között mulató társaságot egy eltévedt szikla elzárja a külvilágtól, mire bánatukban borral főznek kávét, marihuánát szívnak, össze(-vissza)bújnak egymással, majd egy ügyes narrátori fordulatot követően kiderül, hogy fikció és valóság között igenis megtalálhatók a kiskapuk, csak résen kell lenni - kár, hogy a szöveg nyelvezete nem eléggé kiérlelt, ráfér a csinosítás. Kiss Ottó novellájának alcíme: Filmelőzetes. Nem a legjobbak közül való, olyan, mintha valami félig-kész forgatókönyvet olvasnánk - nem egészen világos a szándék, ugyanakkor a stílusa nagyon elegáns. Tandori Dezső esszéjének folytatása a következő számban.

2.

Ami egyből szembetűnő: hiányzik - nyilván a vakáció miatt - a rendszerint jól működő Diákmelléklet, valamint a Kritika rovat. A kritikák hiánya - főleg így, a Könyvhét után (igaz, messze még a következő) - fájdalmasabb. Úgy fest, a lapok hasábjain zajló irodalmi élet is szeptembertől júniusig pereg.
Aztán kiderül, hogy mégsem erről van szó.
A hézagos struktúra ellensúlyozására ugyanis három, fölöttébb bővített rovat szolgál.
A Tiszatáj legmarkánsabb karakterjegye, mindamellett nagy érdeme a határon túli irodalmak iránt megmutatkozó folyamatos érdeklődés és figyelem (a júniusi szám osztrák blokkot közölt); a Néző fókuszában ezúttal a szlovéniai magyar irodalom áll. Zágorec Csuka Judit, C. Toplak János és Balazsek Dániel verseit két tanulmány kíséri, Szíjártó Imre, valamint Papp P Tibor tollából.
Valami lehet délen, mert az esszéket - különösen Szíjártó Imréét - rendre mentegetőzések terhelik. Igék a megmaradásért című dolgozatában arról szól, hogy a szlovéniai magyar irodalmat fémjelző "szövegek szerkesztésének és gondozásának nagyon erős hiányosságai a szerzők közötti műhelymunka nem megfelelő színvonalára vezethetők vissza", majd határozottan kijelenti, hogy "nem összemérhető, nincsen szinkronban az összmagyar és a muravidéki magyar irodalmi kánon." Ha jól értettem, a probléma az öndefiniálás fogyatékosságából, a szlovéniai magyar irodalom pozícióinak meghatározatlanságából fakad. A most közölt versek érthetővé teszik a fanyalgást. C. Toplak János Zágorec Csuka Judit versére írott, Ithaka körül spirálisan című költeményében poétikailag indokolatlanul él az abszurd nyelvén automatikus tárgyesetnek nevezett eljárással: "amikor vivát kiáltanak majd / és elenyésző hőstetteimre emlékeznek" (ti. "akik ma még megvetnek"), majd képzavarral súlyosbítja, végül meglehetősen elnagyoltan zárja az egyébként ígéretesen indult parafrázist: "- ha nem is ad alám felemelő / kockázatos Daidalosz-Ikarosz-szárnyakat - / végül is az a győztes / aki a porondon élve marad / hűséges ostromlott Pénelopéjával" A legbántóbb azonban Politikaicímű versének néhány sora: "POLITIKAI ÁLLAT VAGY, / ezt ne feledd!"
Ehhez tartom magam.

3.

Az Örökség a Tiszatáj regionális arcát mutatja. Az e havi szám a nagy Németh László-kutató, a dél-magyarországi irodalom arculatának kialakulásában meghatározó szerepet játszó Grezsa Ferenc professzornak állít emléket. Bár a primer szövegek között kapott helyet, mégis ide sorolható a lap előző főszerkesztőjének, Annus Józsefnek anekdotákkal színesített visszaemlékezése neves-jeles barátaira, tanáraira, Halász Elődtől Bálint Sándorig. Annus József írása - Eltérített Pegazus - a lap talán legszórakoztatóbb szövege, érdemes a figyelemre.

4.

A Tanulmány rovatban ezúttal egyetlen dolgozat kapott helyet, Pozsvai Györgyi terjedelmes Petelei-értekezése. A szerző arra keresi a választ, hogyan és miért alakult úgy, ahogyan alakult a Petelei-recepció; milyen helyet foglal el a 19. század végének, 20. század elejének prózaírója a mai magyar irodalomértésben. Pozsvai Györgyi írása nagyszabású hatástörténeti tabló, recepcióesztétikai és hermeneutikai érdeklődéssel-alapállással.

5.

Az augusztusi Tiszatáj igazán a lírában erős. Marno János hosszúverse indítja a lapot, Lázáry René Sándor képtelen csalódást okozni, Király Levente akkor jó, ha "irodalmi" szöveget ad ki a kezéből (ld. a Tóth Árpád verséből kiinduló Dalra kelt címűt), Acsai Roland pedig nosztalgikus, de kellő távolságtartással fogalmazó hangot üt meg: "Gyerekkorom elkrétásodott / Kagyló zsebkendőbe csomagolva - / Előkerülnek mind a lomok". Dobozi Eszter Tengert játszó című versét jó volt olvasni.

6.

A lapot Mihály Árpád lovakat ábrázoló rajzai díszítik. Lelkes István, hódmezővásárhelyi festőművész a grafikákról írott rövid méltatásában eleinte kissé rám ijesztett - "még a legérzéketlenebb ember is elismeri, hogy a ló az egyik legszebb minden teremtett lények közül. De aztán?" -, ám kultúrtörténeti összefüggésbe ágyazott értelmezésével végül kaput nyitott a leginkább a futurizmus viharosságára emlékeztető jegyeket felmutató képek felé: [Mihály Árpád] "közreadott rajzai nem a ló szép arányait zengik, [] bennük a ló infernális tulajdonságai dominálnak, raquo;az ördög szépségelaquo;; [] sokszor csak erővonalak, borzongató látomások - de ismerjük el, hogy a ló ilyen is, különben nem lovakon törnének rá a világra az Apokalipszis pusztító lovasai, és nem lovon járna Dürer komor fametszetén a Halál."
A Tiszatáj jal kapcsolatos friss híreket a hátsó-belső borítón olvasható Szerkesztői asztal közli: Orbán Ottó halála széles körű nyilvánosságot kapott (rá a szeptemberi számban emlékeznek), de az Erdélyi Erzsébettel közösen élvezetes interjúkat készítő Nobel Iván halálának híréről csak most értesültem.